Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-151

J|g 151. országos ülés 1897. július 30-án, pénteken. szolgálata távolról sincs oly jól berendezve, mint a pártpolitikai iuforináezió szolgálata. A t. pénzügyminiszter úr, azt hiszem, nagyon jól tette volna, ha mellőzte volna beszéde végén azon támadásokat, a melyeket az ellenzék ellen intéz azon a czímen, mintha ez itt a társadalmi érdekellentéteket kielégíteni akarná, vagy pláne, hogy az antiszemitizmust akarná e liázba behozni. Én e kérdésekre, részletesen kiterjeszkedni nem akarok; nem akarok túlságosan hosszadalmas lenni; különösen a iiázuak jelenlegi hangulata mellett. Azt beismerem, hogy itt szó volt munkásokról, gyárosokról, mezőgazdákról és a mobil tőkének képviselőiről, de azt hiszem, ennek elegendő alapja van magában a törvényjavaslatban és annak indokolásában. Hogy itt oly irányban történtek volna felszólalások, hogy a t. pénzügyminiszter urat feljogosíthatnák arra, hogy azt állítsa, hogy: »a legveszedelmesebb táisadalmi forradalom magvait hintjük el«, az azt hiszem, nem mondható. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Első beszédemben is mondottam, most is hangsúlyozom, hogy a jelenlegi szoczialisztikus irányzatok melleit bizonyos óvatossággal kell tárgyalnunk a munka és tőke közti viszonyt, a nagytőkének netaíáni túlkapásait, vagy annak netaláni indokolatlan favorizálását. De ez nem azt jelenti, hogy ezen kérdésekről egyáltalában ne beszéljünk, mert ha visszatekintünk az emberiség egész történelmére, ép azt látjuk, hogy ezen struezmadár-politika, mely szemet huny a társadalomban önkéntelenül fölmerülő politikai, gazdasági és egyéb érdekellentétek elől, épen az okozta, hogy ezen ellentétek mindinkább kiélesedtek, lázadásokban, forradalmakban s a viszonyok erőszakos átalakításában nyilvánultak. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Ezt látjuk, kezdve Menenius Agrippa idejétől a Gracchusok korszakáig, a rabszolga-forradalmaktól, a parasztlázadásoktól a s/oezialisztikus és anarchisztikus törekvésekig. A társadalom épúgy fejlődik és átalakul, mint az egyes ember. A gondos szülő, ha látja, hogy gyermeke a ruhából kinőtt, hogy az neki szűk, rövid lesz, idején átalakítja azt, vagy újat csináltat neki. De az államok kormányzói ritkán voltak annyi előrelátással, ritkán volt bennök annyi humanizmus, hogy ők a társadalomban mutatkozó ezen tüneteket idején felismerték volna és gondoskodtak volna azok orvoslásáról. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Épen ez okozta azt, a mit Marx szoczialista mondott, hogy »a társadalmi átalakulások a szülésznője az erőszak« lett. Épen a történet oktat bennünket arra, hogy egy kis előrelátással, a viszonyok kellő mérlegelésével az államférfiak megóvhatják a népet igen sok megrázkódtatástól, igen sok forradalomtól. A mennyiben ezen ellentétek nálunk is megvannak bizonyos mértékben, nem az a helyes politika, hogy ezekről egyáltalában ne beszéljünk, hanem ellenkezőleg a parlamentek csak akkor fogják teljesíteni feladatukat, csak akkor fogják megőrizni tekintélyüket és népszerűségüket, ha ezen társadalmi kérdésekre a jövőben nagyobb súlyt fektetnek, mint a múltban, (Helyeslés a baloldalon.) ha a nagy érdekek kiegyenlítésére és ezen törekvések helyes irányba való terelésére ezentúl nagyobb gondjuk lesz. (Igaz! Úgy van a baloldalon.) Ezért az, ki ezen dolgokat kellő óvatossággal szóba hozza, nem vádolható azzal, hogy a legveszedelmesebb társadalmi forradalom magvait hinti el, hanem inkább az a miniszter, ki az ily viszonyok fennmellett oly törvényjavaslatot nyújt be, mely a közvélemény felfogása szerint épen a nagy tőkének kedvez a kisebb exisztencziák rovására. Még kevésbbé helyeselhetem, hogy a miniszter úr felhozta az antiszemitizmus vádját. A múltkor itt már Barabás Béla képviselő úr felvetette a kérdést, van-e ez országban antisze3 ff C7 mitizmus, vagy nincs? 0 azt mondta, nincs, az egyik közbeszóló, hogy van. Annyi azonban bizonyos, hogy itt a törvényhozás termében nem mondhatni, hogy az antiszemitizmus jelenségeivel az utóbbi időben találkoztunk volna. Mert a kik ezelőtt itt az antiszemitizmus zászlóját lobogtatták, azóta nagy részben a liberális párt ölelő karjai között vannak. (Úgy van! balfelol.) Az antiszemitizmust tehát felhozni nem volt tanácsos. De ha már felhozta a miniszter úr, egy pár szót én is szólok róla. A mennyiben a valódi antiszemitizmusról van szó, arról tudniillik, hogy valakit gyűlöljünk, vagy üldözzünk, mert felekezetére, fajára nézve zsidó, erre nézve azt hiszem, véleménykülönbség köztünk nem lehet, mert a keresztény tan e tekintetben határozottan megszabja az irányt, (Úgy van ! balfelol.) az a tan, a mely azt hirdeti, hogy mindnyájan egy mennybéli atyának vagyunk gyermekei, hogy testvérek vagyunk, hogy a felebaráti szeretet nemzeti és felekezeti különbséget nem ismer. (Úgy van! balfelöl.) Ez egyszerű és világos. De máskép áll a kérdés, midőn azt látjuk, hogy az ellenzéket csak azért, mert e törvényjavaslatot ellenzi, a miniszter úr, bár burkoltan, az antiszemitizmus vádjával illeti, bár tudtommal a ezukorgyárosok nem mind zsidók, de tán többségük sem az. S egészen máskép áll a kérdés, midőn nemcsak itt, hanem a sajtóban is a legjogosultabb agrárius törekvésekkel Szemben az antiszemitizmus vádját hangoztatják, midőn valahányszor valamely társadalmi bajra vagy az üzleti élet valamely kinövésére utalunk, mindannyiszor azt halljuk: a zsidók elleni gyűlölet