Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-192

260192. orMságo* illés 1897. deczfniber 9-éu, cs*üt«rtKk«n. azok a nagytekintélyű kereskedők azt mondták, hogy az egyedüli mentőeszköz, a mivel az ország anyagi helyzetét javítani, az ipart és kereskedelmet fellendíteni lehet, az önálló vámterület felállítása. Ebből látszik, t, ház, hogy nemcsak egy pártnak, nemcsak egynehány képviselőnek, hanem az ország ahhoz értő embereinek, kereskedőinek is a fő-fő meggyőződése és törekvése ez. És mi • előttünk nemcsak a közvélemény érdemel meghallgattatás^ hanem oly nagyfontosságúnak tartom magát a kérdést, hogy — véleményem szerint — minden erővel, min' dan igyekezettel hozzá kell járulni, hogy az eszmék tisztáztassanak és általában véve a kérdés teljes világításban álljon előttünk. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon,) Mi, t. háá, nem akarunk itt törvénytelen eszközökhöz folyamodni, nem akarunk mi itt erőszakoskodni, csak az igaz kötelesség érzetével és igaz jóakarattal tudni és látni kívánjuk, hogy vájjon hát csakugyan veszedelmet rejt-e magában az országra nézve az önálló vámterületnek megszerzése vagy nem? Minthogy pedig ennek megvitatásához több idő és több ember véleményének a nyilvánítása és megismerése szükséges, azért kérte azt a mi pártelnökünk és vele együtt azért kérjük mi is, hogy ne a hirtelen egy-két óra alatt végző pénzügyi bizottsághoz, hanem a nagy számból álló osztályokhoz küldessék ez a javaslat s ott vitattassék meg. Ne zárják el előlünk és mindenki elől a meggyőzésnek és e nagy kérdés megvilágításának munka ját és alkalmatosságát. Hiszen mi, t. ház, a most napirenden levő kérdésekben azon fának a megérett gyümölcsét szemléljük, a mely fát a mi elveinknek dicsőséges vezérei ültettek el, melyet ők öntöztek, gondoztak és ápoltak évtizedeken át. És ha most ezen fának érett gyümölcse immár leszakításra vár, vájjon vádolhat-e bennünket az a következetességért? Mert részünkről ez semmi egyéb következetességnél. Elérkezett ez ideje elveink diadalának, megérett az a gyümölcs, melyet régóta vár az a nemzet; az önálló vámterületnek e hazára nézve áldásteljes gyümölcse. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És vájjon nem vakmerőség-e azt követelni e párttól, hogy midőn az idő elérkezett, azt elsiklani engedje maga elől és nem bűn volna-e és nem eddigi egész munkálkodásunkat tagadnánk meg akkor, ha ezt az érett gyümölcsöt megengednénk, hogy más pajkos gyermek vihesse el előlünk. T. képviselőház! Az igen természetes dolog, hogy a kérdésnek a teljes életbeléptetésére és az önálló vámterület megvalósításának nagy munkája előkészülésére időt kivan a kormány. Ezt minden ember jól tudhatja; hanem nevetséges és kifogás alá eshető vád az, hogy ezt a kérdést el akarják halasztani jövő év májusáig, mintegy egérutat engedvén a rakonczátlankodó osztrákoknak, a kik annyira megbomlottak, hogy a maguk javáról is megfeledkeztek, hogy addig kijózanodjanak és józan állapotban elvegyék azt a gyümölcsöt, a melyért mi küzdünk. Én azt hiszem, hogy az 1868 : XII. törvényczikk megalkotói és bölcs szerzői soha sem gondoltak arra, hogy ha ennek a törvénynek a megvalósítására való idő elérkezett, akkor azt még elhúzzák-halaszszák, hanem azonnali életbeléptetést gondolt as, a ki ezt csinálta és ez a törvény szellemében tisztán meg van írva. T. képviselőház! (Bálijuk/ Halljuk!) Már eljárás, hogy a t. miniszterelnök úr időt kér május l-ig, hogy addig még várjuk meg, mit csinálnak az osztrákok, ez magában véve sem illik egy állam kormányához és a megalázkodás magatartását mutatja Ausztriával szemben. És vájjon nem méltán látják-e az osztrákok ebből azt a gyengeséget, a melylyel velük szemben mindeddig viselkedett a magyar kormány; és vájjon nem nyilik-e fel annak az osztrák illetékes hatóságnak a szeme, hogy a quóíánál annál nagyobb erőszakot fejtsen ki velünk szemben, mert látja, hogy mi minden áron ragaszkodni akarunk hozzá, és kormányunk olyan szekér után szalad, a mely semmikép nem akarja őt felvenni? A tegnapi lapok értesítései között az ország legkitűnőbb államférfi a, a mint jelezve volt, ebben a kérdésben nyilatkozott és egyebek közt ezeket mondotta (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon): »Álta]ában legnagyobb érdeke hazánknak a jövendőt is tekintve, hogy semmisem induljon innen, a mi a magyar-osztrák monarchia fennállására, hatalmára, sőt e hatalomnak a külföld előtti látszatára is hátrányosan hathatna; mert abban lelheti a magyar állam a jelen kedvező és világszerte fontosnak elismert helyzetének fentartását, sőt gyarapítását, ha az egész világ meggyőződik arról, hogy azon európai szükségnek elismert nagyhatalmi állásnak, melylyel a magyar-osztrák monarchia bír, legbiztosabb támasza Magyarországban található.« (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mindenekelőtt megjegyzem azt, t. ház, hogy csodálkozom már azon is, hogy a legkitűnőbb magyar államférfiú a »magyar« szót az »osztrák«-nak eléje merészelte tenni ezen nyilatkozatában, és nem azt mondotta, hogy »osztrákmagyar«, hanem »magyar-osztrák«. Ez szintén örvendetes vívmány. Hanem, a midőn a legkitűnőbb magyar államférfiú azt hozza fel érvül, hogy ez »európai követelmény«, mi pedig sem nem kitűnő, sem nem nagy, hanem kicsiny, egyszerű magyar párt azt mondjuk, hogy nem az, a magyar nemzet érdekére nézve a főké>-