Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-195

195. országos fllés 1897. deczember 13-án, hétfőn. 333 a világban egy új jogfogalom harczol a régivel, a történelem tanúsága szerint az ily átmenet oly mélyen hat be a nemzetek életébe, hogy vérontás, nagy megrázkódtatás nélkül legritkább esetekben sikerfíl és a vérontás mérve attól az ellenállástól függött, a melyet a régi jogfogalom volt képes kifejteni az érvényesítés után kívánkozó új jogfogalommal szemben. Előre láttuk ezen szomorú időket és a midőn pártunk megalakult, foglalkoztunk e fontos kérdéssel, mint ezt programmunk 11. pontja tanúsítja, a mely a munkáskérdéssel foglalkozik. T. ház! Mi már akkor czéltudatosan jártunk el, mignem a kormány nem tett ez ügyben semmit, mignem egy kényszerhelyzet nyomása alatt ezen javaslatot beterjesztette. Hasztalan hirdeti, hogy a munkás és munkaadó közös érdeke lebegett szeme előtt, — ez nem őszinte! Nem lett volna sztrájkmozgalom, még ma sem történt volna semmi, mint nem történt milliók nyomorának enyhítésére, kikről a liberálisok azt tanítják, hogy egyenlők, szabadok, testvérek, a keresztény hit, hogy felebaráti szeretettel felkarolni kötelességünk, de, kik elszigetelve, elhanyagolva önönmagukról azt tartják, hogy ők a társadalom kitagadottjai. T. ház! Midőn a t. miniszter úr beterjesztette ezen javaslatot, nagy érdeklődéssel fogtim annak tanulmányozásához és elismerea, hogy találok benne intézkedéseket, a melyek egész rokonszenvemmel találkoznak, találok intézkedéseket, a melyek helyesek és jók, de nem zárkózhatom el az elől, hogy enten törvényjavaslat nagyjában nem egyéb, mint azon államszoczializmusnak megtestesítése, a mely azt tanítja, hogy a szocziális kérdést egyes-egyedül csak az állam törvénykezési működése által lehet megoldani. És mivel a modern állam vallási tekintetben rendszerint felekezetnélkííli, politikai tekintetben pedig liberális, mi természetesebb, mint hogy a szocziál-iiberálisoknak közgazdasági elveit akarják a törvények által megvalósítani. Madarász JÓSZef: Legyeuek keresztény szoezialisták! Rakovszky István: Mad«arász József ^t. képviselő urat kérem, hogy ne zavarjon. Én nem reflektáltam az ő közbeszólásaira, mivel tisztelem az ősz haját, s ezért kérem, hogy miután nem fogok reflektálni rá, ne zavarjon engem azon előadásban, a melyben rekedtségem által úgyis nagyon gátolva vagyok. Ezen merkantil-liberális szoezialisták azt hirdetik, hogy az egész közgazdasági élet magánszerződések által rendezendő és az államhatalomnak csak az a feladata, hó^y ezek teljesítése biztosíttassák, ezért szabad kezet enged a szerződő feleknek, azt tételezvén fel, hogy mivel papiron az állam minden polgára egyenlő, szabad és testvér, a valóságban is úgy van és a szerződés a szerződő felek tökéletesen szabad akaratának eredménye elzárkózik, hogy ezen egyenlőség, testvériség és szabadság nem egyéb egy üres szólamnál, a nép félrevezetésére kieszelve, mert a mióta a világ áll, mindig voltak hatalmasak és gyengék, gazdagok és szegények, és megvolt az emberi természetben a hajlam, hogy az erős a gyengébbet elnyomja, míg nem a keresztény hit világossága nem árasztotta el az emberiséget, azt tanítván, hogy minden ember Isten képe, magas vagy alacsony, mint felebarát, a kit annál inkább kell védeni, mennél gyengébb. A törvényjavaslat azonban tartalmazza azon elveket, a melyeket a merkantil-liberalizmus meg akar valósítani, a mely a szabad versenyről szóló tant a munkás erejére akarja alkalmazni; de a t. miniszter úr, mikor a szabad-versenyzésről szóló tant a munkás erejére alkalmazza, akkor megfeledkezik arról, hogy a munkásnak ereje azon vérkeringéstől függ, a mely a szivén keresztül veszi útját és hogy végtére a munkás is csak ember, a kit nem volna szabad úgy, mint egy csomag rizst, vagy más árút, egyik helyről a másikra dobni, a szerint, a mint nagyobb, vagy kisebb a kelendősége, és miáltal meglazítjuk benne azon emberi érzést, mely őt valláshoz, otthonhoz, családhoz köti és elfajul emberré, a ki nem ismer se ísteut, se királyt, csak embereket, a kik kiaknáznak és embereket, kik ki lesznek aknázva. A t. miniszter úr figyelmét elkerülte még az is, hogy a munkások, különösen a szoezialisták, ezt a tant nagyon jól ismerik és épen ezen tant akarják, ha szükséges, erőszakkal is megdönteni. Mert a szoezialisták nagyelméjtí előharezosa, Lassalle, ezen törvényből egy más törvényt származtatott; ő ellentétbe tette a szabad versenyről szóló tannal azt a másik szoczialista tant »Das eherne Lohngesetz«-t, melyet magyarul legjobban így fordíthatnék: a könyörtelen muiikabértörvény. És mit mond az »a könyörtelen munkabértörvény* ? Hogy akkor, mikor a szabad versenyről szóló tant alkalmazzuk a munkaerőre, ez által a munkabért olyan alacsonyra nyomjuk, hogy a munkások legnélkülözhetetlenebb életszükségleteiket alig tudják kielégíteni. Ha én ezt a törvényjavaslatot tekintem, azt látom, hogy a t. miniszter úr ezen tant itt törvénybe akarja czikkelyezni. A t. miniszter Úr ugyanis idokolásában ekként szól (olvassa): »A javaslatra vonatkozólag általánosságban meg kell jegyeznem, hogy az, — bárha a munkaadó s t munkás érdekét egj^aránt figyelembe veszi, s egyoldalú intézkedések helyett mindkét félre nézve egyaránt megszabja a jogokat s kötelességeket, rendelkezéseivel közvetlenül nem hatol be a jogviszonyoknak tisztán a szerződő