Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-129

fi 129. országos ülés 1897. Julius ä-én, hétfőn. miumot nyújtani akármiféle iparczikknek Magyarországon akkor, mikor az állami élet bázisát képező mezőgazdasági adórendszer nincsen összhangzásba hozva annak a polgárnak exisztencziájával, a mely polgáron nyugszik az egész államélet. (Úgy van! Úgy van! a szélső halóidalon.) Hát előbbrevaló nekünk (a ezukor, mint a búza? Madarász József: A gyáros! Sima Ferencz: Előbbrevaló nekünk a gyáros, mint az a magyar földbirtokos? (Tetszés a szélső baloldalon.) Azt méltóztatnak gondolni, hogy két-háromezer métermázsa ezukor gyártásával boldogabbá teszik önök ezt a nemzetet, hogyha még ráadásul drágábban adják ezt a ezukrot, a helyett, hogy olcsóbban adnák? Hát arra adjon az állam pénzt a gyárosoknak, hogy az az egyszerű földmíves, — a kinek a sorsára majd beszédem folyamán rá fogok mutatni, — még kevésbbé juthasson ezukorhoz? Ha, t. ház, elfogulatlanul gondolkozunk, és ha praktikus, józan kezelés alá veszszük a szőnyegen lévő törvényjavaslatot, akkor nem kell Irlandig menni, a hová el akar minket fárasztani Arányi t. képviselőtársunk, hogy megtaláljuk azokat az arányokat, a melyek között nekünk mozognunk kell, hanem elég józan eszünkhöz folyamodni, hogy bizony nem cselekszik helyesen senkisem, de a leghelytelenebbüí a kormány, hogyha a mai gazdasági válságok közepette első, legnagyobb gondjának a ezukorgyárosok és nem az adózó közönség érdekét tekinti. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) T. ház! Miután a t. kormány nem tartotta szükségesnek, hogy statisztikai adatokkal mutassa ki egész pontossággal, mekkora a ezukortermelés az osztrák-magyar monarchiában, és mennyi az a ezukor, a mely Magyarországból kimegy, és mennyi, a mely bejön Ausztriából, ennélfogva — legalább a kormány által kezünkbe adott adatoknak segítségével — egyáltalában nem vagyunk képesek eljutni azon igazságokhoz, hogy ha mái prémiumot adunk, ezzel a prémiummal ha nem is a mezőgazdák sorsát és munkásokat, legalább a magyar ipart támogatjuk-e, igen vagy nem. Ez a kérdés. A kormány erre nézve semmiféle támogató adatot élénkbe nem terjesztett, hanem egyszerűen azt mondja, hogy elvből helyteleníti a prémiumot és egyáltalában a ezukorprémiumnak ellensége; de azért, hogy ellensége elvileg a prémiumnak, mégis nemcsak, hogy megmarad az öt millió prémiumnál, de daczára annak, hogy elvileg ellensége a prémiumnak, a prémiumot még fölemeli. Mi tudjuk azt, hogy a kormányt nem elvek tartják fenn, sőt épen a magyar kormányoknak erkölcsileg az a pozicziójuk, hogy minél kevésbbé közelednek az elvekhez, annál erősebben tartják magukat. De a jelen törvényjavaslat benyújtásánál a kormánytól mégis jogosan elvárhatta volna az ellenzék, — ha már a kormánypárt abszolút nem tartja kötelességének a kormánynyal szemben semmit elvárni, az ellenzék elvárhatta volna — hogy mutassa ki statisztikai adatokkal legalább azt, hogy abból a kilencz millió forint prémiumból mennyit kapnak a magyar gyárosok és mennyit kapnak az osztrák gyárosok, hogy abból lássuk, hogy a holdanként kimutatott ezukorrépa-termelő földnek termőképességét mennyire fokozhatják, és mi haszon hárulnék a mezőgazdára és a gazda jobb sorsa útján arra a munkásra, a kit foglalkoztat. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mert hiszen ha az a munkás sorsa, helyzetének javulása szempontjából, a mit tegnapelőtt láttam Somogy megyében Toponáron, a hol ilyen prémiummal dolgozó két répa-munkást a csendőrök agyonlőttek: ha ez a prémium jut ebből a kilencz millióból a ezukorrépatermelés körűi foglalkozó munkás népnek, akkor az ilyen prémiumot nagyon szépen köszönjük és oda adresszáljuk azoknak, a kik immár unos-Uütig forgatják a csendőrszuronyt és puskát a munkások ellen. (Tetszés a szélső baloldalon.) Felemlítem ezt, mert annyiban áll ez vonatkozásban a prémiummal, hogy midőn egy falun utaztam át tegnapelőtt, Somogymegyében, a hol egy nagy uradalomnak ezukorgyára részére ezukorrépát termelnek, ott a munkások között, — a mint én legalább informáczióimat nyertem azoktól, a kik ott laknak és élnek, azon okon, mert egy pár munkás ezukorrépát vágott ki kapálás közben, összekoeczanás történt a munkavezető és a munkások között, és nagyon természetes, miután tudja azt ma máiminden gazda Magyarországon, hogy van csendőr, hát a munkarezető is egyenesen a főszolgabíróhoz fordult, hogy adjon neki csendőrt. A csendőrök odamentek, két munkást el akartak tolonczolni, a többi munkás azonban azt mondta: Mi nem egyezünk bele, ezek az emberek nem csináltak semmitsem, nem izgattak, mi szívesen dolgozunk, hanem a munkavezető munka közben gorombáskodott velünk és azzal a fenyegetéssel élt, hogy azonnal kiver minket kenyerünkből, ha nem engedelmeskedünk, — erre a csendőrök belelőttek a munkásokba és két ember azonnal meghalt. Hock János: Ezzel is kevesebb a munkás! Sima Ferencz: Igaza van Hock János t. képviselőársamnak, hogy ezzel is kettővel kevesebb munkás vau Magyarországon. Madarász József: Pedig jóravaló magyar emberek azok a toponáriák ! Sima Ferencz: Még ha toponáriak volnának! Hanem szegény tót atyafiak, a kik a legjámborabb munkások a világon. Toponáron elegendő magyar munkás van ugyan, de azért a ezukorrépa-termelesnél egyetlen somogyi embert