Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-130

32 ISO. országos ülés 1897. jnlius 6-án, kedden. tott határozati javaslathoz. (Élénk éljenzés a szélső baloldalon.) Rakovszky István jegyző: Gróf Benyovszky Sándor! Gr. Benyovszky Sándor: T. ház! Azon pártnak, a melyhez tartozni szerencsém van, mindenkor legfőbb törekvését képezte az, hogy hazánk mezőgazdaságát, iparát és kereskedelmét felvirágoztassa, fejleszsze, gyarapítsa ég megóvja. Ámde mindezt a közös vámterület alapján elérni nem lehet és épen azért is az önálló vámterület képezte pártunk program orjának egyik sarkalatos pontját. Ha már most példának okáért a mi érdekeink Ausztria érdekeivel azonosak volnának, v;igy nem volnának annyira ellentétesek, akkor utóvégre közös vámterület mellett is megélhetnénk. De a mi érdekeink Ausztria érdekeivel tökéletesen ellenkeznek. Mert hiszen Magyarország első sorban mezőgazdasági állam, Ausztria pedig első sorban iparos állam. Már pedig egy mezőgazdasági államnak, a melynek gyenge, fejlődő ipara van, az érdekei természetesen egészen mások, mint egy iparos államéi, a melynek régi konszolidált erős ipara van. (Úgy van! a baloldalon.) így azután nem lehet két különböző érdekkel bíró államot egy kalap alá vonni, a nélkül, hogy az egyik vagy a másik érzékenyen meg ne károsodjék. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ilyen esetben pedig nagyon természetes, hogy mindig a gyengébbik fél károsodik meg. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen ha visszatekintünk 30 éves múltunkra, azt látjuk mindenben, hogy Ausztriával szemben mi húztuk mindig a rövidebbet, megkárosodásunk pedig 1867 óta óriási. Ha már most önálló vámterületünk volna, ezzel segíthetnénk a ezukorkiviteli mizériákon. Hiszen ha a magyar czukoripar az osztrák czukoripar beözönlésétől meg volna védve, mi következnék belőle? Az, hogy kivitelre nem is szorulna a mi ezukoriparunk, hiszen a czukorban egyrészről produkczió nincsen, és másrészről Magyarországnak czukorfogyasztása a nyugoti államokhoz viszonyítva elenyészó'leg csekély. (Igazi Ugy van! a szélső baloldalon.) Ha már most a mi ezukoriparunk produktumai szaporodnának, megkétszerződnének, megháromszorozódnának, azzal epést tartana a fogyasztás is, és így azért a belföldi czukoripar magán a belföldön találna mindig biztos piaezot. Ekképen gyökeresen és alaposan lehetne ezen a bajon segíteni. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ámde mivel akar a t. kormány ezen a bajon segíteni? (Halljuk! Halljuk!) ezukorkiviteli prémiumok által. Hogy mit érnek azonban ezek a prémiumok, erre nézve engedjék meg nekem, (Halljuk ! Halljuk!) hogy t. barátom és képviselőtársam : Kossuth Ferencznek monumentális beszédéből csak egy rövid passzust felolvashassak. A prémiumokról ugyanis t. képviselőtársam a következőket mondja (olvassa): »A ezukor kivitelére szánt prémium, melyet különböző országok több év óta megadnak, nem más mint versenyzés és valósággal prémiumháború, mely hasonlít a fegyveres békéhez. Az államok fegyverkeznek, seregeikre milliókat költenek, hogy a békét feníarthassák. Ép így költenek milliókat arra, hogy czukorkivitelüket biztosítsák. Nagyon természetes, hogy ilyen versenyben a gazdagabb állam fog győzni és a szegényebb vereséget fog szenvedni. Nézzük csak, mi is az a kiviteli prémium? Az, hogy bizonyos összeget áldozunk arra, hogy a mi ezukrunk olcsóbban adattassék el. De ha más államok ugyanezt teszik és mi például két forintot adunk mázsánként mint prémiumot s más államok ugyanannyit: akkor a két államból jövő ezukor árának aránya ugyanaz marad, s egészen olyan a dolog, mint ha egy ország sem adott volna prémiumot. Ha pedig más ország nagyobb prémiumot ad, mint mi, annak a ezukra ki fogja szorítani a mienket, akár adunk prémiumot, akár nem. A prémium-verseny tehát, mint mondám, csakugyan nem más, mint prémium-háború, melynek következései ad abszurdum vezethetők, mert semmi sem zárja ki azt, hogy valamely állani, mely czukorkivitelre van utalva, még inkább növelje a prémiumot, mint most; ez esetben mi mit csináluok? Mi is növeljük; amaz mégegyszer növeli, mi is mé°;egyszer. Ez a verseny tehát nyilván abszurdumra vezet, melynek határa nincs.« A közös vámterületen álló kormány tehát a ezukorkiviteli mizériákon másképen nem segíthet, mint ezukorprémiuruok által; de hogy mit érnek ezek a ezukorprémiumok, épen az imént felolvasott beszédből látható. Ennek csalódás lesz a vége, hiszen maga a t. kormány sem nagyon bízik a ezukorprémiumok által elérhető sikerekben. Ezt bizonyítja és igazolja a pénzügyi bizottság indokolása is. Megjegyzem, hogy a pénzügyi bizottság tagjainak a többsége, a zöme a t. kormánypárt soraiból került ki. Lássuk tehát, hogy mit szól a pénzügyi bizottság jelentése? ».Midőn a törvényhozás az 1896 : XIX. törvényezikket megalkotta, tette ezt abban a reményben, hogy a ezukorprémiumok rendszerének megszüntetése vagy legalább is ennek a rendszernek nemzetközi úton való szabályozása rövid idő alatt lehetségessé fog válni. Ez a remény nemcsak hogy nem teljestílt, hanem a helyzet időközben még kedvezőtlenebb lett, a mennyiben Németország a prémiumokat a régi magasságban fen-