Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.
Ülésnapok - 1896-119
130 119. országos ölés I8!»7. jnnlus 21-én, hétfőn. tudja magát védeni és csak igazságára hivatkozik, akkor azt mondják, hogy beismeri bűnösségét. (Élénk helyelés a szélső baloldalon.) T. képviselőház! Soha igazabbat nem mondott nagy ember, mint a bűntetőjog jeles művelője, Cararra, mikor azt mondja, liogy a hivatásos bírákban csakugyan megrögzötté válik az elítélésre való hajlam. T. képviselőház! Én a szakbíróság megbízhatósága ellen kételyeket támasztani, az aziránti tiszteletet lejebbszállítani egyáltalában nem akarom, ez hivatásom nem lehet; sőt, mint magyar ember, minden tőlem lelhető módon igyekszem arra, hogy szakbíróságaink tekintélye fentartassék. Azonban engedje meg a t. ház, ha ezzel szemben kijelentem, hogy a sajtó útján elkövetett bűncselekményekkel szemben az igazságos, helyes ítélet garancziáját a szakbíróságban feltalálni képes nem vagyok. A szakbírónak az első feladata, mintegy törvényes kötelessége a törvényekhez való szigorú ragaszkodás; (Igaz! Úgy van! a bál- és szélső baloldalon.) a szakbírónak épúgy, mint a katonának, el kell zárkóznia minden más mellékes tekintet elől. Egy bírónak az igazságot, illetőleg a törvényt — mert a törvény nem mindig az igazság — kell tekintetbe vennie. A bírónak sokszor olyanokért is el kell egyeseket ítélnie a törvény értelmében, a kiket lelkében egész másként méltat, A mikor egy bíró határoz a törvény alkalmazására való tekintettel, akkor neki ugyanazt a mértéket kell vennie, akár becsületes emberrel, akár gazemberrel áll szemben és csak úgy szabad ítélnie, sokszor a társadalomnak hátrányára, a mint a törvény neki ezt megszabja. Igen sokszor, méltóztassék elhinni, a szakbírónak, hogy hivatásának megfeleljen, hogy a törvényeket végrehajthassa, — pedig nem ez a főczél, hanem a társadalom megvédése — nem a rossz, hanem a jó embert kell magában elhalgattatnia. Nagyon sok esetet tudok, a mikor bár tudja, érzi a bíró, hogy az az ember csak kötelességet teljesít, midőn a bíró mintegy lelki szemeivel lát a jövőbe, a mikor majd azt mondják: ime, volt ember, a ki kitette magát a büntetőtörvény szigorának, hogy az a haza és a társadalom érdekeit szolgálja, mégis el kell ítélnie, mert az a feladata, hogy a törvényt ridegen érvényesítse Ez azonban ezélja, t. ház, egy államnak nem lehet soha. (Igaz! Úgy van! a bal és szélső baloldalon.) És ha mi ennélfogva összehasonlítjuk ezt a két bíróságot, a szakbíróság mellett nem találhatjuk fel azt az előnyét az esküdtszéknek, a melyet az előbb kifejtettem, hogy tudniillik egyik főfeladata az, irányt mutatni a jövőre nézve, mikép kell esetleg a társadalmat reformálni, mikép kell azt megjavítani, a rossz törvényeket megváltoztatni. A szakbíróság nemcsak hogy nem követi ezen irányt, hanem ellenkezőleg a társadalmi viszonyok helytelenségét és a rossz törvényeket is mintegy megerősíti. Azt állítja az igazságügyi kormány, hogy a sajtó visszaélései és úgynevezett kalózai ellen a szakbíróság adja meg az egyedüli oltalmat. Ez, t. ház, határozott bizalmatlanság kifejezése a kormány részérő] az cnküdtszéki bíráskodás ellen. Én azt tökéletesen értem, t. ház, és a vitát nagyon is elfogadhatónak tartom e részben, midőn valaki általában véve állást foglal az esküdtszéki bíráskodás felállítása mellett, vagy ellen. Itt igazán ismét egész könyvtár van rendelkezésünkre; a gondolkozó fők egész tömege tört lándzsát az esküdtszék mellett és ellen. De midőn az igazságügyi kormány az esküdtszéket épen életre hívja és a büntetendő cselekmények bizonyos válfajára helytfoghatónak találja, ugyanakkor pedig a magánbecsület tekintetében megbízhatlannak tartja, ez az én logikámmal meg nem fér. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Nagyszerű az, hogy arra alkalmas az esküdtszék, az igazságügyi kormány előterjesztése szerint, hogy a köztisztviselő becsülete felett határozzon, de ugyanakkor arra, hogy a magánember becsülete felett véleményt mondjon, alkalmatlan. (Ügy van! Úgy van/ Tetszés a szélső haloldalon.) Méltóztassék tekintetbe venni, hogy ha egy magánember nem talál elégtételt megsértett becsük-tévéi szemben, ez rá nézve nagyon sérelmes, ezt érzi ő, érzi családja, környezete, talán baráti köre is. Ha tehát az a törekvés, hogy azért kell a magánbecsületsértési ügyet a szakbírósághoz utalni, Isogy megóvják az egyént a felmentéssel járó kellemetlenségtől, tessék nekem megmagyarázni a józan logika szabályai szerint, hogy miért nem utasítják a köztisztviselők becsületsértési perét teszem a szakbíróság elé? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A köztisztviselő becsületének szempontjából az elégtétel megtagadása nemcsak neki, mint egyénnek, nemcsak társadalmi körének, de magának az álladalómnak is kárára van. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Midőn egy magánember nem találja oltalmát a bíróságnál, ez az álladalom életére kihatással nincs; de mikor egy köztisztviselőre mondja ki, hogy elégtételre nem érdemes, akkor a bizalmat a köztisztviselő iránt is megsemmisíti, az állam megbízhatóságát kétségessé teszi s nagyon sok ellenség felhasználhatja azt a magyar .álladalom ellen. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én megvallom, hogy megfoghatatlannak tartom az igazságügyi kormány
