Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-204

166 204. országos ülés 1897. deczember 23-án, csütörtökön. intézui a kikötő-, a tengeri egészségügyi és tengerhajózási kérdéseket. Tehát bármily okos gondolatunk volna is a tengeri egészségügy terén, akárhány életet mentenénk is meg, előbb meg kell kérdezni az osztrák minisztert, mert ez mind egyenlő elvek szerint intézendő. El van közösítve az ország kereskedelmi lobogója is. Minő büszke erre minden nemzet, a vámszövetségnek sem volna okvetlen következménye, hogy a magyar zászlót nem szabad a tengerre ereszteni. Mehetne az osztrák az osztrák, a magyar a magyar zászló alatt minden vámszövetség daczára. De a mint van osztrák zászló a hadseregben, hadd legyen elközösítve a kereskedelmi zászló is, hogy valamikép Magyarországot még a tengeren se vegyék észre. Ez van a vámszövetségben. És így mindig az osztrák miniszterrel kell alkudozni, hogy mit csináljunk a vasutakkal, kivéve a viczinális vasutakat, mert a vasútügy egyenlő elvek szerint intézendő, épígy a konzuláris ügy. Most jövök egy tárgyra, a mi szintén együtt jár a közös vámterülettel és a minek Magyarország keservesen megadta az árát, és azt hiszem, ezt önök sem fogják tagadni. Ezt az áldozatot semmi közösség és semmi czél fel nem éri. Mi ez? Tudjuk, hogy a közös vámterület magával hozza, hogy a dohány-, sójövedék, a ezukor- és szeszadónál mindkét fél egyenlő elvek szerint járjon el. Ezek miatt is folyton Bécsbe kell szaladgálni. Valahányszor közvetett adójavaslat feküdt itt, mindig figyelmeztettük önöket, mennyit fizet Magyarország Ausztriának, pedig saját adóját sem birja. Még rendezni is olyan kisajátítási alapon tudtuk magunkat, a minőt nem látott a világ, regálé-megváltással, a hol a kisajátító volt a fizető és bíró egy személyben. Azért mégis oda dobtuk az adókat. Elég minden egyes adónemre ráutalni. Tessék megnézni legutóbb a szeszadónál, mikor utoljára már a kontingentálás rendszeréhez jutottunk el, mily szépen kimutatta a referens, hogy most nagyon jól csináltuk, az előtt ugyan ennyi, meg ennyi millióval károsodtunk, de most már majd nem lesz annyi kárunk. Azt a sok milliót annyi esztendővel elég megsokszorozni, a hányszor meg lettünk károsítva. Azt hiszem, ez az egy tétel elég arra, hogy minden ember visszariadjon attól, hogy még egyszer a közös vámterület alapjára visszamenjülik. (Helyeslés a szélsőbalon.) Nem akarok e tárgynál tovább időzni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) Mindezekből csak az a tanúiság, hogy a közös vámszövetség révén annyira mentünk, hogy nagyon kevés dolog maradt, a mire azt mondhatjuk, hogy Magyarország minisztere nem köteles megkérdezni a bécsi miniszterektől, hogy mit tegyen, mielőtt valamit proponálna. Mindent közössé tettek, még Boszniára is megállapodtak, a mit határozottan | tilt az 1867: XII. törvényczikk, hogy annak adminisztráczióját a delegáeziókra bízzák. Min! dent elközösítettek. Most, midőn az igazság, a i jogi, politikai és anyagi érdek mind nemcsak megengedi, sőt követeli, hogy ezektől az állapotoktól szabaduljunk és legalább az anyagi téren ne legyünk kénytelenek mások érdekeinek zsákmányává lenni, hogy Magyarország fejlődhessék szabadon, hogy legyen ő is, de legyen a másik állam is a szabad fejlődés alanya és tárgya és ne igyekezzünk se kiaknázni, se megkárosítani egymást. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Nem arról van itt szó, hogy a szomszéd állammal szemben Magyarország azt a gyűlöletes álláspontot akarja elfoglalni, a melyet az velünk szemben annyi ideig tanúsított. Jól tudom, hogy mindjárt eleintén nagyon csalódott Magyarország. Belement egy olyan kötelezettség elvállalásába, a mely páratlan a világon: tudniillik nem tőkében vállalt részt az osztrák államadósságból, hanem állandó járadékban vállalt terhes részt és pedig oly adósságnál, melynek nagy részét ellenünk csinálták. Abban nem lett volna semmi, bogy midőn megkötjük ezt a kiegyezést, a másik népnek terhem könnyítsünk. De hogy ha jól tudom 27 millióra menő évi járadék fizetésére vállaltunk kötelezettséget, a melyet fizetni fogunk mindaddig, mig az osztrák államadósság tart, ez már hallatlan. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És mivel jutalmazták meg jóakaratunkat, odaadó szomszédi áldozatkészségünket? Rögtön unifikálták az államadóssági kötvényeket, leszállították a kamatokat, 20°/o-os adót vetettek a szelvényekre és ekként Magyarországot megkárosították számos millióval. Most még mindezek után is alkudozni akarni és kérni, hogy egyezzenek ki velünk, bocsánatot kérek, nem. élhetek más kifejezéssel, annyit tesz, mint mikor az embert az ajtón kiteszik, hogy az ablakon menjen be. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Magyarország méltóságát önök is tartoznak tiszteletben tartani.Bocsánatot kérek, ha talán hosszas voltam beszédemben, de még némely dolgokra reflektálnom kell. (Halljuk! Halljuk!) Azok közé tartozom, a kik az igazi, lelkes, becsületes, Őszinte küzdelemben azt az ideális álláspontot, melyet gróf Apponyi Albert foglal el, tisztelni, beesülni tudják és azt a fényes szónoklati tehetséget, a melylyel ő le tudja kötni figyelmünket még az olyan dolgokra is, a melyeket nem is helyeselünk, teljesen méltányolják. Ilyen körülmények között bizonyos mértékben úgy voltam az ő beszédével, mint egy meteorral. Láttam ragyogni, láttam a fény vonalat, a mint feltűnt, de mikor