Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-152

152. országos ülés 1897. Julius 31-én, szombaton. Í41 és szükséges voltát ugyan senki sem tagadja, de a melyeket helyes gazdálkodással, meggyőződé­sem szerint, részben legalább a bevételekből és tiszta nyereségből kellett volna fedezni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Tehát, t. ház, nem is annyira azt ellenzem én, a mi ebben a törvényjavaslatban foglaltatik, mert belátom, hogy e törvényjavaslatban oly dolgok foglaltatnak, a mely dolgok az ország fejlődése követelményeinek megfelelnek, de hely­telenítem azt az irányt, azt az elvet, a melyre ezen törvényjavaslat alapítva van, helytelenítem azon ok miatt, a melyet volt szerencsém előadni; és azt tartom, hogy ha mi felszólalás nélkül elfogadnók ezen törvényjavaslatot, akkor magunk részéről is hozzájárulnánk hogy megörökíttessék azon helytelen elj hogy tudniillik a vasutak bevétele úgy tüntessék fel, mintha tiszta jöve­delmet képezne, holott ezen jövedelmek egy­részének, — távol legyen tőlem azt állítani, hogy az egésznek — de egyrószének minden­esetre oda kellene fordíttatnia, hogy ne legyen tényleg kényszerülve a kormány, mikor már bizonyos számú évig a vasutakból merített jöve­delmeket elköltötte, előállni egy nagy kölcsön javaslatával, melyet részben legalább azért kell kötnie, hogy pótolja azokat a hiányokat, melyek onnan erednek, hogy elköltötte, a mint mondám azokat a jövedelmeket, melyek tényleg nem is léteztek. Csupán ezen elvi alapon ellenzem tehát az előttünk fekvő törvényjavaslatot. (Élénk helyes­lés szélső baloldalon.) Elnök: Öt perezre az ülést felfüg­gesztem. (Szünet után.) Elnök (csenget): Az ülést újra meg­nyitom. Folytatjuk a tanácskozást. Gr. Teleki Sándor jegyző: Konkoly­Thege Miklós! Konkoly-Thege Miklós: T. ház! A magyar államvasutak ma már annyira kifejlőd­tek, hogy valóban ismételve azt mondhatom, a mit már egy régebbi beszédembem mondtam: hogy büszkén mondhatjuk, hogy azok a mieink. S ha így fejlesztjük őket tovább, a külföld is azt fogja mondhatni, büszkék lehetnek rá, hogy az önökéi. Én a magyar államvasutakat nem­csak mint közönséges közlekedési eszközöket tekintem, hanem a nemzetgazdaság emelésére is az államvasutakat tartom hivatva, akár legyen egy ily nagyszabású intézmény vizén, akár szárazon. De tovább megyek én még, kiterjesz­tem ezeknek előnyét és érdekét az országnak kulturális fejlődésére. Ne feledjük azt, hogy az északamerikai Egyesült-Államokban vasutakat csináltak; a pusztákba építették azokat az elképzelhető leg­primitívebb módon. Belementek az üres vadonba, a hol ember sem fordult meg soha. Mi lett a vége? Városokat építettek a vasutak mellett, vagyis a vasutak mellett keletkezett a kultúra! Tehát nemcsak a nemzetgazdaságot, de a kultú­rát is fejlesztették a vasutak. Én azt hiszem, hogy ez nálunk ugyanígy van. Nagyon sokszor eszembe jut Tolnay Lajos t. képviselőtársamnak egy mondása, a midőn egy társaságban azt mondták: »miuek arra a vidékre vasút? hisz nem jár arra senkisem?« ő nagy bölcsen azt felelte reá: Nem a közle­kedés kedvéért építik a vasutat, hanem a vasút megcsinálja a közlekedést. Ez a mondása nagyon sokszor bevált, helyes és megezá­folhatlan. Ezen okoknál fogva részemről a miniszter úrnak ezen javaslatát legőszintébben üdvözlöm, de nem tagadhatom el, hogy fájdalmasan esik ismét tapasztalnom azt, hogy a hajózás ismét csak mostoha gyermeke az országnak. Erről a thémáról nem szándékozom tovább szólni, mert nem ide tartozik. A magyar állam­vasutaknak kibővítésére, beruházására vonatkozó összeg meggyőződésem szerint egy rövid időre elég lesz, de hosszabb időre félek, hogy kevés leend. Mindenesetre oda kell törekednünk, hogy a magyar államvasutak tisztikaránál és különösen az alantabb közegeknél teljes megelégedés le­gyen, nehogy a szoczializmus oda is áthasson. Tudjuk nagyon jól, hogy megelégedett emberek között nincsen szoczializmus, csak az elégedet­lenek között találjuk azt fel. Hadd mondhassa el minden vasúti ember, a ki a magyar állam­vasutakat szolgálja, hogy: »én büszkén mondha­tom, hogy a magyar államvasutakat szol • gálom.« Megkezdődött egy gyönyörű szép telepít­vény, a melynek dicsénekét nagyon sokszor hallottam zengeni és pedig szubalternus embe­rektől, a melyek leghajlandóbbak a szoczializ­musra. Olcsó és jó lakásokat nyújt e telepítvény, melyek gyönyörű módon megkezdődnek fejlődni a Ferencz József-laktanya nyugoti oldalán és folytatódnak a Ferenczvárosnál. Ha az emberek olcsó, egészséges és jó lakásokban megelégedést nyernek, bizonyára nem fog nekik eszükbejutni a szoczializmus. A mi a gyáraknak kibővítését illeti, őszin­tén üdvözlöm ezt is, még pedig azért, mert esetleg lehetségessé fog válni, hogy a gyárak annyira ki legyenek bővítve idővel, hogy minden szükségletünket a hazai gyárainkból fedezhessük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom