Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-193

288 1*8. országos ülés 1897. deczember 10-én, pénteken. szenvet kell kelteni.« Másik mondata így hangzik (olvassa): »A nemzeti átalakulás békemú'vében a legcsekélyebb elhamarkodás reakcziót szül és egyetlenegy igazságtalanság ezerszer boszúlja meg magát. Itt egyedül csak a szellemi szuperioritás győz és az örök igazság.« Vegyék szivükre a nagy patriótának ezen két mondatát, gondolják meg, hogy nagy események szélén állunk, hogy nagy feladatok küszöbén állunk. (Mozgás) Kerüljék mindazt, a mi alkalmas félreértéseket szülni a más ajkú polgártársak közt, kerüljenek mindent, a mi elkeseredést szül. Ne keressék mindig azt, t. ház, a mi az egyes állampolgároknál és az egyes fajoknál e hazában ellentéteket, elkeseredést szül; keressék inkább azt, a mi őket egyesíti a közös hazaszeretetben, azon törekvésben, hogy ezen szép hazát boldoggá, nagygyá legyük. Kérve kérem, miszerint a Sehreiber-féle indítványt fogadják el. (Helyeslések. Egy hang a szélső baloldalon: Lépjen ki a kormánypártból! Zaj.) Elnök (csenget): Kérem a képviselő urakat, ne szóljanak közbe! Lázár Árpád jegyző: Eötvös Károly! Eötvös Károly: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Előttem szóló t. képziselőtársain, Schmidt Károly, a fenforgó kérdések kapcsán oly kérdésekre is kiterjeszkedett beszédében, a melyek talán szorosan a tárgyhoz nem is tartoznak. Kiterjeszkedett az általa úgynevezett alaptörvények magyarázására, kiterjeszkedett a nemzetiségi jogokat biztosító törvényre és a pozitív törvényeken kivííl kiterjeszkedett a nemzetiségi kérdések nem egy részletére. Én, t. ház, nem értem, hogy ezeket a nagy kérdéseket hogyan lehet idehozni. Hbzen én ebből a törvényből egyáltalán nem látom azt, mintha a kormány valami gyorsan, nagy erélylyel törekednék itt magyar uniformisba öltöztetni az egész ország valamennyi helynevét (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.), sőt attól félek, hogy épen a szászok lakta megyékben nem fogja talán megtenni azt, a mit meg kellett volna tenni régen.' Én egyáltalában nem látom e törvényjavaslat sorsához kötve azokat a nagy aggodalmakat, a melyeket szász eredetű t. képviselőtársaim itt hangoztatnak, sem azokat a reményeket, a miket én és barátaim e javaslatokhoz kötünk. Én egészen mást látok. De nem szeretném, ha Schmidt Károly t. képviselőtársamnak néhány szava megjegyzés, észrevétel és bírálat nélkül hangzanék itt el. (Ralijuk! Halljuk!) Azon 1848-iki nemzetiségi törvény . . . Madarász József: Elég gonosz! Eötvös Károlyi ... a melyre annyiszor történik itt hivatkozás különböző irányban, — ezt vegye tudomásul t. képviselőtársam — sem történetileg, sem politikailag egyáltalában nem az, a minek ők magyarázataikban tekintik, Magyarország és a magyar nemzet ezelőtt harmincz évvel, de nemcsak harmincz évvel, hanem 300, sőt 600 évvel, már II, Géza uralkodása idejében, mindig kész volt, minden kényszerűség és kényszerítés nélkül, az igazság iránt való erős szeretetből az idegen ajkú magyar állampolgároknak mindazon jogot megadni, s azonkívül még biztosítani is, és annak szabad gyakorlását nem gátolni, a mely jogokkal a nemzet ősrésze, a magyar birt. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) De a mikor a nemzet ezen jogot és igazságot az igazság ellenállhatatlan szeretetével gyakorolta, ugyanakkor volt ennek egy, sokszor kimondott, sokszor ki nem mondott elengedhetlen előfeltétele (Halljuk! Halljuk!), a mivolt az 1868-iki nemzetiségi törvénynek is, s ez az, hogy a nemzet megadja és biztosítja azon jogokat az idegen ajkú állampolgároknak azért és azon feltétel alatt, hogy bennük a magyar állam iránt való ragaszkodás, az úgynevezett magyar hazafiság épen oly tiszta és épen oly hátsó gondolat nélküli, épolyan erős lesz és olyannak marad, mint a minő a magyar emberben van. Egy ily előfeltétel mellett igenis azokat a jogokat a nemzet törvényhozása megadta, fenn is tartja, azok biztosításáról gondoskodik, de a mi it az előfeltétel hiányzik, a mit a nemzetiségek, vagy — has malom azt a szót, a mit Schmidt Károly képviselőtársam használt — az idegen ajkú állampolgárok a családban, az iskolákban, a községben, a vármegyében, az egyházban és az államban nekik adott jogokat arra használnák fel, a mire pedig — fájdalom — nem egy példa, nem egy szimptoma utal, hogy ők a magyar állam egysége, a magyar birodalomban a magyar fajnak államalkotó és fentartó szerepe és hivatása elleni törekvésekkel lépjenek fel, meggyengítsék ezen államnak egységét és nemzeti jellegét, abban a pillanatban az a törvény anaehronizmussá válik. Semmiféle, önmagára és saját jövőjére adó nemzetről feltenni sem szabad, a magyarról legkevésbbé, hogy jogokat adjon azért, hogy önállami léte bolygattassék meg és rontassék le vele, és saját ereje, szelleme és nemzeti fensége tiportassák a sárba. (Helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Meg fog erről győződni Schmidt Károly képviselőtársam. Tessék a szász és román uraknak megpróbálni, hogy e parlamentben ezen az oldalon és hiszem, hogy a másik oldalon is, ebben a nemzetiségi törvényben biztosított minden jogért mi úgy helyt állunk, a mint helyt állunk a legkezdetlegesebb jogokért, ha mi az idegen ajkú honfitársainkban e hazának legszeDtebb kincseihez való oly meleg ragaszkodást tapasztalunk, a minőt megkívánunk tőlük és