Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-136

1S6. országos ülés 1897, . Julius 13-á.n, kedden. 177 szintén a t. táloldal vezérszónokától, Arányi Miksa képviselő úrtól volt szerencsénk hallani, hogy e törvényjavaslat nagyon hozzájárni a szoczialista-kérdés megoldásához, hozzájárul akképen, hogy pénzt visz a nyugtalan munkások közé és ezáltal őket békésebb hajlamokra fogja hangolni? Hogy nem visz pénzt a munkások közé, azt már láttuk; voltam bátor bebizonyítani épen a kapuvári példával. Hogy tehát e törvényjavaslat nem is fogja a munkáskérdést megoldani, az egy kissé világosabb, mint t. képviselőtársunk beszédje. ("Derültség balfelöl.) A szocziális kérdés megalkotására nagyon különféle véleményt hallottunk a t. túloldalról, de akárminö véleményt hallottunk elvben, a gyakorlatban mindig mást láttunk, mert ezt a kérdést mindig fegyverrel igyekeztek megoldani. T. ház! Az önök részén a múltkor nagy nevetés támadt arra, midőn azt említette Molnár János t. képviselőtársunk, hogy nem fogják fegyverrel a szocziális kérdést megoldani és pedig azért nem, mert eszméket megoldani fegyverrel nem lehet. Akkor nevettek, mert azt mondta, hogy a szoczialistáknak eszméik vannak. Én nem tudom, hogy önök hogyan ítélik meg a dolgot, de én a szoczializmusban több eszmét találok, mint önöknél. Én így ítélem meg a dolgot, épen azért mondóm, hogy a kérdést bizony fegyverrel, erőszakkal megoldani nem fogják. (IIelyeslés balfelöl.) Bismarck Németországban megpróbálta, mi lett a vége? A szocziális törvényeket vissza kellett vonni és most az utolsó választások alkalmával egyetlen egy párt sem kapott annyi szavazatot, mint a szocziális párt, valami egy millió hétszázezret. De ezt a kérdést nem elnyomni kell, hanem meg kell oldani okos, észszerű törvényekkel, melyek az igazságosság szerint lesznek megalkotva, és a melyek megadják a munkásnak, a mi a munkásé és megvédelmezik a munkaadókat azoktól, a kik minden áron zavart akarnak előidézni, nem pedig a helyzetet javítani. (Helyeslés balfelöl.) E tekintetben nagyon czéiravezető volna, hogy ha az egyes ipari szakoknál meghatároznák a minimális munkahért és meghatároznák a munkaidőt is. A minimális munkabér meghatározása kivenné az agitátorok kezéből az egyik eszközt, de a rosszhajlamú gyárosokat is megakadályozná abban, hogy a munkásokat kizsarolhassák. Itt van egy specziális újság, mely a mostani téglagyári sztrájk alkalmából az állapotok jellemzésére a következőket írja (olvassa): »Reggeli 3 — 4 órától kezdve, egy órai étkezést leszámítva, egyhuzamban kell dolgozniok, helyesebben baromi munkát végezniök esteli 6—9 óráig. E végzett munkának a díja azután 60—80 krajczárig emelkedik. Ha eme túlfeszíKÉPVH. NAPLÓ. 1896 — 1901. VIII. KÖTET. tett mutika folytán a bérnek alacsony volta miatt — ebből is még tíz százalékot takarékosság czímen levonnak — különben is csak hiányosan táplálkozható munkás erejét veszítve, hajnalban nem képes időre felébredni s csekély öt perczezel későbhen érkezik a gyártelepre, 50 krajczár büntetéspénzt rónak ki reá. A ki pedig emez eljárás ellen szavát felemelni merészkedik, az még jól jár, ha »engedetlenség« czímén a büntetéses egy koronán kivííl csak két forint erejéig sarczolják meg; de legtöbbjét korbácscsal avagy arczulütésekkel tanítják a fölebbvalók ellenmondást Dem tűrő akaratának tiszteletére. Hogy egy meggazdagodásra vágyó harpagon felügyelő, vagy a munkások más ilynemű hajcsárjának mily alkalmas e rendszer vágyai elérhetésére, azt minden józanul gondolkodó beláthatja; különösen ha az ekkép kirótt büntetéspénzek hovafordítását is a legsűrűbb lepel szokta borítani! Az ily bánásmód ellen felmerülő panaszt pedig a »humánus« gyártulajdonos urak sem igen szokták figyelemre méltatni. Mert hisz kéz kezet mos; a felügyelő annál jobban tartja gazdája érdekét — munkástársai erősebb kizsákmányolása révén — szem előtt. Sőt ebbeli kénykedésüknek fokozására — mintegy meghatalmazásként — a gyártelep kantinjainak eladási jogát is ez »emberek« élvezik. Oly élelmi czikkek, a melyeket itt, a főváros területén súlyos büntetés nélkül piaezra senki sem vihetne, legfeljebb csakis moslékba vetik: ott a legmagasabb árak mellett bocsáttatnak eladásra. Ellenőrzésnek persze se hire, se hamva. Appellátának helye meg egyáltalán nincs, mert a kinek nem tetszik és másutt óhajt bevásárolni, az munkáját, illetve alkalmaztatását is megszűntnek tekintheti. Ennél a zsarolásnál azonban még érzékenyebben sújtja a munkásokat a Jancsi-bankó rendszernek fennállása, daczára annak, hogy e valóságos rablást a hatóságok immár több ízben betiltották. De hát az a munkafelügyelő uraknak bliktri szokott lenni. E Jancsi-bankóknak nevezett pléhdarabokat előlegképen szokták a munkásoknak kiszolgáltatni, melyeknek azonban csak névleges értékük van, beváltásuk alkalmával 25-—30 százalékot — például 1 forint névértékért 75 — 65 krajczárt kap — levonnak a munkástól, a mi nem csekély jövedelmet hajtó uzsora, lévén egy-egy téglagyárban százakra menő munkásság is alkalmazva. Ha már mostan tekintetbe veszszük, hogy egy munkás napi 60—80 krajczárt kitevő bérért reggeli 4—5-től esteli 8—9 óráig dolgozva, keres hetenként — a legnagyobb számítás szerint — 23