Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.

Ülésnapok - 1896-118

Í06 118. országos 81és 1897. június 19-én, szombaton. tesen biztosíthatta. Ezek az idők teljesen túlélték magukat nemcsak azért, mert az alföldi nagy vízszabályozási munkálatok teljesen be lévén fejezve, ott már a munkaerőt abszolúte igénybe venni nem lehet és munkát adni nem tudnak, de másrészt azért is, mert egyáltalában semmiféle törvényes intézkedések nincsenek arra, hogy a még létező vasúti és egyéb földmunkálatok az itteni munkások számára törvényhozásilag és kormányintézkedésileg biztosítva legyenek, mert ide szabadon és minden korlátozás nélkül özönölhet be Európának bármiféle nácziója, a melyik egy félesztendeig vagy három hónapig vagy addig, a meddig munkát kap, itten keres, a magyar munkásnak a legjobb mértékben konkurrencziát csinál és a mit bekeresett, azt a legszívesebben elviszi oda, t. képviselőház, a honnan jött. Ez magábanvéve szintén egyik jelenség, a mely az alföldi munkás életmódjának és exisztencziájának az idegen munkás beözönlése által való veszélyeztetését hordja magában. De ez még magábanvéve csak egyik jelensége a bajnak. A baj legnagyobb része abban van, hogy az a munkás, a ki ott például természetbeni szolgálmányokért dolgozik, a maga gabonájának egy részét már előre, aratás előtt kiveszi a gazdától és a gazdának a munkás fizet — számtalan esetet tudok reá szükség esetén produkálni — minden métermázsa búza után egy hónapra 25 kilogramm búzát. Ez annak a munkásnak igenis borzasztó, mert ha bárkinek is a t. képviselő urak közül 50—60 forint évi jövedelemmel kellene egy munkás viszonyai közt megélnie, mindjárt nem beszélnénk az alföldi munkásviszonyokról oly édes, mosolygó arczczal, mint a melylyel némelyek elsimítani akarják a magyar parlament hangulatát. Ez is egy jelenség arra, hogy annak, a ki az alföldi munkásviszonyokkal foglalkozni akar, komolyan kell ahhoz látnia. De különösen arra akarom a kormány figyelmét felhívni, hogy az alföldi munkásnak módot és alkalmat kell nyújtani földterület megszerzésére, (Mozgás joblfelől) mert méltóztassanak tekintetbe venni, hogy az utóbbi időben az Alföld egy nagy városában, a mely város népének másik részéről egyik képviselőtársam most számolt be, családok mentek tönkre a bérleti viszonyok következtében és 2—3 esztendei rossz termés egész családokat tett tönkre. Ipar az Alföldön egyáltalában nem létezik, úgy, hogy az iparosok nagy tömege is az alföldi munkástömeghez csatlakozik és segíti a^ Alföld szoczializmusát. De mindaddig a baj orvosolva nincs, míg a kormány módot és alkalmat nem keres arra, hogy az Alföldön gyárak létesítése által az ipar terén működő munkások tömegét is bele ne vonja azoknak a seregébe, a kik munkaközben panaszt kiáltanak a mai kormányzás és állapotok ellen. Nem hiszem, hogy nagyon mesze térnék a tárgytól akkor, mikor felemlítem, hogy mi a munkásokat megfenyegetjük, hogy csak igeuis álljanak be a munkába és írják alá azon szerződést, a melyet akár a gazda, akár a főszolgabíró közbejöttével megcsinálnak számukra, de nem vagyunk képesek a munkásnak exisztencziát adni. Ez azonban nem a gazdának a hibája, hanem ebben a jelenségben magának az alföldi birtokososztálynak a nyomorúsága kiált. És akkor, mikor mi a magyar Alföld munkásainak nyomoráról beszélünk és ezeknek a baját zsandárral és szuronynyal akarjuk orvosolni, ugyanakkor t. képviselőtársam Kubinyi . .. Förster Ottó: Híres almatermelő! (Derültség.) Sima FereDCZ: . . . a quótával akarja boldogítani a magyar gazdaközönséget. A míg nincsen a magyar állampénztárnak, a társadalomnak, a közéletnek abszolúte semmi ereje, hogy a magyar mankásnépet jobb sorshoz juttassák, ugyanakkor azok az urak azt hirdetik, hogy a magyar nemzet elég boldog és fejlett ahhoz, hogy a quótát emelje. Csak azért teszem ezen kis összehasonlítást, hogy abból méltóztassanak levonni azon konzequencziát, hogy a magyar Alföldön nem pusztán a raunkásnép helyzete válságos, hanem magáé a gazdáé is, mely a tönkrejutás szélén áll, eltekintve egynehány nagy latifundium birtokosától. Förster Ottó: Kefegyárat kell alapítani! Sima Ferencz: Én nem tudom, mit kell alapítani, de azt látom, hogy a t. képviselő urak a túloldalon könnyű és mulatságos kérdésnek találják ezt a dolgot, pedig akkor, mikor idejön a távirat, hogy itt agyonlőttek ennyi meg ennyi munkást, becsuktak ennyi meg ennyi családapát, kiket idők múltával mégis csak ki kell onnan ereszteni és azoknak kenyeréről, ha ők nem képesek becsületes munkával kenyerüket megkeresni, gondoskodni kell magáinak a társadalomnak, gondoskodni kell magának a kormánynak, a mely ezt a helyzetet teremtette, igen szomorú a kilátás, a mely legközelebb a maga összes rémeivel köszönthet be a magyar Alföldön és a mely fölött mosolyogni és kaczagui egyáltalában nem lehet. Epeu azért én a következő interpellácziót intézem a belügy- és földmívelésügyi miniszter urakhoz: » Kérdeni a belügy- és földmívelésügyi miniszter uraktól: Igaz-e a lapokban szellőztetett ama hír, hogy a miniszter urak közös egyetértéssel a belügyminisztériumban, az alföldi munkáskérdés