Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.
Ülésnapok - 1896-194
310 194. országos ülés 1897. deczember 11-én, sxombaton. védelmétől megfosztotta, a mely a munkaadóra nézve is azt az egész társadalmat lesújtó végzetes helyzetet teremtette, hogy a maga exisztencziájának biztosítása az állam, község, megye, egyház és mindenhatóság iránti kötelességének leróhatása érdekében, és hogy maga is a múltbői fenmaradt családi tradiczióknak megfelelő módon élhessen és exisztálhasson, kénytelen szűkebb és szűkebb határra szorítani azt a meggyét, a melyen eddig munkásainak életét, exisztencziáját biztosíthatta. De hogy mennyire nem áll az, hogy a munkás és a munkaadó közti követelések kiegyenlíthetetlen voltában volna eredete ennek a törvénynek, arra nézve ott van a bizonyíték a magyar Alföldön, a szívében ennek az országnak, a hol aranykalászszal leng tengernyi téren a földnek a határa s a hol ezt a földet humánus birtokosok bírták, a kik nem zárkóztak el azon kívánságok elől, melyekkel a munkás jogosan jelent meg. Nem volt ott semmi kiegyenlítésre váró ellentét. Annak a földesúrnak munkásai szinte osztozkodni kívántak magának a gazdának sorsában, veszteségeiben, mert a magyar munkásnépben megvan az a századokon át ápolt s még a régi jobbágyvilágból származott, a földesurához való ragaszkodásból eredő ösztön, hogy ha látja és tudja, hogy annak helyzete, exisztencziája veszélyeztetve van a rossz termelési viszonyok által, akkor ő követelésével ezt a rossz helyzetet még rosszabbá tenni nem kívánja. Én legalább azon a vidéken, a hol élek, a hol néhány nagybirtokos körülvesz bennünket, a kik száz meg száz munkást foglalkoztatnak, sehol nem láttam ezt, de igenis láttam mindenütt, a hol az uradalmi felfogás az uradalmi pénztár érdekében dominál a kérdésnek ily megoldása felett minden vonalon, a hol egy pillanatra sem emeli fel fejét a humanizmus, az emberszeretet, hanem a megszabott költségvetés keretén belül, a mint az előirányozva van, a mennyire csak lehet, az uradalom jövedelme biztosíttatik, hogy ott, a hol ez az érdek képezi a határt a munkás igényei és a munkaadó követelései közt, ott igenis, t. ház, a konfliktus természetszerűleg beáll. De mihelyt az emberszeretetnek, a humanizmusnak érzete és a közös helyzetnek ismerete szabja a határt és törvényt munkaadó és munkás közt, ott konfliktus nincs, nem volt és ha lesz, ez a törvény azt meg nem állítja útjában, sőt ez növeli, teremti és csinálja azt. De vegyük úgy a dolgot, a mint van. Ne zárkózzunk el, mikor ez a törvényjavaslat előttünk fekszik, azon mindnyájunk előtt ismert, eltagadhatatlan rideg valóság elől, hogy igenis az utóbbi évek óta óriásilag felemelkedett közterhekben, a melyek aránylag egyformán nehezednek munkaadóra és munkásra, találja meg a munkaadó a maga helyzete nyomorúságának okát és ezekből ered a munkásnak azon helyzete, hogy mert az állam és a község többet és többet követel tőle nap-nap után, hogy ő az államnak megadhassa, a mi az államé, a királynak, a mi a királyé: kell, hogy ő is a maga várakozását azon arányokhoz szabhassa, hogy a míg egyrészről állampolgári kötelességét teVjesíteni kívánja, másrészről biztosíttassák neki munkája után a megélhetésnek módja is. Egy jó államkormányzatnak ebből az általános közös helyzetből kell kiindulnia, mikor bajokat szanálni akarunk, s nem azt csinálni, hogy törvénybe iktassunk konfliktusokat, melyek ezelőtt munkás és munkaadó között nem voltak. Ha a mai nehéz helyzettel szemben a földmívelésügyi miniszter úr igazán helyes politikát akar követni, ez elől nem zárkózik el az országban senki, sőt lelkes éljenzéssel fogja fogadni e teremben mindenki a miniszter úr olyan javaslatát, a mely a földadóval szemben a többi adónemeknek egyenlősítésével a földbirtokosnak terhét enyhíti. (Élénk helyeslés a seélsőbalon.) Ez radikális módja a gazda helyzete javításának ; hanem az a felfogás, hogy, mert a közterhek fokozott emelkedésével a gazda helyzete szinte elviselhetetlenné vált, tehát törvényt alkossunk, hogy a munkásnak helyzete szintén elviselhetetlen legyen, és ebben a kettőben nyerjen az állam érdeke és a birtokos érdeke kiegyenlítést: ez nem megoldása a bajoknak, hanem még mélyebbre vetése ezen bajok gyökerének. Ha eltekintek, vagy el bírnék csak egy pillanatra is tekinteni attól, hogy ennek a törvényjavaslatnak az az eredménye nem lehet, nem lesz, sőt az ellenkezőjét fogja támasztani annak, a miért ide beterjesztetett, már most meg kell okolnom a részletek egyik-másik kardinális pontjára való hivatkozással azt, hogy miért nem fogadom el ezt a törvényjavaslatot még a részletes tárgyalás alapjául sem, és miben látom azt, hogyha ez a törvény megalkottatik, csak ezután lesznek felszakítva a törvényhozás útján az agrárszoczialisztikus mozgalmak egész tengerének zsilipjei. Azt mondtam, hogy annak a törvényjavaslatnak, a mely a munkás és munkaadó közötti viszonyt akarja szabályozni, S a mely ezen a néven a képviselőház elé került, csak viasza kell gondolni az okára, hogy tulajdonképen miért jött az létre. Azt mondja a törvényjavaslat mellé adott miniszteri indokolás, hogy az agrárszoczialisztikus mozgalmakat ellensúlyozni kell. Hát mivel fogjuk ellensúlyozni ezeket a mozgalmakat? Azzal, hogy a munkásra nézve, a ki mn is elégületlen, a ki ma is panaszkodik, a kinek a követelése ma sem nyer egyáltalában semmiféle