Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.

Ülésnapok - 1896-117

80 117. országos ülés 1897. jnnins 18-án, pénteken. veti, egész éjjel ott tartja az illetőket azon ürügy alatt, hogy az eset nem volt tárgyalható és éjjel tartanak felette tárgyalást egy oly bűncselekményért, kihágásért, a melyért legjobb esetben 30 — 50 —100 forintot szabnak ki. És midőn a háznak ezen oldalán másnap szemére vetik ezen közegeknek, hogy éjnek idején tárgyalásokat tartanak, akkor következik a czinizmusnak hallatlan mérve, midőn másnap az illető rendőrtisztviselő meg nem jelenik délelőtt 10 óra előtt, csak azért, mert azt mondja: »Ha nem tetszett a képviselő uraknak, hogy éjjel tárgyal jak, akkor tárgyalok másnap és várjanak másnapig«. így az elzárással egyáltalában nem büntethető egyén ott van elzárva, fogságra vetve, oly kihágásért, a melyért a büntetőtörvénykönyv szeri;it csakis néhány forint pénzbírsággal lehet sújtani. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A hol a szabadsággal így bánnak, ott tulajdonképen azt a czinikus időt értük el, a melyet a régi romantikus betyárviíágban elértünk, a mikor az illető tisztelt betyártársaság egész ezinikusíin végigmuzsikáltatta magát a falun és kéjelgett abban, hogy az erkölcsi romlottság oly nagy fokát érte el, vagy odaüzent a földesúrhoz, hogy estére az úrnál fogunk vacsorázni, és tudta, hogy az egész társadalom sokkal gyengébb, semhogy őt megfékezze. A czinizmusnak oly mérvével állunk szembe, hogy mikor az igazság eszméjével ostromolják, akkor is azt mondja, hogy ha nem tetszik, hogy éjjel tárgyalásokat tartsunk, megtartjuk másnap, az urak addig fogva maradnak. Mi garanczia van, t. képviselőtársam, gróf Apponyi Albert úr, a ki azt mondja, hogy a sajtószabadságot megvédelmezi a szabadság és a törvény, midőn azt látjuk, hogy a legsarkalatosabb törvényeket kormányzati intézkedésekkel és durva erőszakkal Id lehet forgatni a magok erejéből? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Más, mint egy nagy erkölcsi megtisztulás ezeken az állapotokon nem segít, a mely erkölcsi tartalmat visz be a törvénybe, a mely annak érvényt szerez, a mely az egész társadalmat egy erkölcsi axiómával hatja át, hogy nem lehet semmi más elvet követni, mint a politikai hozzáférhetetlenségnek, önállóságnak és meggyőződésnek elvét. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ott, a hol a források meg vannak mérgezve, ott minden élő lény, a mely abból merít, — legyen állat, legyen emberi lény — szétviszi a mérgezésnek anyagát és egyszerre csak arra ébredünk, hogy egész társadalmi életünk korrumpálva, egész társadalmi életünk megmérgezve van. (Igaz! Úgy van! a bal és szélső baloldalon.) És akkor ne csodálkozzunk azon, hogy lenn az az alsó exisztenczia, a ki szeret a társadalomnak bizonyos köreiben forgolódni és a ki bizonyos előkelő színt akar játszani, képes felemelni gyilkos kezét barátjára, hogy a tőle elvett pénzen szerezze meg azokat a hitvány kellékeket, a melyek tulajdonképen a társadalomban az ő szereplésének eszközéül szolgálnak. És ne csodálkozzunk, ha ez az erkölcsi el vadulás felemelkedik felsőbb régiókig, ha a magasabb állásban levő egyének hatalmuk, állásuk felhasználásával iparkodnak anyagi előnyöket, iparkodnak az ő hiúságuknak vagy élvhajhászatuknak kielégítésére szükséges eszközöket megszerezni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezeken nem segít magában véve a szabadság, a törvényeknek azon nagy garancziája. Ezekbe egy nagy erkölcsi megtisztulás és a közviszonyokban egy nagy átalakulás képes csak egészséges szellemet bevinni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Az az idea, vagy az a felfogás, hogy mindenki előtt tekintélylyel birő egyént hozzak fel példaképen, a mi Deák Ferencz előtt lebegett, a kinek az a néhány ezer forint jövedelem, a melyik életében neki rendelkezésére állott, elég volt arra, hogy annak alapján egész politikai és magánéletének függetlenségét megőrizhesse, elég volt arra, hogy visszautasítson nemcsak magától, de családjától is minden czímet, minden rangot és visszautasítsa még a miniszteri vagy más nyugdíjat, a melyek a mai viszonyok között egész nagy pályázat, egész nagy versengés tárgyát képezik — ma már elenyészett. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A mai állapotból ki lehetne bontakozni, de csak akként, ha a nagy ellenállási erőt fentről kezdjük meg, ha példa nyújtatik arra, hogy vannak a közélet élén álló egyének, a kik nemcsak a hatalomra jutás eszközeit utasítják el maguktól akként, hogy a mi rájuk nézve politikailag vagy társadalmilag is erkölcsi lealázás volna, nemcsak elveik erőssége mellett maradnak meg annak daczára, hogy e mellett hatalomhoz nem juthatnak, hanem a kik a hatalom birtokában is örökké azon tudatban élnek, hogy én ezen hatalmat meg nem tartom, ha ehhez az kell, hogy olyan eszközök használtassanak fel, a melyek a társadalmat, a nemzetet korrumpálni képesek, elsősorban politikailag, másodsorban erkölcsileg. (Igaz! Úgy van

I a szélső baloldalon.) A ki ilyen nagy, nemes, önfeláldozó példáját tudja az állami életnek, a köztevékenységnek nyújtani: az lesz képes csak a magyar társadalmat orvosolni; az lesz képes csak a szabadságot a sajtó terén, magán- és politikai életünkben is teljes mórtékben fentartani. (Élénk helyeslés a szélső báloldalon.) Végezetül (Halljuk! Halljuk!) még esak arra a vádra akarok pár szót vesztegetni, a mire l már t. barátom, Madarász Imre is kitért, hogy