Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-202

f J g SOS. országos ülés 1897. deczember 21-én, kedden. a reménység kapuját. (Élénk éljeneés és taps a szélső baloldalon.) És, t. ház, ezt akarja tenni ez a törvényjavaslat, mert ilyen keretben és ilyen tartalommal nem egy szabad nemzet rendelkezik: ez a járszalagon vezetett állam kishitííségének hü kinyomata. A ezél, melyet itt szolgálni akarunk, nem a lehetőség nemzetem önállóságának kifejlesztésére, hanem a lehetőség annak meggátlására; a hang, — mely annak keretében érvényesül — nem a szabad nemzet rendelkezésének önérzetes hangja, hanem a viszonyok kedvezőtlen alakulása esetén hatalmát oly kétségbeesve féltő kormánynak a tényleges és létező viszonyokhoz való görcsös ragaszkodása. (Úgy van! a szélső baloldalon) Mert, t. ház, ennek a törvényjavaslatnak egész tartalma egy kétsziníí játék, a melyet tíz a kormány felfelé és lefelé egyaránt. Valóságos janusi arcza van. Felfelé azt akarja jelezni, hogy ez az önrendelkezés csak látszólagos, nem a nemzet szivének dobbanásából, akaratából folyó, csak egy a kényszerhelyzettel szemben ajánlott ideiglenes leszámolás: csillapító szer, a melynek czélja, hogy a szövetséges állam körében most túl magas forrponton álló gyűlölség lázát a rendes hőmérsékre szorítsa alá. A rendes hőmérsékre, a mikor is tudvalevőleg már nem az izgalom, nem a szenvedély tüze kergeti az erekben a vért, hanem a józan számítás hidege kalkulálja ki a zseb előnyeit. Igen, a bölcs időtől várja és reméli ez a törvényjavaslat a »lucidum intervallumot« és ennek természetes folyományaként elérhetni azt a valóban liberális eredményt, hadd legyen úgy, mint régen volt. Ez a javaslat czélja felfelé: a számítás kissé furfangos, de az eredmény kétségtelen. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) És lefelé a magyar közvéleménynyel szemben megnyilatkozik a janusi arcz másik fele; itt világgá kürtölik síppal-dobbal a hivatalos szócsövek: íme ez az út, a mely Mekkába vezet, ez az út, a melyen haladva, elérkezik a nemzet a gazdasági különválás szent földje elé. Ez a törvényjavaslat czélzata lefelé. Igaz, t. ház, a nemzet — úgy lehet — czélját ekkép is elérheti, de hogy valóban el is éri-e: ez, t. ház, feltételes eshetőség, a melynek bekövetkezését vagy be nem következését előidézni nem a mi akaratunktól függ, e feltétel a mi hatáskörünkön túl esik és tisztán és kizárólag csak a csődöt mondott osztrák alkotmányosság legfrissebb ezégvezetőjétől, vagyis inkább a sztrájkoló hitelezőktői függ, hogy van-e kedvük eltűrni azt, hogy a sült galamb egyszerűen a szánkba repüljön, vagy ha nincsenek még eléggé eltelve, egyszerűen ők maguk egyék meg az ízes falatot. (Élénk éljenzés a szélsőbalon.) Megmenteni az egységet a gazdasági politika terén az önrendelkezés köpenyege alatt, ez ennek a törvényjavaslatnak a szándéka és semmi más. Elismerem, a többségnek joga van ezt tenni, és ha akaratát az alkotmányos formák keretében törvényerőre emelni része leend, s én azok előtt, mint szentesített törvény előtt, fájó szívvel bár, de meghajolni kénytelen leszek. De, t. ház, az a többség, a mely elég bátor ezt a játékot űzni a nemzet önrendelkezési jogával, az a többség, a mely elég erős arra, hogy semmibe se vegye hazájának aspiráezióit és jól felfogott anyagi érdekeit, az a többség ne takaródzzék a 67-es kiegyezés köpenyegével, hanem mondja ki nyíltan: én azt, a mit tettem, a 67-es kiegyezés ellenére, saját akaratomból tettem s a felelősséget azért elvállalom. Ez lenne az egyenes, őszinte eljárás, méltó egy szabad nemzet szabad kormányához és nem az az alakoskodás, valóságos bujósdi-játék, a melyet ez a törvényjavaslat űzni akar. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Mi csak a törvény világos rendelkezésének megtartását követeljük. Mi nem kívánunk lehetetlenséget. Politikában nincs lehetetlenség, s még ha lenne is, mi nem kívánjuk azt. Iktassák e törvény keretébe Magyarországgazdasági önállóságának biztosítékait és mi megadjuk a kért provizóriumot. Mi tudunk várni és akarunk is várni, csak biztosak legyünk a felől, hogy a kért idő nem ürügy a mi kijátszásunkra, nem jogczím ép annak meggátlására, a minek tényleges életbeléptetését már csak pár nap múlva is követelnünk elvitázhatlan és kétségtelen jogunk. (Hosszantartó éljenzés a szélső báloldalon.) Végzem szavaim, végzem azzal, hogy ha egykor a jövőben egy elfogulatlan történetíró meg fogja majd írni ennek a kornak politikai élettörténetét, én azt hiszem, ítélete erről a kormányról így fog szólani: (Halljuk! Halljuk!) Létezett egy kormány, a mely, hogy magának többséget kerítsen, pénzen vásároltatta meg ott, hol eladó volt az egyesek becsületét és ott, hol ezt árúba bocsátani nem volt hajlandó az öntudatra ébredt egyöntetű akarat, ott a szuronyok erejével, hivatalos hatalmának súlyával vagy az érdekhálózat mesterien szőtt szövevényével kerítette azt birtokába; (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) irtó hadjáratot indított az önálló szabad vélemény ellen, megmételyezte a közerkölcsöket csak azért, hogy magának és hatalmi törekvéseinek teljesen megfelelő többségre tegyen szert. És midőn czélját elérte, s egy ily többség rendelkezésére állott, azt arra használta fel, hogy meggátolta ezzel nemzetének gazdasági önállóságát. És ez az egy bűne a többi összes bűneinél is sokkal nagyobb volt \^(Éljen-