Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-138

138. országos ölés 1897. jnnius 15-én, csütörtökön. 233 krajczár büntetést rónak rá.« (Mozgás a baloldalon.) Kérem, ez határozottan ellenkezésben van az ipartörvény 117. szakaszával, amelyekként szól: »A nappali munkát reggeli öt ÓIM előtt kezdeni és esti kilencz órán túl kiterjeszteni nem szabad.« Visontai Soma: Ez is elég rossz! Rakovszky István: »Az ellenőrzésnek persze se híre se hamva, appellátának meg helye egyáltalában nincs, mert a kinek nem tetszik és másutt óhajt beszerezni, annak munkáját illetve alkalmaztatását is megszűntnek nyilvánítják.« Meggyőződtem arról is, vájjon igaz-e az, hogy ezen lakások oly mizerábilisak, oly rosszak, oly egészségtelenek, és megkezdettem a lakások megtekintését a Leclmer-gyárban. Lepsényi t. barátommal beléptünk egy munkásházba, két kis szobát láttunk, alig valamivel nagyobbat, mint a ház asztala. Láttuk, hogy az eső beesik és abban laknak a szegény munkások, abban pihenhetik ki fáradalmaikat az éjen át. Vannak ott kályhák, úgynevezett ringek, a melyekben kiégetik a téglákat. A ringeknek felső részei lakássá vannak átváltoztatva és ott e nagy melegben laknak ők, a mely meleg még fokozódik azáltal, hogy alatta éjjel-nappal tüzelnek, úgy, hogy az emberek a szó-szoros értelmében pirítva jönnek ki onnan. Ezekről meggyőződtem magara. Voltam az Örley féle gyárban is, és ott az egyes munkások lakásaira nézve jobb viszonyokat találtam. De van ott egy istálló — kaszárnya nevezete alatt ismeretes a munkások közt — mely a legbotrányosabb. Közegészségi, erkölesi és minden tekintetben. Az az istálló körűlbelől olyan hosszú, mint ez a terem, jobbra és balra vannak deszkák és a járda közötte alig valamivel szélesebb, mint ezen kis folyosócska és ott felnőttek, gyermekek, nők, férfiak, betegek, egészségesek együtt alusznak. De ez nem elég. Ezen istálló még meg is van osztva és a félemeleten fenn ismét ugyanezen állapotok vannak. (Zaj. Mozgás a baloldalon.) Én láttam a gyalázatos Wiener Ziegelwerkschaftnál is a lakásokat, láttam ott is a sztrájkot, de mondhatom, hogy azon lakások, a melyek Bécsben vannak a téglagyárak által fentartva a munkások számára, paloták ezekhez képest. Az is igaz, hogy én ott jelen voltam, a hol a hivatalos közegek eljártak és nagyon röviden végeztek azzal a nagy társasággal, kijelentvén azt, hogy ha nyolcz nap alatt nem szanálják azon lakásokat, egyszerűen leromboltatják és a munkások számára új lakásokat fognak felvenni a társaság számlájára. Ez Bécsben történt. De én még sokkal érdekesebbeket tanultam ott meg, tudniillik, hogy mi itt valamennyien KÉPVH. NAPLÓ. 1896 — 1901. VIII. KÖTET. nem tudunk számolni. Én azt hittem, hogy ezer az ezer, tízszer száz, de ott azt tanultain meg, hogy ezer nem ezer, hanem ezerszáz. Én ezt sehogysem tudtam felfogni, magyarázgatta nekem nagyon szépen egyik igazgató úr, de nem bírtam megérteni. Kimentem Lepsényi t. barátommal a munkások közé, a kik, mondom, méltóságteljes nyugalommal álltak ott, a mit annál nagyobb érdemül rovok fel, mert a legnagyobb brutalitással íízte ki őket a rendőrség, (Zaj a bal- és szélső baloldalon.) Előállt ott egy asszony, a kitől azt kérdeztem, hogy miért nincsenek megelégedve, hisz maguk ezer tégla után kapnak 2 forintot. Erre ez azt felelte: kérem én ezt a 2 forintot férjemmel együtt kapom. Én nekem 3 órakor fel kell kelnem, hogy 4 órakor munkában legyek és 9 óráig nagynehezen 1100 téglát tudok elkészíteni, mivel én csak 1100 tégla után kapok 2 forintot. Midőn kérdeztem, hogy hogy lehet az, hisz önöknek megvan a szerződésük, hogy ezer tégla után fizetik az összeget, azt felelte: Kérem, már ilyen a rend minálunk. Az asszony aztán megmagyarázta nekem, hogyha ezt a száz téglát a mely ma 1 forint 60 krajezárt, 1 forint 70 krajczárt sőt 2 forintot ér, a téglagyáros eladja, kifizeti a munkabért az ezer tégláért. És ez minden téglagyárnál így van. Nagyon jószivííek és jótékonyak azok a tőkepénzei urak, ők a munkások javát a szivükön hordják és ezért rendezték be úgy a munkát, hogy darabszámra fizetik, de ha beáll esőzés, rósz idő, nem adnak nekik munkát, daczára annak, hogy az ipartörvény 95. szakasza folytonos munkát adni kötelezi a munkaadót az esetben, ha a munkás darabszámra dolgozik. A napszámviszonyok pedig a következők : Egy férfi napszámos 70—80 krajezárt szerez nehéz munkában naponta, egy asszony 35—40 krajezárt, egy erősebb gyermek ugyanannyit, hetenkint — mert betekintettem, mivel voltak oly szívesek megmutatni a lajstromot — 6—8 ezer téglát; csak egy esetben láttam, hogy kitűnt, hogy egy pár munkás tízezer téglát képes készíteni, kiegészítésül tizenegyezret, miután tízezer darabra ráadásul kell adni ezret. Hogy mily viszony van munkaadó és munkások közt, ezt illusztrálom a következő példával: (Halljuk! Halljuk!) Egy munkás, a neve fel van írva, de nem akarom itt felemlíteni, nehogy baja történjék, esőzé? idején nem tudván dolgozni, kérte, hogy engedjék el, ő hazamegy aratásra. De a Lechner-féle gyár nem engedte el, visszatartotta a kauezióját. Ott találtam a sztrájkolok között. Mások is el akartak menni a munkából, ezeknek meg nem akarták kiadni hátralékos munkabérüket. Nagy hátrány, nagy zsarolás és szivtelenség a kantin és »Janesi-bankó« rendszer. (Igás ! 30