Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.

Ülésnapok - 1896-119

119. országos ülés 1897 általában nem az a hely, a melyen az arra hivatott erők és tényezők méltán kelhetnének fegyverre az ügy és a haza érdekében. Ez a t. ház 1875 óta nem az eszméknek szintere és barcztere. A többség, t. ház, a párturalmi érdeknek, a politikai önzésnek, az önérdek védelmének egy nagy szövetkezete, a melylyel szemben az ellenzék el van készülve a legvégső harczra, és a mely nem tarthat sokáig, nem fog tartani sokáig, mert az az erkölcstelen alap, mely ma még a kormányt és pártját összetartja, Magyarország közérzülete fölött sokáig nem uralkodbatik. Sándor József t. képviselőtársam e kifejezésemre mosolyogva csóválja a fejét. Inkább nekem kellene csóválnom a fejemet azért, hogy ő azon az oldalon ül. Hallottam őt lelkes szavakkal a hazaszeretetről beszélni és a független eszmékért eíkra szállani és lelkesíteni. Sándor József'. Fog még hallani! (Egy hang a szélső haloldalon: Csak ebéd után !) Sima Ferencz: A hazaszeretet, t. ház, Magyarországon — ne méltóztassanak zokon venni, nem akarok sértéssel élni — a has szereteteve vált. Es ez az, a mi politikánknak és politikai életünknek tulajdonképeni forgópontját képezi. Innen van az, hogy emberek, kik itt a parlamentben ezen az oldalon kezdették politikai szereplésüket, mert itt nem bírtak érvényesülni, nem politikailag, nem mint parlamenti tagok, hanem önmaguk, egyénileg, saját érdeküket tekintve, szépen átsétálnak a túloldalra, egyik észrevétlenül, a másik trappban és galoppban, erősebb fordulattal, a mint a helyzet kívánja, és a mint az adott és ad hoc alkalommal előnyösebb és kedvezőbb kilátásuk van. És sajátságos az, hogy mikor e t. nagy férBak erről az oldalról, a hol helyet foglaltak, erősen megszóltak és szapultak a mai kormánynál sokkal derekabb kormányt és a mai minisztereknél valamivel nagyobb politikai mestereket, most a túloldalon kormánypárti lelkesííltségüknek oly ágaskodásával törnek ki, mihelyt erről bármiféle keményebb megjegyzéseket hallanak. Ezt én természetesnek tartom, mert, a mikor az ember a politikai pályafutás vonalán szeretné elfeledtetni embertársaival és polgártársaival azt a kacskaringós utat, a melynek révén bizonyos ponthoz eljutott, ezt csak úgy teheti, hogy ha a műfelháborodásnak azon színjátékával kápráztat, a melyet itten látunk, egyik-másik politikailag átvedlett t. képviselőtársunktól. Ebben van a magyar politikai életűek erkölcstelensége. Innen vau az, hogy ki van zárva nemcsak a politikai váltógazdaság parlamenti életünkből, de az egyén gondolatszabadsága is a kormánypártból. Innen van az, hogy férfiak, a kik ezen az oldalon tudással, hazafisággal, lelkesültséggel KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. VII. KÖTET. . junins 21-én, hétfőn. ||g harczoltak ideálokért, eszmékért, gondolatokért, mikor a túlsó oldalra lépnek, egyáltaláhan megszűnnek gondolkozó lények lenni. 0 nekik nem kell többé gondolkozni. Ok, miut a nagy állami háztartásnak leltár-anyagai, kormány- és miniszteri gondozás alatt állanak. Tehát részünkről teljesen felesleges, hogy gondolkozzanak, hogy bennük az egyéni, politikai öntudat és a politikai önczél abban a mértékben, azzal a súlylyal domborodjék ki, a mint azt bárhol, bármilyen parlamenti viszonyok között más parlamentek életében tapasztalható. Ez természetes, t. képviselőház. Magyarországon, a mióta az államhatalom, a kormányzás révén, a bölcsőtől egész a sírig gondozó kéz alá vette a megszületett polgárt: figyel, les, néz, hogy az a megszületett lény a kormány által teremtett államgépezet keretében minden, a rendszert megszavazó szabad mozgás nélkül üljék bele az állam kormányzat nagy gépezetébe. Természetes dolog, hogy ilyen kormányzat mellett, a hol a t. miniszter urak, akármelyiket veszem, nem azért lettek miniszterré, mert gondolatukban, agyukban volna valami, hogy miut kormány ezt akarják keresztülvinni a nemzet és a haza érdekében. Talán báró Bánffy Dezső miniszterelnök úr agyvelejében forogna egy ország, annak jövő reményeivel, kilátásaival és nagy czéljaival? Ehhez, t. képviselőház, mindenesetre nagyobb agyvelő, messzebbre terjedő látás és nagyobb államférfiúi hivatottság kell. Vagy talán a másik miniszteri székben ül valaki, a ki azért foglalta el a maga tárczáját, mert tervei vaunak, hogy az államkormányzat javítása érdekében a saját szakmájában valamit produkálni akar? Én, a mint a mi viszonyainkat ismerem, 1875 óta, a mióta a politikai köpönyegforgatás erkölcstelensége kezdett uralkodóvá válni Magyarországon, amely politikai erkölcstelenség Sándor József t. képviselőtársamnak mosolyát, is produkálja, itten miniszteri széket nagy ideából, nagy czélból egyetlenegy államférfi sem foglal el, sőt azon siralmas és szánandó helyzetben vagyunk, hogy azt kell mondani, a mi miniszteri székeinkre tekintve, hogy államférfiak. Ha pusztán a jelen törvényjavaslat tárgyalása során a mi politikai életünknek fejlődési vagy esési vonalait tekintem 1848-tól kezdve, hova jutottunk? Milyen véghetetlen dekadenczia az a nemzet életére nézve, hogy az első sajtótörvényt megalkotta egy Deák Ferencz, kinek igazságügyminiszterségével kezdődik Magyarország alkotmányos élete, a ki után még a régi nagy idők elmaradt köveképen egy Horvát Boldizsár, majd nagy tudományával Pauler Tivadar és Szilágyi Dezső következett és, uraim, ma itt vagyunk Erdély Sándor úr igazságtigyminiszterségénél. 15