Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-195

195. országos ülés 1897. deeaember t3-án, hétfőn. 343 már, csak egyet vagyok bátor még megjegyezni Rakovszky István t. barátom felszólalására. 0 nagyon megdicsért egy paragrafust és azt mondta, a földmívelésügyi kormányt illeti ez a dicséret, hogy a feltételes ítéleteknek rendszerét behozta a törvénybe. Legyen meggyőződve az én t. képviselőtársam, hogy a feltételes ítéleteknek nagyobb barátja nincs, mint a mint én vagyok a büntető jogszolgáltatás terén. Ha csak lehetett volna, a magam csekély erejével előmozdítottam volna azt, hogy a mit úgy az egyesült amerikai államok, valamint Belgium és Francziaország behozott, itt is helyt foglaljon; de hiszen ez a paragrafus, a melyre Rakovszky István t. barátom hivatkozott, ép az ellenkezőjét állapít] a meg ennek, mert mi a feltételes ítéletnek eszméje? Az, hogy az ítélet mindenekelőtt abból induljon ki, hogy a kis büntetések alkalmasak ugyan arra, hogy végrehajtsák, hogy az embereket a társadalommal szemben egyszersmindenkorra megbecstelenítsék, hogy lerontsák az embereknek anyagi és erkölcsi lételét, hogy az előítéletes társadalommal szemben megvonják mindenkorra az ő fennállásának feltételeit, de ha végrehajtják ezen kis büntetéseket, azok javítólag nem hatnak, tehát kimondották a ezivilizált államok, hogy adassék a kormánynak oly hatalom, hogy mondja ugyan ki a büntetendő cselekményt és a büntetést is, de ne hajtsa végre, hanem ha az illetők jól viselkednek, ez olybá vétessék, mintha sohasem követték volna el a büntetendő cselekményt és így önmagától elenyészik a büntetés. Rakovszky István: Bizonyos időre! Visontai Soma: De nem más embernek viselkedésétől, sem másnak kegyelmi hajlamától, sem másnak anyagi érdekétől, hanem a bírónak bölcs belátásától van a végrehajtás függővé téve. A belga, a franczia, vagy az amerikai bíró maga veti össze annak társadalmi helyzetét, a társadalom iránti kötelességét, a büntetendő cselekménynek rugóit, melyek rábírták a bűnre, és ha azt látja, hogy itt könnyelműség, a büntető törvénykönynek saját hibáján kivííl való mellőzése forog fenn: akkor kimondja a büntetést, de mellőzi annak a végrehajtását. Egész más, egészen új dolog az, a mit itt ma ezen törvényjavaslat czéloz. Mondhatom, módomban volt a munkásoknak véleményét kikérdezni, módomban volt velük e tekintetben eszmecserét folytatni és én azt láttam, hogy semmitsem tekintenek olyan lealacsonyítónak, mint ezen törvényjavaslat 69. §-át. Ha mi egy oly törvényt hozunk ma meg Magyarországon, hogy ugyanakkor, mikor már átszolgáltattatott egy ember a büntető jogszolgáltatásnak, a büntető jogszolgáltatás által ezen emberre hárítható rossz, vagy gonosz, hátrányos büntetés egy másik társadalmi osztályhoz tartozó embertől, a munkaadótól tétetik függővé, annak a kegyétől, annak a jóindulatától és függővé tétetik az ítélet kimondása után oly módon, mint itt, hogy először a törvény megköveteli, hogy azt az embert letartóztassák, mert arra a 69. §. nem ad módot, hogy a míg le nem tartóztatták, a büntetés leengedése iránt közbenjárjon, hanem azt mondja, hogy a kibocsátása iránt ő intézkedhessek önállóan: akkor ez a pallosjognak, vagy az úri széki jognak, vagy nem tudom, micsoda középkori jognak egy oly intézkedése, a mely e modern század felfogásával nem egyeztethető össze. Én megjegyeztem Rakovszky István t. barátomnak, a ki ezt nagyon megdicsérte, hogy itt nemcsak a munkaadók, hanem az új munkaadók is közbe íögnak játszani, nemcsak a nemzeti czímerrel bírók, hanem a nemesi czímerrel nem bírók is. Ehhez a szakaszhoz még egy újat kellett volna hozzáadni, ós pedig a 69. §-nak utolsó bekezdése gyanánt azt, hogy ezen törvényjavaslattal egyszersmind biztosíttatik a földesurak számára a munkásnőkkel szemben a jus primae noctis. (Zaj, Mozgás johbfelöl,) Itt felemlítették, hogy a feudális korszakot feleleveníteni ezen házban nem akarják, és hogy a 48-as időknek, a máreziusi nagy napoknak földesurai voltak azok, a kik ezen magyar államot az ő demokraeziai szervezéséhez és a földmíves-osztályt az ő felszabadításához segítették. Igenis, ez így van; de méltóztassék csak tekintetbe venni, hogy mennyi Önérdeknek mellőzése, mennyi önzetlenség, a század intő szavának mennyi figyelembevétele, az Európában elterjedt egyenlőségi eszmének mennyi szeretete kellett hozzá, hogy a földesurak, nem tekintve az aratási, nem tekintve a hordási esélyekre, sem a cséplőgépek esélyeire, 1848-ban egy félszázaddal ezelőtt a munkást, a jobbágyot felszabadítsák és hozzásegítsék a társadalom s az emberiség minden jogához. Igenis, igazuk van azoknak, a kik felszólaltak. Ez így van; de hogy ez így van: méltóztassék tekintetbe venni, hogy erre szükséges volt azon belső érzés, azon lüktető szellemi erő s a szívnek azon nagysága is, hogy akkor azok, a kik ehhez hozzájárultak, nem saját osztályuknak a súlyát, nem saját anyagi javukat mérlegelték, hanem mérlegelték a nemzet összességének javait, kincseit, az igazságot, az egyenlőség és testvériség elveit minden különbség és minden osztálynak biztosítandó előny nélkül. Ha a gazdaosztály és a földesuraknak az osztálya ezt a törvényjavaslatot ugyanazzal az érzelemmel fogja fogadni, mint 1848-ban tették, mikor a jobbágyságot felszabadították, akkor az én indítványomhoz, t. ház mindenesetre hozzá fog járulhatni. Mert én nem kívánom azt, hogy