Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-202

202, országos ülés 1897. deczember 21-én, kedden. Ili tagadhatían óriási nyomás alatt volt, mert igen sok ember óhajtotta azt, hogy az állapotok gazdaságilag is jobbra forduljanak. Akkor, méltóztatnak tudni, a hitelviszonyok tekintetében gyakorolták Magyarországra a legnagyobb nyomást. A legjobb birtokos is csak igen nagy perezent mellett kapott kölcsönt, míg egy bejegyzett kereskedő sokkal olcsóbban jutott hozzá; mert nem voltak meg azok a hitelszervek, a melyek ma léteznek s a hitelt könynyen hozzáférhetővé teszik. Takarékpénztárak akkor csak a főbb helyeken voltak, mint Szegeden, Baján, de kisebb, még 15—20 ezer lakosokkal biró városokban még nem. Akkor, ha egy jómódú gazdaember akart hitelt, Budapestre vagy nagyobb központra kellett mennie, két váltóaláiröt keresnie s így is csak nagynehezen jutott hitelhez. Mikor ezt a kiegyezést létesítették, a kiéheztetési rendszert alkalmazták Magyarországgal szemben, mert Schmerling mindig ezt mondotta: »Wir können warten!« Már most, ha önök a hatvanhetes alaptörvényre hivatkozva akarják bebizonyítani azt, hogy Magyarország saját érdekében nem állíthatja fel az önálló vámterületet: igen rossz alapra hivatkoznak, mert Magyarország nem volt akkor olyan helyzetben, hogy teljes erejét kifejthesse. De ha azt a törvényt mégis figyelemmel kisérjük, látjuk, hogy ők tudták azt, mily veszedelmes dolog Ausztriával szövetséges viszonyba lépni. Az országgyűlésen még akkor igen nagy volt az ellenzék, előttem szólott t. barátom hivatkozott is reá, hogy mi volt Tisza Kálmánnak s a többinek nézete, de az akkori országgyűlési többség nem volt még oly rendszerrel megválasztva, mint ez a mai, hanem az országgyűlésre úgy jöttek akkor az emberek az országokból, hogy magukkal hozták saját véleményüket, mert még nem voltak kormánypártiakká kitanítva. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A hatvanhetedik! törvényeket még az országgyűléssel is el kellett fogadtatni, a töbhség tagjait is meg kellett annak nyerni. Ha már most ennek a törvénynek magyarázatába akarunk bocsátkozni, ott is csak megtalálhatjuk azt, hogy abban a törvényben nem az van, hogyha nem lehet is megkötni az új kiegyezést Ausztriával, hogy azt valamikép újra megköthessük. Hanem igenis csak azt lehet kiolvasni, az volt az akkori meggyőződés, igen emlékszem azon képviselők gondolkozására, a kik akkor itt az országgyűlésen a törvényt hozták, hogy muszáj megcsinálni, de csináljuk legalább úgy, hogy az országnak a jövő reménysége megmaradjon. (Igaz! Úgy van ! a ssélsö haloldalon. Mi a provizóriumot megszavaztuk, nem ugyan mi, de mi legalább nem gátoltuk megszavazását a nyáron. Magyarország megtett mindent, KÉPVB. NAPLÓ. 1896—1901. XI. KÖTEThogy ez a vámszövetség létrejöhessen. Hanem túl a határon a Lajtán túl a hegyek megnőttek, a mélységek még nagyobb örvénynyé sülyedtek és felfordult a levegőtől minden. Megtörtént az, a mire nem számított senki, hogy a kedves gyermeknek maradékai, a dédelgetett rész maga győzött és összeveszett. Az úgynevezett százados osztrák politika, a mely abban kulminál: divide et impera, váratlanul egy olyan dologban tört ki, hogy csodálkozni lehet azon, hogy állt az a lojális nép között elő, hogy a mire még a parlamentarizmusban példa nem volt, az amerikai vagy európai parlamentek legvehemensebb Sdejében sem, hogy képesek voltak odáig lelkesedni. (Derültség a szélső baloldalon.) egyáltalában férfias erejüket kifejteni, hogy igazán azt. lehet mondani, egy új rendszer állott elő. Példa-e vagy rendszer, azt a jövő mutatja meg. Én a vámszövetséget azért sem óhajtom, mert látom, hova fejlődik Magyarországon a közszellem. A múltban az volt a jelszó, az volt a nóta: »A czukorbakeráj« —jó magyar nyelven, mert ez jó magyar nyelv volt akkor — »meg a torta, igazán szerzett pénzemet nem hordta.« Ma a pénznek utoljára is jó szaga van, akárhonnan jön. Most ez a jelszó. (Derültség a szélső baloldalon.) Nézzünk vissza a negyvenes évekbe. A nemzet jobbjait, az egész nemességet elfogta a láz, és a jobbágyságot a legnagyobb áldozatok útján országos költséggel határozták el felszabadítani. Ma í ÍZ SL jelszó: »Az a közjó, a mi nekem jó.« Ez a különbség a két gazdasági politika között; őseink daczára annak, hogy egoistáknak látszottak, mert szabadalmak és privilégiumok alapján állottak, megtették azt, hogy nemcsak ők nem fizettek adót, hanem a népet sem engedték adóztatni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez a politika magyar maradt és hazafias maradt, (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) s az a nép képes volt létrehozni 48-at, azt a férfias, nagyszerű küzdelmet, mely Európa előtt nekünk valósággal becsületet szerzett, melynek működésében élődik a mostani nemzedék. Ha nézzük politikai dolgainkat, ha látunk egy lapban — Budapesti Hírlapban — egy czikket, mely levezeti mint Genezis a bibliában, hogy a király akarja, a miniszter akarja, hogy ki akarja, ki nem akarja: akkor ha csak egy kis valószínűséggel bír is ez a hírlapi czikk, és akad itt e házban képviselő, a ki azt mondja, hogy: a király akarja, a két korszak között összehasonlítást téve, nyíltan ki merem mondani, hogy ezt a korszakot még rosszabbnak tartom, mert ez a korszak nem igaz, (Helyeslés a szélső baloldalon.) itt az emberek álarezban járnak, (Helyeslés hálfelől.) gondolataikat eltakarják, nem mondják ki a szót úgy, a mint érteni kell, hogy az ember és szó között meglegyen az összeír,