Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.
Ülésnapok - 1896-134
122 134. országos ülés 1897. Julius 10-én, szombaton. Hiszen gyakran jutunk abba a helyzetbe, mi is az ellenzéken, hogy egyik-másik miniszter úrnak figyelmébe ajánlunk egy-egy intézményt közoktatási, földmívelési, kereskedelmi vagy iparügyi téren és akkor igen gyakran halljuk a miniszter uraktól, a mikor pedig csak egy pár száz vagy egy pár ezer forintról van szó, hogy én nagyon helyeslem az előadottakat, elvben pártolom, de fájdalom, kezem meg van kötve, nem vagyok abban a helyzetben, hogy a jövő évi budgetbe a megfelelő összeget felvegyem. Nagyon különösnek tartom, hogy midőn tisztán magyar érdekek felkarolásáról van szó, mikor szó van egy népiskolának, egy gimnáziumnak állami segélyezéséről, akkor a pénzügyminiszter úr előveszi a veres rajzónt és ugyancsak kegyetlenül húzgálja ki a számokat minisztertársai előirányzatából, mikor azonban évenként 4—500.000 forint, idegen érdekek támogatására rendelt összegről van szó, a legnagyobb köny nyedséggel terjeszti be a törvényjavaslatot és a többség egész könnyűséggel szavazza meg ezen nagy összeget. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mielőtt a beszédemet befejezném, (Ralijuk! Bálijuk/) még eaak egy sajátságos jelenségre akarom a t. ház figyelmét felhívni. Sajátságos az, hogy valahányszor revízió alá kerül az Ausztriával való közgazdasági kiegyezés, azok részéről, a kik hivei a 67-es kiegyezési alapnak, rendszerint felhangzik itt a házban, a sajtóban, meg másutt is országszerte az a kívánság, hogy erős többségre van szüksége ennek az országnak arra, hogy Ausztriával helyesen tudja megcsinálni a közgazdasági kiegyezést és meg tudja védelmezni a magyar érdekeket. Es többnyire úgy is van, hogy akkor, a mikor ezen szerződések revízió alá kerülnek, a t. kormány háta megett mindig nagy és erős többség van. Azt kellene ebből következtetnünk, hogy erre a nagy többségre azért van szüksége a kormánynak, hogy vele a magyar közgazdaság érdekeit annál erősebben, annál hatályosabban legyen képes Ausztriával szemben megvédelmezni és tényleg mit tapasztalunk, azt hogy az a közgazdasági kiegyezés, a melyet itt nagy többség szavaz meg, mindig annak az Ausztriának válik előnyére, melynek kormányai erősek, erősekannak daczára, hogy hátuk mögött gyenge többség ül. Én ezt a sajátságos jelenséget nem tulajdoníthatom egyébnek, mint hogy odaát Bécsben az a felfogás uralkodik, hogy a kiegyezésnél nem azoknak a magyar érdekeknek kell érvényesíílniök, a melyek jogosak, de érvényesülniük kell azoknak az osztrák érdekeknek, a melyek könnyebben vihetők keresztül itt Magyarországon a többség erős volta miatt, sokszor a magyar érdekek rovására. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ausztriának nem hogy szerencsétlensége, de valóságos szerencséje velünk szemben az, hogy ott ziláltak a parlamenti viszonyok, mert — így volt a múltban és nagyon félek, hogy így lesz a jövőben is — hogy mentől ziláltabbak, mentől rosszabbak a parlamenti viszonyok Ausztriában, annál kedvezőbben alakúi a közgazdasági kiegyezés Ausztriára nézve. Ennek egyik előizelítőjét látjuk már a quótában, a melyet épen azóta kezdtek 43°/ora felfokozni, a mióta az osztrák parlamenti viszonyok bomlottságiiak és ziláltságnak indultak. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nekünk tehát abból, hogy a kormányt erős többség támogatja, nemcsak hogy hasznunk nincsen, hanem ellenkezőleg még igen érzékeny kárunk van. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezek után, úgy lévén meggyőződve, hogy e törvényjavaslat egyik szeme annak az erős, fájdalom, eddig szétbonthatatlan láncznak, a mely bennünket Ausztriával összekapcsol, hogy e törvényjavaslat oly aranyfonál, a mely nekünk nem arany, de Ausztriának az, és a mely bennünket Ausztriához füz, Ausztria érdekében és Ausztria javára, és mert nemcsak nekem, de t. elvtársaimnak is egyik főtörekvésünk az, hogy ezt az erős lánczot széttörjük s ezt az aranyfonalat szétszakítsuk, ennél fogva a beadott törvényjavaslatot el nem fogadom, hanem pártolom az ezen oldalról beadott törvényjavaslatokat. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Lakatos Miklós jegyző: Marjay Péter! Marjay Péter: T. képviselőház! Van nekünk Biharmegyében egy Debreczeiiből kiágazó viczinális vasútunk, a mely arról nevezetes, hogy a mikor elkészült, legelőször czukorrépát szállítottak rajta. (Halljuk!) A vasút első keresete tehát czukorrépából eredt. Mikor a viczinálist létesíteni akartuk és konferencziákat tartottunk egyik-másik községben, egyebek közt egyik konferenczia alkalmával egy nagyközségnek minden jelenlévő megbízottja ellene volt a vasút gondolatának; egyetlen egy öreg apátplébános volt csak, a ki azt mondotta, megbánja ezt a község, mert a vasút nagyon előnyös lesz a községekre és városokra. Be is bizonyította ezt; de nem hallgatott szavára saját községéből senki. Mikor azután összegyültünk bankettra, az ebéd alkalmával felköszöntöttem az öreg apátplébánost, mint bölcs férfiút és én mint kálvinista pap éltettem a római katholikus papot. Ö felköszöntőmre válaszolva, — mindössze két három szó volt a felelete — azt mondotta, hogy minden ellentétes álláspont daczára az legyen a jelszó, hogy szeressük egymást; szeressük azokat is, a kik a vasút kérdésében velünk, az azt mindenáron létesíteni
