Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-206

200 206. országos ülés 1897. deczemfcer 28-án, keiden. ÉB tekintsük azután, igen tisztelt ház, a közös vámterülettel szintén kapcsolatos másik kérdést: az adóvisszatérítésekuek az ügyét. Ott is azt találjuk, hogy Magyarország óriási igazságtalanságot szenved az osztrákokkal fennálló szövetség révén. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Az osztrákok valósággal kizsákmányolnak bennünket ezen a réven. (Úgy van! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Magyarország 1888-tól 1893-ig 19,937.000 frtot : évenként 3,322-922 forintot áldozott az osztrák érdekeknek (Mozgás a szélső baloldalon,) azon a réven, hogy a czukora dóvisszatérítést a nyers adóbevételek arányában osztja meg a két állam közt. Azután ott van a harmadik sötét lap : a kiviteli prémiumok kérdése. Ott is látjuk, igen r. ház, hogy a czukor-prémiimmái Magyarország az utóbbi hat évben 1894-ig számítva évenként átlag 1,442.000 forintot fizetett illetéktelenül az osztrák czukoripar részére, azóta pedig mindenesetre többet fizet, és különösen többet fizet ebben az évben és abban, a melyet provizórius úton akar a t. kormány rendezni, mert méltóztassanak tudni, hogy a czukoradó tétele íl forintról 13 forintra emeltetett; azt is méltóztatnak tudni, hogy a czukor-prémium összege 5,000.000 forintról 9,000.000 forintra emeltetett fel, (Mozgás jobbfelol.) és igy nagyon természetes, . . . (Nyugtalanság jobbfelol.) Elnök (Csenget): Kéreoi az urakat itt a jobboldalon, ne beszélgessenek! Endrey Gyula: . .. természetes, hogy ezen a réven a veszteségünk is csak növekedni fog. Tudom, t. ház, hogy ezen adatok nem igen mulatságosak, de nekem az a nézetem, hogy mikor oly kérdéssel foglalkozunk, a mely par exeellence közgazdasági kérdésnek tekintendő, akkor nekünk azok előtt az adatok előtt szemet hunynunk nem lehet, a melyek alkalmat szolgáltatnak arra, hogy helyes mérlegelésükkel magunknak helyes Ítéletet is alkothassunk. (Úgy van! Úgy van! a szélső' baloldalon.) De hát, t. ház, azt vetik fel sok oldalról, hogy ha felállítjuk a külön vámterületet, mi lesz akkor a búzánkkal és a lisztiparunkkal ? Én ezt a magam részéről igen naiv felfogásnak tartom, mert csak egy pillantást kell vetnünk a nemzetközi buzaforgalomra, csak át kell tekintenünk azoknak az európai államoknak szükségletét, a melyek búza- és lisztimportra vannak utalva, akkor ismerve búzánk és lisztünk kitűnő minőségét, a melyet ismer egész Európa és az egész világ, megszűnik minden aggodalmunk, mert nekünk nem kell attól tartanunk, hogy hazánknak piaczot nem találunk. Fentartom magamnak a jogot, hogy részletes adataimat akkoi mutassam be, majd ha — remélem mielőbb — a külön vámterület javaslata fekszik itt tárgyalás alatt, most egyszerűen azon ténykörülményre akarok rámutatni, hogy annál kevésbé van okunk most a külön vámterület felállításától félni, mert épen nyerstermelésünk szempontjából soha alkalmasabb idő nem volt, mint most arra, hogy a külön vámterületet Ausztriával szemben felállítsuk. (Élénk helyeslés a szélső balon.) E tekintetben utalok azokra az adatokra, a melyeket az igen tisztelt földművelésügyi miniszter úr tett közzé, a melyekből kétségtelenül kitűnik, hogy a buzaállomány az egész világon megcsökkent, és hogy a szükséglet, a mely a csoport-képes államok feleslegével fedezve nincsen, az 50 millió métermázsát meghaladja. És hogy nemesak ebben az évben van búzahiány, hanem még a jövő, az 1898-ik évben is hiány lesz, még akkor is. ha az exportképes termelő államok termése nem normális, hanem a legkedvezőbb alapon vétetik számításba : arra nézve egy angol szaklapra hivatkozom, mely kimutatta, hogy 1898-ban a legkedvezőbb esetben is az lesz a végeredmény, hogy 161 millió hektoliter szükséglettel szemben a maximális felesleg csak 1E2 millió hektoliter lesz és így még a legjobb termést véve is számításba, 29 millió hektoliter lesz a buzahiány. Igen lényeges dolgok ezek, t. ház, mert méltóztatnak tudni, hogy állottunk mi. a közös vámterületen a búzaárakkal ; méltóztatnak tudni, hogy a közös vámterületen normális viszonyok között két forinttal kaptunk kevesebbet búzánkért, mint a mennyit a fogyasztó külföld nagyobb városaiban kaptunk volna és ez a két forintos árkülönbözet is Bécsben forgott fenn, a magyar termelő pedig tulajdonképen nem 2 forint fal, hanem a szállítási költségeket is figyelembe véve, még ennél is jóval kevesebbéit kapott, mint a búza világpiaczi ára. Mindennek oka pedig az volt, hogy a másik fél ki akarta aknázni gazdasági alárendeltségünket, mert az volt érdeke, hogy a mi nyersterményeink árát minél alább szorítsa, hogy ennek révén a maga szükségletét minél olcsóbban szerezze be. Ezen törekvés nyert azon kereskedelmi irányzatban is kifejezést, hogy az egész világgal azt az alaptalan felfogást hitették el, hogy búzában óriási túltermelés van, és nemesak túltermelés van, hanem e mellett óriási készletek is állanak rendelkezésre, a mivel hosszú évekig leszorították a búza árát. És ime. a mezőgazdaságunkat megrontó híresztelések alaptalansága kitűnt az első általános rossz közgazdasági évnél és elértük a búza árának oly emelkedését, a melyről sohasem álmodtunk, de nem a közös vámterületnél fogva, hanem azért, mert kitűnt, hogy nincsen búzafe'esleg, nincs túltermelés és nioeseuek meg