Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.
Ülésnapok - 1896-132
132. országos ülés 1897. Julius 8-áu, esiitörtököu. 75 alatt az ügy rendeztetni fog. Ezen esztendő letelt s a t. kormány most egy másik esztendőre kér tőlünk felhatalmazást. Ki biztosít bennünket arról, hogy nem fog-e egy harmadik és negyedik esztendő is következni? (Igaz! Úgy van! balfdől) Mikor lesz ennek vége? Ki oka ennek? Talán az ellenzék azon tagjai, kik hajlandók volnának tárgyi okokból ezen törvényjavaslatot megszavazni, okai annak, hogy a t. miniszter úr nem volt képes a múlt évi júniusban elhangzott ígéretéhez képest ezen dolgokat rendbe hozni ? Ennek oka az a körülmény, hogy az igen tisztelt kormány az általa is beismert ezen anyagi hátrányokat még mindig nem volt képes megszüntetni s ez méltán felkelti a bizalmatlanságot a t. kormánynak, nem mondom jóakarata, hanem képessége iránt. Nem állott módjában adott szavát beváltani, nekünk pedig nincs nagyon sok kivetni való pénzünk, mert a pauperizmus, — daczára t. képviselőtársam Arányi Miksa úr roppant bizodalmának, hogy milyen jól állunk, — nagy mértékben terjed az országban. Én kijelentem s azt hiszem, t. elvtársaim nevében is kijelenthetem, hogy midőn ezen törvényjavaslatot elvetjük, minket ugyan tárgyi okok is, de különösen a t. kormány iránti bizalmatlanság vezet. (Helyeslés a baloldalon.) Hogyha valamely pártnak, ép a néppártnak igen sok oka van a bizalmatlanságra. (Igás! Űgy van! balfelől.) Hogyha valóban obstrnálni akarnék, milyen sokat lehetne erre nézve felhozni, (Halljuk! Halljuk! a szélső báloldalon) de csak igen röviden mondom, hogy mi vagyunk az a párt, mely pedig a kereszténység talaján állva, mindig a tekintélynek, a felsőbbségnek jogait is prédikálja s kötelezi a polgárokat azok iránti engedelmességre, s mindig az államnak fentartó alapjait erősítgeti s mégis ebbeli munkánkban, akár gyűléseken akarjuk ezt tenni, a szólásszabadsággal élve, akár sajtó útján, mindenütt a t. kormány közegeivel találkozunk, kik bennünket, ebbeli szabadságunkban minduntalan akadályoznak. (Igás! Úgy van! balfelől.) A néppártnak tehát százszoros oka van arra, hogy ezen bizalmatlankodásnál fogva is a törvényt meg ne szavazza. (Igás! Úgy van! balfelől.) A vita folyamán felvettettek bizonyos kérdések, melyekre vonatkozólag nézeteimet röviden iparkodom előadni. Szó volt a tőke szerepéről, Major Ferencz t. képviselőtársam megkülönböztette a produktív tőkét, mely megelégszik a tisztes polgári haszonnal, attól, mely uzsoráskodik, mely a tőkében levő erőt felebarátai kizsákmányolására, megrontására használja fel, mely illetéktelen, jogtalan, törvénytelen hasznot húz. (Igás! Úgy van ! balfelől) Ebben a házban nagyon sokszor magasztalták a jelen vita folyamán is a tőkét. Chernel György t. képviselőtársam Széchenyinek egy mondására is hivatkozott, hogy a legjobb pénz az, a mely a legolcsóbb; Arányi Miksa képviselő úr pedig a költségvetés általános tárgyalásakor egész dicshimnuszokat zengett a tőkének. M.'ir Komjáthy Béla t. képviselő ár, bár igen liberális gondolkozású, legutóbbi beszédjében igen elítélőleg nyilatkozott a nemzetközi, a hazátlan tőkéről. Említette, hogy többnyire idegen tőke alapítja czukorgyárainkat, az kapj'a a prémiumokat, az viszi ki a hasznot a külföldre, s nálunk csak addig marad, a míg jó haszonnal dolgozhatik, aztán megy odébb s hatalmát esetleg ellenünk fordítja. Világért se igénylem magamnak, hogy nemzetgazda vagyok s lehet, hogy csalódom, de én mindig féltem az idegen tőkétől, még ha olcsó is. De nem is volt az kezdetben ránk nézve olcsó. Csak a 6°/o-os aranyjáradékra hivatkozom. 70 forint volt az árfolyama, tehát 1000 forintért 700-at kaptánk, s kellett fizetni hat forintot aranyban, a mi az ázsióval ráment 11 —12 forintra. Ilyen olcsó volt az a tőke. S e tőkén építettünk vasutat és egyebet kétszer, háromszor olyan drágán, mint a mennyibe azok a dolgok egyébként kerültek volna. A mi híres nemzetgazdászainknak a külföldi száz és ezer milliók után való kapkodása rám azt a hatást gyakorolta, hogy talán nem is azért van az, hogy ezzel az országot anyagilag helyreállítsuk, hanem inkább azért, mert az ily nagy kölcsönök kieszközlésével járó busás províziók azon kitűnő nemzetgazdászoknak milliókat és tíz milliókat jövedelmeztek, (ügy van! a ssélső baloldalon.) S mi az eredménye annak az olcsó pénznek? Az, hogy száz millión feltíl megy ki hazánkból évenkint kamatok fejében amaz idegen tőkék tulajdonosainak zsebébe, a mi beláthatatlan időkig fog Magyarországot terhelni és akadályozni abban, hogy elfoglalja a gazdaság és jólét tekintetében azt a helyet, a melyet elfoglalhatna azon körülménynél fogva, hogy a jó Isten talán egy országot sem áldott meg annyi bőséges természeti adománynyal, mint épen Magyarországot. (Igás! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Úgy van tehát, t. ház, hogy az olcsó idegen tőke becsődítése, igénybevétele által tönkre tettük magunkat, hogy nem birunk mozdulni, azt lehet mondani, hogy tisztára a külföldi tőke birtokosainak dolgozunk, azok szedik a mi fáradságunk tejfelét, nekünk csak a savója marad. T. ház! Nekem, ámbár nem vagyok nemzetgazdász, kezdettől fogva az volt a nézetem, a mit a magyar kifejez abban az igen helyes közmondásban: addig kell nyújtózni, meddig a takaró ér, hogy nekünk ahhoz kellett volna ma10*
