Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-148

32 148. országos illés 1897. Julius 27-én, szerdán. vegyük legalább mindaddig, mig abban a székben ül. És épen ebből a szempontból én eltérek Barta Ödön t. képviselőtársam tegnapi fel foga sától, a ki a t. miniszterelnök úr által mondottakat, gúnynak mondja; én szó szerint komolyan veszem és komolyam értelmezem, ezért komolyan is fogok rajok felelni. Hát ha a t. miniszterelnök úr ezen szavakat komolyan mondta, akkor ne beszéljen senki obstrukczióról, mert hiszen ha a kérdéseket ő még részletesebben és behatóbban akarja tárgyaltatni, akkor ennek a fordítottja az, hogy a kérdések most még nincsenek eléggé részletesen és behatóan tárgyalva. (Ügy van! a szélső baloldalon.) És ha a t. miniszterelnök úr ezt komolyan mondotta, — a mint folytonosan ismétlem, hogy a miniszterelnöki székből csak komolyságot várunk és komoly dolgokat akarunk hallani — akkor t. miniszterelnök úr ezen indítványával, illetve első sorban vádjával, ne hozzánk forduljon, az ellenzékhez. (Helyeslés balfelöl.) Hiszen minket ez a vád nem terhelhet. Mi egy idő óta, dicsekvés nélkül mondva, eléggé behatóan hozzuk fel érveinket a szőnyegen lévő törvényjavaslatok megvitatására. Tehát ez az intés csak önöknek szólhat, t. többség. (Helyeslés balfelöl.) És a mennyiben a miniszterelnök úr ezt önöknek mondta és így is értelmezte, e tekintetben magamévá teszem a miniszterelnök urnak mondásait. Hiszen mi bármit csinálunk, t. többség, az érveknek bárminő halinazást hozzuk is fel, ezek mégis csak egyoldalú érvek, mert hiszen mi ellenezzük e javaslatokat. Beható és részletes tárgyalás csak akkor lehet, ha érvelnek a törvényjavaslat mellett is. Teljesen igaza van a miniszterelnök úrnak, hogy önök közül, • t. többség, programmbeszédeikben ott kint, a mely programmbeszéd szerziődéses viszony választó és képviselő között, bizonyára egyik sem tett Ígéretet arra, hogy itt a házban hallgatni íog; igaza van a miniszterelnök úrnak, hogy önök közt is vannak jó szónokok, tehát méltóztassanak előjönni a hallgatagság csöndes birodalmából, méltóztassanak a tudás fájáról az érveket leszedni és itt a törvényjavaslat mellett nekünk előadni. Idáig komolyan vettem a miniszterelnök ár felszólalását. De hogy nem kell komolyan venni azt, a mit Magyarország ez idő szerinti miniszterelnöke mond, arra rájövök, ha egy másik képviselőtársam szavai után indulok. Es ez a másik képviselőtársam báró Bánffy Dezső. Mert mig a miniszterelnök úr itt a házban a szendét játszotta, addig a szabadelvű párti többség értekezletén már a hősszerelmest adta. (Derültség a szélső baloldalon.) Ott a miniszterelnök úr a következőképen nyilatkozott (olvassa): »Ha ez a semmiféle aggressziv jelleggel nem bíró lépés, vagyis hogy egy órával meghosszabbíttassanak az ülések, eredményre nem vezetne, úgy a kormánynak kötelessége lesz fontolóra venni erélyesebb rendszabályok kezdeményezését, mert az meg nem engedhető, hogy a parlamentáris működés gépezetének megakasztásával maga az alkotmányos élet lehetetlenné tétessék.* Hát, t. ház, ezek már egészen más szavak és a mennyiben eddig komolyan foglalkoztam a miniszterelnök úr felszólalásával és indítványával, most már vele, mint miniszterelnökkel, többé nem foglalkozom, és átmegyek beszédem további folyamában arra, a mit a szabadelvű pártnak vezére mondott. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) Hát sajátságos, talán egészen véletlen dolog az, hogy midőn ezeket a szabadelvű párt vezére, báró Bánffy Dezső elmondotta, akkor felállott és pár rövid szóban megnyilatkozott Tisza Kálmán, utána egy pár nap múlva pedig ítéletet mondott a sajtószabadság felett ifjú gróf Tisza István. Három név és három eszme! Klotür, obstrukezió és a sajtószabadságnak megrendszabályozása! Egészen sajátságos, hogy Tisza Kálmán t. képviselőtársam beszél az obstrukczióról, a kinek pedig a nevéhez aranyfonállal elszakíthatatlanúl oda van kötve az obstrukezió fogalma; egészen sajátságos, hogy báró Bánffy Dezső beszél a klotffrről, a kinek temperamentuma is mutatja, hogy semmiféle ellenmondást nem tűr és egészen sajátságos, hogy ifjú gróf Tisza István beszél a sajtószabadságról, pedig nem volna szabad elfelejtenie, hogy egy időben egy dal járta Magyarországon, mely ekként szól: »Tisza Kálmán, Böszörményi, Tudnak hazát, sajtót védői.* (Derültség balfelöl.) Ugy tűnik fel nekem ez a három név, mint ha egy új, modern hármasszövetség, egy új triumvirátus volna : Octavins, Antonius és Lepidus. Csakhogy ebben a szövetségben a miniszterelnök úr a Lepidus szerepét játszsza. (Élénk tetszés a bal és szélső baloldalon.) Hogy Lepidusról mit mondott Shakespeare, a ki ezen történetet igeu szépen ós tanulságosan megírta, megérdemli, hogy felolvassam. Azt mondatja Octavius Ántoniussal, hogy (olvassa) : »Érdemli-e, három felé szakadván, A világ, hogy harmadát ő birja ? Én több napokat láték Octavius. Egy meddő lélek, a ki utánzásból teng, Uralkodván mozgásin szellemem. Habár az embert dlszszeí rakjuk is meg, Lerázni némi rágalmak súlyát, Hadd hordja terhét, nyögve az útón Melyre hajtjuk és vezetjük, S a kincset elvivén, hová kívántuk, Leveszszük terhét, c (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) •