Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-192

270 I92, országos ülés 1897. deczember 9-én, csütörtökön. azonban másról van szó. Arról tudniillik, hogy a kormány benyújtott egy törvényjavaslatot; legyen az a törvényjavaslat helyes vagy helytelen, általam elfogadható vagy el nem fogadható, a házszabályok 114. §-ában foglalt intézkedésnél fogva, a mely így szól (olvassa)]: »A minisztérium által előterjesztett törvényjavaslatoktól az osztályülési, illetőleg bizottsági tárgyalást megtagadni nem lehet«, legmélyebb sajnálatomra nem helyezkedhetnem a házszabályoknak olyatén módon való negácziójára, hogy én egy törvényjavaslattól, legyen az bármennyire elitélendő, — a mint el is Ítélem, — a bizottsághoz való utasítást megtagadjam. Azért a magam részéről feltétlenül helyesnek tartom a függetlenségi és 48-as párt részéről már elfoglalt azon álláspontot, a mely szerint itt helyesen és a házszabályok értelmében más nem kerülhet tárgyalás alá, mint az, vájjon az osztályokhoz utasíttassék-e a javaslat, vagy pedig egy bizottsághoz, a mint azt a kormány javasolja. Én sem habozom kijelenteni, hogy a benyújtott indítványok közül azt támogatom, a mely ezen javaslatot azon esetben is, ha a pénzügyi bizottsághoz fogna utasíttatni, az igazságügyi bizottsághoz is kívánja utasítani. Ezen álláspontomat csak úgy tudom megvilágítani, ha sikerűi a t.képviselőház előtt bebizonyítanom,hogy — legyen az félreértésből vagy törvényjavaslatnak helytelen szerkezetéből, a mit még e perezben nem tudok — alkotmánysértés esetének lehetősége forog fenn, a mely tekintetben pedig akkor, ha alkotmányjogi kérdés tényleg felmerül, minden vitán felül álló dolog, hogy a képviselőháznak arra neoianem illetékes szakközegétől, a pénzügyi bizottságtól, hanem elsősorban is kiválólag az arra hivatott szakközegtől, az igazságügyi bizottságtól kell feltétlenül véleményt kapnia. (Úgy van! a sgélső baloldalon.) Már most, t. ház, hogy a vita rendjén ezzel is tisztában legyünk, én azt hiszem, hogy az osztályokhoz való utasítás nemcsak ki nem zárja, de természetszerűleg feltételezi, hogy ezen javaslat még egy más bizottsághoz is utasíttassák, legyen az egy ad hoc kiküldött bizottság, legyen az a pénzügyi és igazságügyi bizottság, az más kérdés. Szóval az eldöntendő első kérdés az, hogy osztályokhoz utasíttassék-e, és ha igen, az esetben az osztályok tárgyalása után kerűljön-e az egy ad hoc bizottsághoz, vagy kerüljön a pénzügyi bizottságon kivtíl az igazságügyi bizottsághoz is. Azon esetben, ha ezen törvényjavaslat nem osztályokhoz fogna utasíttatni, s nem egy ad boe bizottsághoz, annak a verifikácziójára szólalok fel, — még egyszer ismétlem, a felszólalásom tulaj donképeni tárgya,—hogy az igazságügyi bizottság véleménye ezen alkalommal nem mellőzhető. Kétségtelenül hozzá fog járulni a kérdésnek higgadt mérlegeléséhez, ha ezen kérdésben sikerűi egymást meggyőznünk. Nagyon szívesen fogom venni, ha a túloldalról bárki megczáfolja érveimet és lehetővé teszi annak kimutatását, hogy a pénzügyi bizottság van nekünk hivatva véleményt adni és nem az igazságügyi bizottság. Hogy ezen kérdésekben világosan láthassunk, reBtituálom röviden a tényállást. Arról van szó, hogy én azt mondom, a magyar kormány és ennek elnöke, mondjuk, a parlamenti vitatkozások ildomossägának kedveért teljes jóhiszeműséggel azon helyzetbe jutott, hogy ő az osztrák kormánynak ígéreteiben bizva, hitte éa az adott szó szentségében való hitének erejével joggal hihette, hogy odaát Ausztriában az 1867 : XII. törvényczikkben foglalt alkotmányos módon a kongruens törvényhozási intézkedések életbe fognak lépni, és hogy a múlt alkalommal megalkotott, általunk elfogadott provizóriumról szóló javaslat ott is hasonló módon törvényerőre fog emelkedni. Most, t. képviselőház, az a szuppozitum be nem következett, legalább idáig be nem következhetett. Fizikailag még nincs kizárva, hogy deczember 31-éig bekövétkezhetik, politikailag nem látszik valószínűnek, hogy bekövetkezzék. Ha a (

do!goknak ilyen stádiumában a magyar kormány elnöke a képviselőház elé áll és ennek a téoyállásnak helyes konstruálásával töredelmes őszinteséggel bevallja, hogy ő ezen feltevésében csalódott, most tehát az alkotmány alapján ráváró intézkedéseket megteszi olyan czélból, hogy Magyarország 1898. évi január 1-én ne álljon egy tabula rasa előtt, közgazdasági és más nagyfontosságú államjogi kérdésekben, és ezen törekvésében a törvény álláspontjára helyezkedve megfelelő javaslatokat terjeszt a ház elé: én volnék az első, a ki — bár osztom, vagy nem osztom a javaslatokat, melyek benyújtattak, melyekre nézve nem nyilatkozhatom, mert nem ismerem — mégis ezt egy feltétlenül korrekt álláspontnak tartanám, mely kötelességemmé tenné azt, hogy minden tőlem telhető eszközzel közreműködjem arra, hogy ezek a javaslatok a legsimább alkotmányos formában tárgyaltassanak le. Ha azonban én nem azt látom, hanem látok e helyett oly előterjesztéseket, melyek súlyos aggodalmat ébresztenek bennem aziránt, hogy itt alkotmányválság és egy leplezett államcsíny szándékoltatik végrehajtatni (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) a magyar törvényhozás által, akkor nekem mint képviselőnek kötelességem elsősorban tőlem telhetőleg az alkotmány által adott garancziák teljes felhasználásával lehetővé tenni, hogy necsak a kormány és a pártok, hanem minden magyar képviselő egyénenként vállalja el a felelősséget a történendőkért. Ezt