Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-135

185. országos ülés 1897. Julius 12-én, hétfőn. 163 vagy azoknak az egyes, érdekelt nagygyárosoknak a küldöttsége, a mely meglehet, hogy be fog érkezni. . . . (Lukács László pénzügyminiszter tagadólag int.) Nem fog beérkezni ? No, hát e szerint tudja a miniszter úr ezt is. (Derültség.) Én azt hittem, hogy ebben a tüntetési rendszerben is bizonyos fokozat lesz, és hogy először jön az írás, azután a küldöttség, de a mint a t. miniszter úr mondja, ez nem lesz. Ezenkivííl miben nyilatkozik meg az, hogy mi nem Magyarország érdekeit képviseljük és mint kisebbségét az ország közvéleményének felzúdult áradata el fog söpörni? Semmi. Az a bátorság, a melylyel kiteszszük magunkat a közönség ítételének, a sajtónak viselkedése, a közönség hangulata arról tesz tanúságot, hogy mi egy önkényes, egy hatalmaskodó, egy makacs kormányzat ellen küzdünk, hogy annak önkényét és szerencsétlen uralmát az országban megszüntessük, mely a nemzet érdekei és czéljai ellen van irányozva. (Ügy van! a baloldalon.) Azt mondja a túloldali kormány-közlemény: »A szabadelvű párt ragaszkodik a magas politika ama kipróbált alapelvéhez, hogy az erőszakot el lehet tűrni, de nem szabad engedményekkel és valamely jogfeladással legalizálni.« (Ügy van! a baloldalon.) Ebben arra a nagy történeti preczendensre való hivatkozás foglaltatik, hogy a mi alkotmányunk ellen elkövetett erőszakot a nemzet mindig eltűrte, de azt sohasem fogadta el jogosnak és törvényesnek. Győry Elek: Most sem! Holló Lajos: íme most a kormány ezt a nagy nemzeti preezedenst felhasználja, hogy a mi alkotmányellenességet mi elkövetünk, azt ő eltűri. Hát, t. ház, mi az, a mit mi teszünk ? Mi az, hogy ha mi azt a nagy erőszakot és törvénytelenséget nem tűrjük el és visszautasítjuk, a mit az egész kormányzat és az egész szabadelvű irányzat ma elkövet? (Úgy van! Úgy van ! a bal- és szélső báloldalon,) Ezeknek a nagy nemzeti példáknak a t. kormány által való redukálása csakugyan a legnevetségesebb felhasználása azoknak a nemzeti küzdelmeknek, azoknak a törekvéseknek, a melyek a nemzet történelmében eddig előfordultak. A t. kormány azonban azt mondja, hogy az obstrukcziót a maga Száraz frivolitásában fogja a nagy közönség előtt feltüntetni. Hogy ez mennyire sikerűit neki, ezt eléggé megmutatják a sajtószabadság és czukorprémium kérdésénél felmerült vitáknak frivolitása. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Ebben frivol vonás és szempont csak az, hogy ebben a parlamentben komoly ellenvetés és ellen érvek egyáltalán elő nem hozattak. Azt pedig, hogy erről a helyről és oldalról az obstrukeziónak frivol eszközei eddig csak a legparányibb mértékben felhasználtattak volna, még a t. túloldal is a maga tiszta perczeiben be fogja látni. Az a czélzata minden ilyen nyilatkozatnak, hogy kellő világításba helyeztessék a császári királyi patentirozott egyedüli hazafiság és alkalmazkodás. Szépen kérik tehát az uralkodót, hogy válaszszon más férfiakat: olyanokat, a kik bírják az ellenzék rokonszenvét. Milyen kitűnő szempont ez? Mert az a kabinet kénytelen volna a Í6. §-t visszavonni, de ezáltal a győztes obstrukeziónak köszönné keletkezését és úgyszólván az obstrukezió teremtményeként szerepelne. A Bánffy-kabinet lemondása ennek folytán a többség abdikáczióját jelentené és a parlamentarizmus teljes felfordulását képezné. És ki tudná megmondani, hogy ezen az úton hová jutna? íme az obstrukeziónak nagy támadása, a mely a t. kormány ellen van irányozva, Bécsben akként van feltüntetve, mintha ezzel szemben a kormány tulaj donképen a parlamentarizmust védelmezné, a melyre senki más nem képes, egyes-egyedül az a Bánffy-kormány, a mely makacsságában, és a mely felfogásában megmarad ; míg ha egy más kormány bízatnék meg, az tulaj donképen az ellenzék rokonszenve által, a kisebbség támogatásával jutna többségre és nem egyszerűen azon józan felfogásnál fogva, (Zajos tetszés a szélső baloldalon.) hogy a többségnek érthetetlen és esztelen dolgokat sohasem szabad erőszakolnia a parlamentben. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A mely pillanatban a többség annyira elveszti tájékozását az ő kormányzati iránya és kötelesssége felől, hogy egyszerűen érthetetlen dolgot erőszakol a parlamentben, és hogy keresztül akar vinui olyanokat, melyekben egy egész nemzet, vagy legalább a nemzet nagy része alkotmányes biztosítékát keresi és találja, mely fél század lerakott tradiczióját képezi: az nem méltó arra, hogy ily magas hangon beszéljen arról a támadásról, a mely ellene intéztetik és a maga pótolhatatlanságát, és makacsságát oly kirívó, oly gőgös módon tárja az ország közvéleménye elé. (Élénk helyeslés a bal- és szélső báloldalon.) Az a parlamentarizmus, a melyikbe mi ma jutottunk, folytatása egy más alkotmányos rendszernek, mely sokkal nagyobb mértékben volt abban az időben védője az alkotmányosságnak, mint ma a népképviseleti rendszer. En nem csodálkozom azon, a mit én Hock János t. képviselőtársamnak egy czikkében olvastam, hogy az a kiváló nagy elme. ki a mai parlamenti formának megteremtője volt, a parlament elfajulását látva, sajnálkozását fejezte ki ezen alkotmányos intézmény megteremtése felett, és kifejezte kételyét, vájjon nem lett volna-e helyesebb, ha a vármegyék biztosítékait tartotta volna fenn a parlamentarizmus helyett. Ez a kijelentés nagyon méltó arra, hogy mindannyiunk 11*