Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-204

15? 904. országos ülés 1897. deezember 28-án, esittftrto'k.on. szakosan meg nem gátol. (Helyeslés a szélső bal­oldalon.) Különösen Gyurkovics György t. képviselő­társunk volt az, a ki a politikai szempontot vádul vetette reánk, és az volt a különös felszólalásá­ban, hogy épen Komjáthy egészen szakszerű és az egyes vámtételeket és eredményeiket össze­hasonlító beszéde után támadt meg bennünket ezzel a váddal. Talán úgy történt a dolog, hogy a képviselő úr künn csemegézett a buffetben és nem hallotta Komjáthy beszédét, mert másként nem tudom elképzelni, hogy épen Komjáthy beszéde után vetette a szemünkre ezt a vádat. De ott volt megelőzően Kossuth Ferencz beszéde is, a ki par excellence kereskedelmi és ipari szempontokat fejtegetett a közjogi okok mellett. Azt is állította a t. képviselő úr, hogy a király is akarja a közös vámterületet. Igaza volt Fáy István t. képviselőtársamnak, a ki, úgy vélem, erre gondolva, megbotránkozását fejezte ki. Én mindjárt közbe is kiáltottam, hogy ?/hon­nan turlja« ? Horvát titkos kabinet még nincs, melynek a képviselő úr főnöke volna, a magyar kabinetirodának főnöki állása is betöltetlen, inti­mus secretariusnak sem ismerem a t. képviselő urat, értesüléseit tehát nem akczeptáltatom, ha­csak, mint szerb ember Milán királyra nem gon­dolt, kinek azonban c parlamentben, azt hiszem, vajmi kevés súlya van. Talán ha az elnökség figyelemmel lett volna erre a beszédre, kapott volna, ha nem is rendreutasítást, de figyelmez­tetést, hogy a király személyét ne zavarja be a vitába. Ha mi tennők ezt, méltán felzúdulna a t. túloldal; e fölött tehát csak rosszalásunkat fejezhetjük ki, mert sokkal jobban tisztel­jük mi is a király fölkent személyét, semmint megengedhetőnek tartanok, hogy az ő akaratára mint érvre hivatkozzék valaki ebben vagy bár­mely más vitában. (Helyeslés a szélsőbalon.) Komjáthy Béla t. képviselőtársam oda­szegezte az Ausztria és Magyarország közti Fpecziális árúforgalmi statisztika adatait, hogy az önálló vámterület hatásait megítélhessük. Csak a végösszegekre emlékeztetem a t. házat. Az ő számításai szerint Ausztriából évenként behoza­tik 350 millió értékű" ipartermék, tőlünk oda a transitó forgalommal együtt kivitetik 232 millió értékű nyers termék. Már pedig, ha vámsorompó volna, amaz összeg legnagyobb része a mi iparosainknak jutna. Mert ha nemcsak az ipar­ezikket és nyers terméket, hanem az összes be­hozatalt és kivitelt veszszük, akkor is 40—50 millió passzív eredmény mutatkozik ránk nézve. Ez oly borrend összeg, még ha a lefolyt évben valamivel kevesebb volt is, hogy ha ezt kultu­rális czélokra fordíthatnék, hol volna akkor az ország! Mivé fejlődhetnék nemzeti művelődésünk, ha népiskolákra, egy új egyetem felállítására s egyáltalán tudományos és közművelődési czé­lokra jutnának ezek az összegek! Mert ez az, hogy ily czélokra soha sincs pénz. Mikor például tavaly a közoktatásügyi tárcza költségvetése kapcsán kifejtettem a Pasteur­intézet nyomorúságos helyzetét, a miniszter kénytelen volt elmondani, hogy nem tehet sem­mit, mert a pénzügyminiszter kikrétáz minden emelést a mely a kulturális czélokra van, e rész­ben mindig nagyon vastagon fog a pénzügy­miniszter úr krétája, a magyar kulturális ügyekre szánt összegeket mindig keresztül húzogatja. Pedig az ilyen, Ausztriának szánt bevételekből az egész magyar kultúrát 10 év alatt határtalan magaslatra lehetne emelni, (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én a magyar kultúrának igénytelen szolgája vagyok, annak müvelésében őszült°m meg, (Éljenzés a szélsőbalon.) s azért hozom ezt itt fel, mert a magyar kultúra fellendülésének legnagyobb akadályát egyáltalában a közös ügyekben és közös intézményekre való pazarlás­ban látom, másrészt pedig a szükségelt össze­geknek ezen czélokra való elvonásában. (Helyes­lés a szélső baloldalon.) Ezért nem jut a magyar művelési czélokra. Pedig az a statisztika, mely az osztrák és magyar behozatal között fel van állítva, nem is teljes úgy, a mint Komjáthy Béla t. képviselőtársam előadta. Nem ő az oka, hogy nem teljes. Ezek csak hozzávetőleges adatok. Komjáthy Béla t. képviselőtársamnak a statiszti­kája is, melyeket az osztrák iparczikkek be­hozatalára nézve felhozott, szintén csak ilyen, de ennek — ismétlem — nem ő az oka. Az árúforgalmi statisztika, miután nincs vámsorompó Ausztria és Magyarország között, csakis hozzávetőleges számításon alapúi úgy a kiviteli, mint behozatali czikkekre nézve és azért nem tudhatjuk meg a teljes eredményt az árúforgalmi statisztika kimutatásaiból. Például én ismerem Pozsony, Sopron és a nyugati határszélek viszonyait ós mondhatom, hogy a Vág vizéig terjedő nagy terület — Győr, Nagy­szombat stb. —• lakosssága a maga szükségleteit nagyrészt Bécsből szerzi be, mert ott nasyobb a választék és részben olcsóbban kapja. így az odavaló családok legnagyobb része Bécsbe megy, ott szerzi be szükségleteit, ennélfogva igen nagy összeg az, a mit az osztrák czikkek nagy­tömegéért fizetünk. Ez pedig nem esik az árú­forgalmi statisztika alá, mert az arany- vagy a selyemárúk — a mely czikkek pedig igen nagy támegben jönnek be — nem esnek a waggon­forgalom alá, hanem ezeket az illetők behozzák magukkal. Hiszen karácsony táján örömmel mennek azok a magyarországi családok bevásá­rolni Bécsbe és magukkal hozzák onnan az árúkat, úgy, hogy milliókra megy az összeg, a mely ilyen módon Magyarországból kimegy az

Next

/
Oldalképek
Tartalom