Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.
Ülésnapok - 1896-117
117. országos ülés 1897. jnnius 18-áu, pénteken. 77 jukat ártatlan egyénekre rávetik s vizsgálati fogságban hónapokig tartják, sőt esetleg el is ítélik? Elítéljük-e ezért az egész btínügyi igazságszolgáltatás összes intézkedéseit, mert tévedések is lehetnek benne? T. ház! Vessük-e szemére a napnak, hogy bizony némelykor ártatlan embereket az ö fényével és melegével megöl, hogy egész vidékeket kiszárít és hogy egész népeket helyez ínségbe, és ne nézzük-e, hogy a napnak világító ereje behatol minden helyre, megöli a miazmákat és felszárítja az egészségtelen párákat, más helyen pedig besüt a földbe és megtermékenyíti annak gyümölcseit? (Tetszés a szélső haloldalon.) Ha önök a sajtónak csak hibáit és gyengéit nézik, akkor az igazságtól nagyon messze maradnak, mert az igazság az, hogy a sajtó világító ereje behatol a társadalomnak minden rétegébe, minden zugába, hogy az erkölcsi miazmák terjedését kiszorítsa s megtermékenyítse a földet eszmékkel, gondolatokkal, hogy a hazának s köznek javára szolgáljon. (Úgy van! a hátoldalon.) T. ház! Azokat, a miket itt az esküdszéki bíráskodás ellen felhozok, azokat czáfolm, tulajdónképen lappália-számba megy, mert hisz azok oly csekély érvek voltak, a melyeket tízszeresen, százszorosan visszavertek ezen oldalról. Ha erre mégis pár szóval vállalkozom, ez abból ered, mert épen az esküdtszék hatáskörének megszüntetésére felhozott érvek a leghatalmasabban szólnak az esküdtszék hatáskörének fentartása mellett. Az első szempont például kimélet az esküdtszék iránt. Nem kell túlterhelni az esküdtszékeket. Ebben benne van az a felfogás, hogy a t. kormány úgy konstruálta az esküdtszéket, hogy kevés számú egyén üljön oda, a kiket tehát túlhalmozni az elbírálás anyagával nem szabad. Hiszen épen ebben van már félig meghamisítva az esküdtszéki intézmény, mert oda nem állandóan és hosszabb időre működő esküdteket kell állítani, hanem mindnyájunkat, kik szabad polgárok vagyunk és mindannyian magunkra veszszük azt a terhet, hogy egy napra az esküdtbírói tisztet magunkra vállaljuk. Nem 200—300, hanem 5 — lOezer esküdtet kell alkalmazni, ha azt akarjuk, hogy független polgárokból álljon az esküdtbíróság. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Midőn tehát, azt mondják, hogy kímélni kell az esküdtszéket, ebben az van, hogy az önök esküdtszéke kíméletre szorul, mert az a kiválasztott népből kiválasztottak esküdtszéke, mely túl van terhelve, de a melynek tagjait önök az esküdtszéki ülésszakokból kiereszteni nem akarják és nem kívánják kiterjeszteni az esküdtszéki jogosultságot a polgárok minél nagyobb részére és minél függetlenebb elemeire, a mely esetben aztán 3—4—5 évre, akár mindennapra külön-külön esküdtszéket lehetne összeállítani. A másik argumentum: kimélése az egyéniségnek. Az előbb az esküdtszéket kimélték, most kimélik azt az egyént, kinek igazait az esküdtszék előtt kellene keresnie. Önök nem akarják azzal terhelni az illetőt, hogy az esküdtszék elé menjen, azt a könnyebb módot ajánlják neki, menjen csak a szakbíróság elé, ott könnyebben reparálhatja becsületét. Mily kitűnő lesz majd, ha az illető aztán társaságba megy, kinyitja kabátját, kivesz onnan titokteljesen egy irást, melylyel bizonyítja, hogy X. Y. aljárásbíró előtt becsülete meg lett reparálva. Endrey Gyula: Bíróilag becsületesnek nyilváníttatott! Holló Lajos: Mily kímélet azzal a polgárral szemben, a ki a, sajtó által, tehát a legnagyobb nyilvánosság előtt meghurczoltatott, hogy annak fájó sebére ily titkos reparácziót ajánl a javaslat. Hiszen ez is ép az ellenkezőt bizonyítja, hogy tudniillik nem is lehet mást szuggerálni annak a polgárnak, a ki becsületében a sajtó által sértve van, mint azt, hogy menjen a legnagyobb nyilvánosság elé, azon bírósághoz, a hol a társadalom maga nyújt elégtételt és a hol ép ezen nyilvánosságban és az elégtételadás módjában rejlik a tulajdonképeni elégtétel. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A harmadik argumentum, t. ház, azt mondja, hogy azért kell a szakbírósághoz vinni a magánbecsületsértésre vonatkozó ügyeket, mert az esküdtszékek mindenkit felmentenek; az eddigi tapasztalatokat nagyon szomorúan emlegetik és azt mondják, nem lehet megbízni az esküdtszékekben, ennek következtében tehát a szakbíróság elé kell utalni, a mely a törvényhez jobban van kötve, s a mely ennek következtében a btínöst csakhamar ki fogja puhatolni. íme tehát, a törvény konstruálásánál két bíróságot bocsátunk a közönségbe: az egyik lesz az esküdtszék, a melyre itt ki van mondva, hogy ez felmentő bíróság, a másik a szakbíróság, melyre itt ki van mondva, hogy ennek hivatása, hogy elítéljen. Ily két nagy elvvel: a felmentésnek és elítélésnek elvével konstruáljuk már azon bíróságokat, a melyeket ekként az ő funkcziójukban előre egy bizonyos ferde irányba terelünk, és épen a közhivatalnokokat, a kiknek tekintélyével a közérdek is csorbulást szenved, az esküdtszékek bíráskodása alá helyezzük, a melyeknek az igazságügyminiszter által kiállított elve, hogy felmentsenek; minden magánegyént pedig, a kinek becsületes drága, de a kiknek meghurczolásával nem a közhatalom és köztekintély van csorbulva, odahozzuk a szakbíróságok elé, melyeknek elveként az elítélést
