Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-138

218 138. országos ülés 1897. jnlins 15-én, csittSrtiSliön. itt tartja állatorvosait, azok egész szabadon itt járnak és mindenféle óvintézkedéseket megtesz­nek a szerb egyéniségek és szállítók érdekében ágy a szarvasmarha-, mint Kőbányán a sertés­üzlet körűi. Méltóztassanak megkísérelni, küld­jünk mi állatorvost Bécsbe, hogy a mi érdekein­ket megvédje, már meglátják, milyen választ kapunk? (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső bal­oldalon.) Hát ilyen szövetségért tartozzunk mi ilyen javaslatokat megszavazni, ilyen indokolatlan l 1 /^ millió kiadást tenni Ausztria érdekében? Azt hiszem, ez nemcsak nem indokolt, de egyszerűen nevetséges szerep, valóságos balek-szerep. (Élénk helyeslés balfelöl.) Itt csak mellesleg jegyzem meg, hogy én, a ki mint tudva van, a közjogi alapon állok, azt hiszem, hogy kölcsönös jóakarat mellett, ez a két állam, mint szövetséges állam úgy poli­tikai és közgazdasági érdekeit nagyon szépen kielégíthetné. De ezek után én is azt mondom, hogy nem csodálkozom, ha a magyar nemzet az osztrák-német iránt valami kölönös rokon­szenvvel nincs, mert eltekintve a régmúltaktól, jelenleg is vau elég okunk az elégedetlenségre. Magával a törvényjavaslattal nagyon rövi­den kívánok foglalkozni, mert hiszen sokkal szakavatottabb egyének bonczoltäk és tárgyal­ták ezt, de azért is, mert nem akarok olyan naivnak feltűnni, mintha talán valakit kapaezi­tálni akarnék; hiszen tiz éve vagyok e háznak tagja, de erre esetet nem tudok. (Tetszés a bal­és szélső baloldalon.) Egy pár momentumot azonban mégis ki kell emelnem, A t. pénzügyminiszter úr a múlt évben expozéjának befejezésében általános és minden oldalról jövő helyeslés közben azt mon­dotta, hogy az lesz főczélja és ideálja, hogy a kisgazdákat fogja védeni a nagygazdákkal szemben. Lukács László pénzügyminiszter: Soha nem mondtam: Wittmann János: Nem mondta a pénz­ügyminiszter úr? Lukács László pénzügyminiszter: Nem! Wittmann János: A t. pénzügyminiszter úr és az előadó úr tavaly, midőn itt a czukor­prémium volt tárgyalás alatt, azt mondták, hogy valahányszor a czukor prémium tárgyalásáról volt szó, az osztrák és a magyar kormány között mindig éles elvi ellentétek voltak, és a pénzügyminiszter úr nem tad szerencsétlenebb közgazdasági politikát, mint a mely politika fel­karolja a prémium-rendszert. Tehát a pénzügy­miniszter úrtól előadó úrtól tudjuk, hogy valahányszor a préminmkérdést tárgyalták, az osztrák kormány azt mindig követelte, a magyar kormány pedig mindig ellenezte. Már most néz­zük, mi volt a konklúzió? Az akkori 5 milliós prémium fel lett emelve 9 millióra és úgy látszik, a miniszter úr még mindig folyton pro­ponálja a 9 milliós prémium prolongálását. En nem értem, hogy ezen a ! gyönyörűséges elven azután mikép lehet tovább a pénzügyminiszteri székben maradni és bemutatni az ország előtt, hogy ő homlokegyenest ellenkező politikai meg­győződésével szemben kénytelen egy egész ellen­kező dolgot végrehajtani, a nélkül, hogy ebből a konklúziót levonná. (tJgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ehhez már mégis csak nagy bátor­ság kell. (Tetszés a bal- és szélső baloldalon) De annyira hangoztatták a t. képviselő urak itt ennek a prémium-fizetésének az értel­mét. T. pénzügyminiszter úr, miért nem magya­rázta meg tehát, mi ennek az értelme, miért fizessünk mi prémiumot? A mi teherviselésünk, a mi adófizetési kötelezettségünk nem elég itt az országban? Még az angolnak is adófizető­jévé váljunk? És akkor, ha Németország szük­ségesnek látja, prémiumot adni azért, hogy biz­tosítsa magának az angol piaczot, szemben Parissal, a t. pénzügyminiszter iirnak azon ki­jelentése után, hogy először a kisgazdák hely­zetén javítani akar, másodszor, hogy a prémium­rendszer ellenkezik az ő politikai meggyőződé­sével, ezen eljárással azután mi utána induljunk a végletekig a prémium-emelésben? Hiszen mi nem gravitálhatunk Angolország felé már geo­gráfiai fekvésünknél fogva sem. de nem tudunk ott konkurrálni, — legalább úgy hallom — azért sem, mert nekünk olyan minőségű czukrunk nincsen. Ez a folytonos egy irányban való jótéte­mény és zsebtömés, állandóan azok rovására, a kiket már úgyszólván teljesen kiszíttak, Sze­rintem olyan helytelen, olyan káros, mostoha eljárás, a melyet nem tudok magamnak meg­magyarázni. Hiszen itt több ízben említették, méltóztassék a belfogyasztásra súlyt fektetni, méltóztassék ezt könnyebben hozzáférhetővé, méltóztassék ezt olcsóbbá tenni, azáltal, hogy szövetkezeti alapon ily czukorgyárakat létesíte­nek és ezeket forszírozni épen a termelő érde­kében. {Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső bal-, oldalon.) Méltóztassék a nagy fogasztási adót redukálni, de nem ellenkezőleg, mindig csak a gyáros zsebét tömni és mindig a gazdaközönség rovására, kárára. (Úgy van! (Úgy van! a bal­és szélső báloldalon.) De hiszen, t, ház, ez a kormány politikája és közgazdaségi programmja az egész vonalon. Hogy ne vádoltassam azzal, hogy szándékosan hosszabbítom beszédemet, nem akarok foglal­kozni azzal, — pedig nagyon be tudnám bizo­nyítani, — hogy milyen káros, milyen mostoha a kormány eljárása és közgazdasági politikája,

Next

/
Oldalképek
Tartalom