Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.
Ülésnapok - 1896-198
J 0 198. országos Illés 1897. de mét. (Nagy zaj és ellenmondások a szélső baloldalon.) Hentaller Lajos: Nem ám! Az már megvan régen! Szégyen, gyalázat az ilyen beszéd ! (Igazi tlgy van! a szélső baloldalon.) Elnök: Hentaller képviselő urat kérem, közbekiáltásokkal ne zavarja a szónokot. (Helyeslés jobbfelől.) Pulszky Ágost előadó: Mondom, rendkívül csodálom, hogy nem az időtől várják a t. képviselő urak igazságuk bebizonyítását, — pedig úgy tudom, hogy az igazságot mindig az idő szokta leginkább bebizonyítani, — hanem sikert az idő rövidségétől várnak. (Ellenmondások és felkiáltások a szélső báloldalon: Már rég< be van bizonyítva! Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) És, t. ház, az el nem vitatható, hogy tekintettel arra, hogy kétségen kivűl harmincz év óta a mostan fennálló alapon óriásit haladt az ország közgazdasága, (Zajos ellenmondások és nagy derültség a szélső baloldalon. Hosszantartó, nagy zaj. Elnök csenget.) elismerem, hogy óriásit haladt Ausztria is; tekintettel arra, hogy azon általános mai európai áramlat mellett, hogy az iparos országok is igyekezzenek arra, hogy saját agrikulturális érdekeiket védelemben részesítsék és mindinkább fiiggetlenebbeké váljanak idegen agrárius országoktól, és hogy számos agrárius ország is azon iparkodik, hogy saját kebelében teremtsen ipart azon szempontból, hogy saját terményeit otthon fogyasztathassa: ma, a mai védvámos rendszer és törekvés keretében fontosabb, mint bármikor egy biztosan megállapított piacz, a mely különösen egy agrár ország termelésének nagy részét fel birja venni. Elismerem, hogy ugyanily fontossággal bir egy nagy fogyasztási piacz egy nagy ipari államra vonatkozólag és elismerem, hogy a közös vámterületben való érdeke Ausztriának egyáltalában nem csekélyebb, mint nekünk; de midőn ezt elismerem, abból, hogy Ausztriának is érdekében áll annak fentartása, nem következtethetem azt, hogy nekünk ne állana érdekünkben. Ha megfontolom, hogy minő krizis következik itt be azon esetre, ha gazdasági terményeink piaezukat elvesztik; hogy minő krizis következik itt be, ha a mai konszolidált hitelviszonyok alakítását kezdettől fogva újból kell megindítani; hogy minő válság következik be, ha mindazon előkészületek, a melyek a jelenlegi alapokon történtek, czéíhoz nem vezetnek és újból megindítandók és megkezdendők; akkor az a szempont, hogy ugyanoly szükség az osztrákokra vonatkozólag a közös vámterület, mint a minő szükségnek valljuk magunkra nézve, bennünket meg nem gátolhat abban, hogy a magunk érdekét a maga teljességében hangsúlyozzuk. Abból nekünk bizonyára nincs hasznunk, ember lf>-án, csíitörtökön. ha magunk tetemesen meggyengülünk és évek folyamára egy oly válság elé megyünk, a mely mellett legjobb esetben egy évtized múlva oda kerülhetünk vissza fejlődésünkben, a hol állunk már ma is. (Zaj a szélső baloldalon) Ez kétségtelenül ránk nézve rendkívül veszélyes, de hogy ha e mellett azután Ausztria is meggyengül, az e tekintetben nem kárpótol bennünket, mert ue feledjük el, hogy mi együttműködünk, együtt képezzük egy nagy szövetség tagjait, a mely itt Európa közepén nagy hivatást teljesít. Ha e szövetségnek egyik állama gyengül, akkor meggyengül szükségkép az egész szövetségnek az értéke; ha meggyengül mindkét állam, mindkettő nemcsak azon arányban fog szenvedni, a melyben maga gyengül, hanem azon arányban is, a melyben a másik gyengül. (Zaj a szélső baloldalon.) És ha igaz az, — és ebben, elismerem, a t. képviselő urak okoskodása látszólag bizonyos plauzibilitással bir, — hogy azon kölcsönös tárgyalásokban, a melyek köztünk és a Lajthán túli királyságok és országok közt néha fenforognak, gyakran nyomasztónak látszik azon erő, a mely e tárgyalásokra vonatkozólag velünk szemben áll és néha, úgy látszik, mintha Ausztriának egyik-másik irányban erősebb gazdasági érdekei a mi gazdasági érdekeinket háttérbe tolták: mégsem következik ebből az, hogy előnyös nekünk, ha azon gazdasági érdekek meggyengülnek és a gazdasági tényezők megcsökkennek, hanem az szükséges, hogy a mi gazdasági erőnk megerősödjék. Abból, hogy a kölcsönös erőviszony mindkettő hátrányára válhatik, sem hazánknak, sem a monarchiának haszna nincs. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Ez, t. ház, az egyik elvi álláspont, a melyből kifolyólag a pénzügyi bizottság a törvényjavaslatot, úgy, a mint van, a t. háznak elfogadásra ajánlja. A másik elvi álláspont szintén egy politikai szükség érzete, mégpedig azon politikai szükségérzet, hogy a mai körülmények között nem tartjuk az időt alkalmasnak arra, hogy ezt a nagy vitát a gazdasági politika irányzásáról már azon rövid napok alatt küzdjük ki, a melyek azon terminustól elválasztanak, a midőn a törvénynek tulajdonképen érvényesülnie kell. (Zaj és felkiáltások a szélső baloldalon: Volt elég!) Es itt, t. képviselő urak, csak egyre vagyok bátor önöket figyelmeztetni: arra, hogy azzal, hogy ha nem most és nem ma vitatjuk meg; hogy azzal, ha e törvényjavaslatot elfogadják, önök álláspontjuk erején egyáltalában j nem gyengítenék; (Zajos ellenmondások és felkiáltások a szélső baloldalon: Bizza ezt mi reÁnk! Elnök csenget.) és önök egyetlenegy alkalmat sem szakasztanak el arra nézve, hogy elveiket érvényesítsék.
