Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-204

15? 904. országos ülés 1897. deezember 28-án, esittftrto'k.on. szakosan meg nem gátol. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Különösen Gyurkovics György t. képviselőtársunk volt az, a ki a politikai szempontot vádul vetette reánk, és az volt a különös felszólalásában, hogy épen Komjáthy egészen szakszerű és az egyes vámtételeket és eredményeiket összehasonlító beszéde után támadt meg bennünket ezzel a váddal. Talán úgy történt a dolog, hogy a képviselő úr künn csemegézett a buffetben és nem hallotta Komjáthy beszédét, mert másként nem tudom elképzelni, hogy épen Komjáthy beszéde után vetette a szemünkre ezt a vádat. De ott volt megelőzően Kossuth Ferencz beszéde is, a ki par excellence kereskedelmi és ipari szempontokat fejtegetett a közjogi okok mellett. Azt is állította a t. képviselő úr, hogy a király is akarja a közös vámterületet. Igaza volt Fáy István t. képviselőtársamnak, a ki, úgy vélem, erre gondolva, megbotránkozását fejezte ki. Én mindjárt közbe is kiáltottam, hogy ?/honnan turlja« ? Horvát titkos kabinet még nincs, melynek a képviselő úr főnöke volna, a magyar kabinetirodának főnöki állása is betöltetlen, intimus secretariusnak sem ismerem a t. képviselő urat, értesüléseit tehát nem akczeptáltatom, hacsak, mint szerb ember Milán királyra nem gondolt, kinek azonban c parlamentben, azt hiszem, vajmi kevés súlya van. Talán ha az elnökség figyelemmel lett volna erre a beszédre, kapott volna, ha nem is rendreutasítást, de figyelmeztetést, hogy a király személyét ne zavarja be a vitába. Ha mi tennők ezt, méltán felzúdulna a t. túloldal; e fölött tehát csak rosszalásunkat fejezhetjük ki, mert sokkal jobban tiszteljük mi is a király fölkent személyét, semmint megengedhetőnek tartanok, hogy az ő akaratára mint érvre hivatkozzék valaki ebben vagy bármely más vitában. (Helyeslés a szélsőbalon.) Komjáthy Béla t. képviselőtársam odaszegezte az Ausztria és Magyarország közti Fpecziális árúforgalmi statisztika adatait, hogy az önálló vámterület hatásait megítélhessük. Csak a végösszegekre emlékeztetem a t. házat. Az ő számításai szerint Ausztriából évenként behozatik 350 millió értékű" ipartermék, tőlünk oda a transitó forgalommal együtt kivitetik 232 millió értékű nyers termék. Már pedig, ha vámsorompó volna, amaz összeg legnagyobb része a mi iparosainknak jutna. Mert ha nemcsak az iparezikket és nyers terméket, hanem az összes behozatalt és kivitelt veszszük, akkor is 40—50 millió passzív eredmény mutatkozik ránk nézve. Ez oly borrend összeg, még ha a lefolyt évben valamivel kevesebb volt is, hogy ha ezt kulturális czélokra fordíthatnék, hol volna akkor az ország! Mivé fejlődhetnék nemzeti művelődésünk, ha népiskolákra, egy új egyetem felállítására s egyáltalán tudományos és közművelődési czélokra jutnának ezek az összegek! Mert ez az, hogy ily czélokra soha sincs pénz. Mikor például tavaly a közoktatásügyi tárcza költségvetése kapcsán kifejtettem a Pasteurintézet nyomorúságos helyzetét, a miniszter kénytelen volt elmondani, hogy nem tehet semmit, mert a pénzügyminiszter kikrétáz minden emelést a mely a kulturális czélokra van, e részben mindig nagyon vastagon fog a pénzügyminiszter úr krétája, a magyar kulturális ügyekre szánt összegeket mindig keresztül húzogatja. Pedig az ilyen, Ausztriának szánt bevételekből az egész magyar kultúrát 10 év alatt határtalan magaslatra lehetne emelni, (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én a magyar kultúrának igénytelen szolgája vagyok, annak müvelésében őszült°m meg, (Éljenzés a szélsőbalon.) s azért hozom ezt itt fel, mert a magyar kultúra fellendülésének legnagyobb akadályát egyáltalában a közös ügyekben és közös intézményekre való pazarlásban látom, másrészt pedig a szükségelt összegeknek ezen czélokra való elvonásában. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezért nem jut a magyar művelési czélokra. Pedig az a statisztika, mely az osztrák és magyar behozatal között fel van állítva, nem is teljes úgy, a mint Komjáthy Béla t. képviselőtársam előadta. Nem ő az oka, hogy nem teljes. Ezek csak hozzávetőleges adatok. Komjáthy Béla t. képviselőtársamnak a statisztikája is, melyeket az osztrák iparczikkek behozatalára nézve felhozott, szintén csak ilyen, de ennek — ismétlem — nem ő az oka. Az árúforgalmi statisztika, miután nincs vámsorompó Ausztria és Magyarország között, csakis hozzávetőleges számításon alapúi úgy a kiviteli, mint behozatali czikkekre nézve és azért nem tudhatjuk meg a teljes eredményt az árúforgalmi statisztika kimutatásaiból. Például én ismerem Pozsony, Sopron és a nyugati határszélek viszonyait ós mondhatom, hogy a Vág vizéig terjedő nagy terület — Győr, Nagyszombat stb. —• lakosssága a maga szükségleteit nagyrészt Bécsből szerzi be, mert ott nasyobb a választék és részben olcsóbban kapja. így az odavaló családok legnagyobb része Bécsbe megy, ott szerzi be szükségleteit, ennélfogva igen nagy összeg az, a mit az osztrák czikkek nagytömegéért fizetünk. Ez pedig nem esik az árúforgalmi statisztika alá, mert az arany- vagy a selyemárúk — a mely czikkek pedig igen nagy támegben jönnek be — nem esnek a waggonforgalom alá, hanem ezeket az illetők behozzák magukkal. Hiszen karácsony táján örömmel mennek azok a magyarországi családok bevásárolni Bécsbe és magukkal hozzák onnan az árúkat, úgy, hogy milliókra megy az összeg, a mely ilyen módon Magyarországból kimegy az