Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.
Ülésnapok - 1896-118
100 118. országos ülés 1897. junius 19-én, szombaton. letartóztatni, őt személyes szabadságától megfosztani. (Helyeslés balfelől.) Akkor történt ez. t. képviselőház, mikor III. Vilmos király alatt ezen Habeas Corpus aktákat alaptörvény erejével ruházták fel és midőn a parlament megsokalva azt a sok zaklatást, a melynek ki voltak téve a szegény állampolgárok, az úgynevezett »deklaráczióban« a királynak kijelentette, hogy mi Angliában a szabad polgárnak joga. E dekla ráczió 10. pontjában olvastam azt, hogy angol polgárt túlhajtott pénzbüntetésekkel megróni tilos. Alkalmasint London városának is volt akkor egy főkapitánya, a ki a tüntető egyetemi polgárokat, a kik fizetni nem tudnak, 150 forintnyi bírsággal sújtotta. (Tetszés és derültség a balés szélső baloldalon.) Nagyon sok hasonlatosság van az akkori angol viszonyok és a mi országunk jelenlegi viszonyai közt, de egyben nagy a különbség. Mikor látta az angol parlament azon mély sülyedést, látta azt a hallatlan korrupcziót, látta az alkotmányt, a polgároknak jogait veszélyben, kiküldött egy parlamenti bizottságot, hogy fürkészsze és derítse ki világra, mi az ország tönkremenésének az oka, és ezen parlamenti bizottság eljárt kötelességszerűen, he is adta jelentését és azt mondotta: »Minden bajnak egyedüli oka a furfangos, erőszakos Buekingham roiniszter,(I)mHiíség a bal- és szélső baloldalon.) és ezen minisztert nagy bűntettei miatt a lordok háza elé kell állítani.« Ezen időhen történt, hogy a habeas corpus aktákat és az esküdtszékeket oly nagy hatalommal ruházták fel és ezek képezték azóta Anglia szabadságának alapköveit, és mert ezeket mindig féltékenyen őrizte az angol nép, annak köszönhette, hogy Macoulay igen helyesen mondhatta, hogy azért, mert a szolgaság közepette minálunk szabadság volt, volt rend az anarchia közepette. Ennek köszönhették, hogy míg Európa többi államaiban a forradalmak egyik trónt a másik után dúlták fel, Angolország kétszáz év óta a polgárháborúnak iszonyaitól meg van mentve. Annyira vérébe mentek ezek az intézmények az angol népnek, hogy Angliában egy napig sem tarthatná magát a hatalmon oly kormány, mely a sajtószabadságot vagy az esküdtszéki intézményt korlátozni akarná. De nem áll az sem, a mit a t. államtitkár úr állított és a t. kormánypárt is, hogy ez a törvényjavaslat az 1848-iki törvényczikk Nagyományait, annak intenczióit valósítja meg. A t. államtitkár úr junius 4-dikén tartott beszédében azt mondotta: »A javaslat nem jár rossz nyomokon akkor, mikor a határt, a hol elkülöníti az esküdtszéki bíráskodást a királyi törvényszékek bíráskodásától, ott keresi, a hol azt ama nagy időkben keresték és talán az sem bíín, hogy a javaslat azon intencziókat, a melyek az 1848-iki törvényhozást magánbecsület megvédése érdekében vezérelték, meg akarja valósítani. T. ház! Annyiszor lett itt hangoztatva, hogy egész felesleges ismételni, hogy 7 a 16. §. az 1848: XVIII. törvényczikk határozmányaival merő ellentétben áll. (Igaz! Úgy van! a bal- és széhő baloldalon.) A t. államtitkár úr, miután ezzel nem birt megbirkózni, keresi a törvénynek intenczióit, magyarázza törvényt, de a bizonyítással adós marad. Ha mi egy törvénynek intenczióit akarjuk keresni, legjobban teszünk, ha az akkor megjelent újságokat átolvassuk és átolvassuk azon tárgyalásokat, melyek e törvény felett folytak és én megvallom, hogy daczára, hogy nagy szorgalommal átolvastam az 1848 iki főrendiháznak tárgyalásait, legkisebb nyomát sem találtam annak, hogy ott a becsületsértést az esküdtbíráskodás hatásköréből ki akarták volna vonni. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ezen javaslat indokolása nagy és érdemes dicsérettel halmozza el az 1843. évben kiküldött országos választmánynak, a mely egy új bűnvádi és javító rendszer behozatalára lett kiküldve, a kisebbségi véleményét. Ezt a kisebbségi véleményt nem csekélyebb férfiak, mint Deák Ferencz, Klauzál Gábor, báró Eötvös József és Pulszky Gusztáv t képviselő úr atyja, Pulszky Ferencz is aláírta. Ezen kisebbségi véleményben nem találom azt, a mit a t. államtitkár úr állított, hogy az esküdtszéki hatáskört kisebb térre akarták szorítani, ellenkezőleg, sokkal liberálisabb volt, mint a beterjesztett esküdtszéki törvényjavaslat, mert. még az állampolgároknak büntető eljárás alá vonását, az úgynevezett perbefogást is esküdtszékre, a perbefogási esküdtszékre akarta bízni, míg a ténykedés fötött a bűnbírósági esküdtszék ítélt volna. De sehol sem tudtam akadni egy oly megjegyzésre, mely arra engedett volna következtetni, hogy a becsületsértés, rágulmazás magánszemélyek ellen más bíróságra is mint esküdtekre akarta, volna bízni, ellenkezőleg, % következőket olv.istam az 1843 iki különvéleményben: »Meglepő továbbá azon körülmény, hogy 60 évvel azelőtt, az európai államok között csak Anglia, Svéczia és Norvégia volt az, melynél az esküdtszékek léteztek, most pedig nyugot Európának legnagyobb részében elterjedt már ezen instituczió és így hatvan évek alatt hatvanmillió ember lön meggyőződve a régi rendszernek orvosolhatatlan hiányairól, csak a t. igazságügymiuiszter úr nincs meggyőződve, és meggyőződhetett egyszersmind arról, hogy csak esküdtszékek mellett lehet a büntető igazságszolgáltatást czélszertíen elrendezni. Rendületlen pedig ezen meg-