Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-130

30 130. országos ülés 1897, '. Julius 6-án, kedden. nak veszélyeztetését látom. (Igás! Úgy van! a szélső báloldalon.) Pártolom az itt beadott határozati javaslatokat. (Helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Rakovszky István jegyző: Illyés Bálint! Illyés Bálint: T. ház! (Halljuk!) A tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot tüzetesen elbírálták előttem felszólalt t. képviselőtársaim, (Halljuk! Halljuk!) kimutatva annak mindkét iránya káros és veszélyes következményeit. Én meggyőződéssel osztozom t. elvtársaim nézetében. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Károsnak tartom a törvényjavaslatot közgazdaságilag; veszélyesnek tartom közjogilag. Mint több képviselőtársam, de különösen t. pártelnököm, Kossuth Ferencz kifejezte, ez a törvényjavaslat sem a termelést, sem a fogyasztást nem mozdítja elő. Mit mozdít tehát elő? Az adóemelést. És talán közgazdaságunk érdekében? Nem, hanem Ausztria javára. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Kérdem, vájjon nem markukba nevetnek-e osztrák szomszédaink, midőn látják, hogy mi saját iparunk elhanyagolásával az ő iparuk támogatására fordítjuk erőnket. Hát annyira duzzad már ez az ország az életerőtől, hogy azt mint felesleget másoknak is osztogathassa? Hát olyan magas fokon áll-e iparunk, hogy segítségünket minden aggály nélkül nyújthassuk az osztrák szomszédoknak? Az élet és a tapasztalat az ellenkezőt bizonyítja. Hiszen csak nemrég hangzott fel itt a házban a panasz, hogy nagy iparvállalataink egymásután mennek tönkre és kisiparunk, főleg a vidéken, mint szélütött ember tengődik, iparosaink az éhhalállal küzdenek és ezrekre rug azoknak a száma, a kik kénytelenek más keresetforrás után látni. Hát nem volna-e tanácsosabb a czukorprémiumot is a kisiparosoknak a megmentésére fordítani. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Épen a napokban olvashattuk, hogy a kis Bulgária minő erős törvényeket hozott iparának emelésére. Igaz, hogy azok nagyban korlátozzák az egyéni szabadsagot, de legalább megteremtik a hazai ipart s vele a jólétet s vele áldásos formáját nyitják meg a vagyonosodásnak, a nélkül, hogy szétfecsérelnék, haszontalanul szétfolyni engednék annak éltető ereit. íme itt is egy példa a követésre. De hát mi tanulnánk a bulgároktól, mi, kik nagyhatalmi politikát űzve, ezen politika érdekében fecséreljük el erőnket, annak áldozzuk fel mindenünket? (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) És itt elérkeztünk bajaink főforrásához, a közösügyes rendszerhez. Ez az a hatalmas Pandora-szelencze, a melyből minden baj, nyomorúság árad mireánk. íme egy látszólag és állítólag csekélynek látszó törvényjavaslat is mily hatályosan bizonyítja közjogi helyzetünknek nyomorúságát és tarthatatlanságát, bizonyítja azt, hogy csak olyanok vagyunk, mint a vontató-hajó kötelén rángatózó gálya; odavisz, vagy legalább oda vinne minket, hogyha ellent nem állanánk a vontató-hajónak; Ausztriának, a hová akar. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) És hogy szabad mozgásunkat minél inkább korlátozza, időről-időre, évről-évre több-több súíylyal terheli gályánkat. Most fogyasztási adó, majd czukor-prémium, most hadifelszerelés, majd ama fenyegető rém: a quóta nehezedik ólomsúlylyal állami háztartásunkra s az adózó polgárokra. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) S ki erősíti nyomról-nyomra, ki fűzi összébb-összébb ezen vontató-hajó köteleit? Nem más, mint a magyar kormány és szavazó többsége. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hát ezt a kötelet akarjuk mi alkotmányos úton kijebb tágítani, sőt, ha lehet, elmetszeni, hogy szabad, önálló mozgást biztosítsunk nemzetünknek. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez a mi öntudatos politikánk, ez a mi küzdelmünk végczélja. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. képviselőház! A 67-es kiegyezéskor, midőn azt akarták elhitetni a nemzettel, hogy mindent elnyert, úgy beszéltek a függetlenségi és 48-as pártról többen, itt belül a házban és künn a kormánypárti lapokban, hogy ez a párt immár csak szélmalomharczot folytat, mert hiszen a nemzet mindent megnyer, mi szükség ott tovább is barczolni és küzdeni. Sőt voltak, de még ma is vannak kormánypárti lapok, a melyek abban találják gyönyörűségüket, hogy folytonosan azt hangoztatták, hogy ennek a pártnak nincs létjogosultsága többé. Hát azt a vádat, mondhatnám káromlást megezáfolja a mindennapi élet. Hol találjuk rá a legerősebb czáfolatot? Nem másutt, mint azokban a kormánypárti lapokban, melyeket az egymást felváltó kormányok időről-időre mintegy azért terjesztenek elénk, hogy lássuk, miként még azt sem nyertük meg tulaj donképen, a mit megnyertünk; (Igaz ! Úgy van! a szélső baloldalon.) sőt lejjebb-lejjebb siklunk azon a lejtőn, a melyre nemzetünk a kiegyezés alkalmával azon jóhiszeműséggel lépett, hogy majd lesznek erős karok, a melyek a nemzet önállóságát felemelik. Hát hol vannak azok az erős karok? Láttuk ezeket a véderővita alkalmával a 14. és 25. §-nál; láttuk az önálló hadsereg, a nemzeti jelvények kérdésénél, láttuk a belgrádi zászlósértésnél és láttuk a Vaskapu-ünnepély alkalmával; láttuk mindenütt, a hol a reakczió a liberalizmussal, az osztrák érdek a magyar érdekkel összeütközésbe jött. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Es láttak mindenütt azokat az erős karokat ott, a hol a kormányférfiak egy-egy látszólagos vívmány felett örömtelten dicsekedtek, a mely dicsekvés azonban szabadon magyarra fordítva