Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-98
98. országos ülés 1897. május 18-án, kedden. ~?5 egyféleképen viselheti magát: ágy, hogy ő, mint a szuverenitás egyenlő rangú faktora, első helyen, a fejedelemmel egyforma méltóságban részesíttessék. • Arról, t. képviselőház, lehet szó, hogy csakugyan egy ilyen tisztelgés a törvényhozás részéről helyes lett volna-e ott ő Felsége a király előtt, de én ezt a kérdést itt nem intézem a t. elnök úrhoz, csupán azt, hogy ha a két ház küldöttsége már ott megjelent, lehetségesnek találták-e azt, hogy ő Felsége előtt a törvényhozásnak tiszteletét ki nem fejezték, és egyúttal azon egyetértést, a melyet a korona, ós koronának viselője e nemzeti ünnep alkalmával különös kifejezésre juttatott, ők is meg nem erősíttették épen azáltal, hogy ő Felségével szemben a nemzet hódolatának és tiszteletének hatalmas kifejezést adjanak. De ez talán, t. képviselőház, mellékesebb kérdés. Lehetett a t. ház elnökének és a főrendiház elnökének és a kormánynak is az a felfogása, hogy ilyen ünnepély alkalmával nem szükséges, hogy a korona és a törvényhozás küldöttsége egymással érintkezzenek, a.z egyetértésnek és kölcsönös tiszteletnek egymás irányában kifejezést adjanak. Ez lehet felfogás dolga; de az, t. képviselőház, hogy ha lépés tétetett aziránt, hogy a törvényhozásnak küldöttsége ő Felsége által fogadtassák, e lépés olyan elintézést nyerjen, hogy igenis fogadtatik, de nem elsősorban, hanem harmadsorban: ez már a törvényhozás méltóságának a megsértését jelenti. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon. Felkiáltások : Alkotmánysértés!) Azzal kell tehát tisztában lennünk, vájjon igaz-e az, hogy a mi elnökünk és a főrendiháznak elnöke bejelentvén a törvényhozásnak ezen ünnepélyek alkalmával való részvételét, a kormánynál aziránt tett kérdést, vájjon fogadtatik-e, és midőn felvilágosítást nyert a fogadásra nézve, az ünnepély sziuhelyén megjelent; kiderült azonban az, hogy a törvényhozás nem első helyen, hanem a katonaság és a klérus után, harmadik helyen, harmadik sorban akar fogadtatni. Ebben a házban természetesen senki előtt sem kell azt hosszasabban fejtegetni, a t. elnök úr előtt legkevésbbé, mert ő azt legjobban tudja, hogy mindezek a tényezők a nemzeti organizmusnak csak egyes részei, míg a törvényhozás az egésznek, az egyetemnek, a nemzeti akarat szuverenitásának kifejezője. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Báimily hatalmas szerve legyen a katonaság, a hadsereg az államnak, mégis csak egy szerv, egy orgánum, a mely egyenrangú más orgánumokkal, a melyek a közfunkcziókat. úgymint az igazságszolgáltatást, a közigazgatást, stb. természetszerűen teljesítik: hatalmas szerv, de mégis csak szerv, a melynek ,az [ egészhez való viszonya nem lehet más, mint az alárendeltségi. (Ügy van! a bal- és szélsőbalon.) A másiknak, t. képviselőház, a klérusnak előretolása .szintén azt jelenti, hogy a társadalomnak egy részét teszszük az egész elé. Egyáltalában nem akarjuk a klérusnak tekintélyét csorbítani; azokat a közjogi fnnkcziókat is elismerjük, a melyekkel ma még rendelkezik, de a katholikus egyház épen olyan egyenrangú felekezet, mint az államnak es a társadalomnak más vallásfelekezetei; ennek következtében ott mást, mint az állam, a nemzet egy részét nem képviselheti, enuek következtében a nemzet és a nemzeti akarat egyetemének kifejezése, a törvényhozás előtt helye nem lehet. Ezt e házban hosszasabban fejtegetnem senki előtt sem kell. De egy kérdést röviden érintek: szemben az Orsován megtartott üunepélyekkel itt azt hallottam hangoztatni, hogy a törvényhozás azért mellőztetett volna, mert nem az állam és a kormány rendezte az ünnepélyességeket, hanem a város. Én azt hiszem, akár a város rendezi, akár más funkczionárius: ott, a hol a király is megjelenik, a törvényhozás is megjelenik, azokkal szemben csak egyféle eljárás lehetséges: az, a melyet a faktorok egyenlősége és egyenlő elsőbbsége szab meg (Ügy van ! Élénk helyeslés a balés szélső haloldalon.) Azt, hogy egy város oly ünnepélyt rendezzen, a melyen a magyar törvényhozást, vagy talán a magyar korona képviselőit háttérbe szorítja és más faktorokat előtérbe állít, azt lehet kifogásul felhozni, de ez, azt hiszem, sem a háznak kívánságát ki nem elégíti, sem a kormány felelősségét ebben a tárgyban el nem oszlatja. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Én tehát, t. ház, azon kérdést vagyok bátor a t. elnök úrhoz intézni épen azért, hogy ebben a kérdésben tisztán lássunk, és az ő ajkairól halljuk ebben az irányban felvilágosítását és esetleg a háznak további határozatait provokáljuk, hogy vájjon ő, megjelenvén a főrendiház elnökével egyetemben a törvényhozás küldöttségének ólén, óhajtották-e ő Felsége előtt a törvényhozás tiszteletét kifejezni, és ha igen, nyertek-e ők abban a tisztelgő küldöttségben bizonyos sorozatot és az elnök úr volt-e az, a ki a háznak méltóságát, igen helyesen, akkép védelmezte meg, (Élénk éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) hogy inkább nem vett részt abban a tisztelgésben, semhogy a háznak és ezzel a nemzet szuverenitásának méltóságát is megsértse. Ezt a kérdést vagyok bátor röviden az elnök úrhoz intézni. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Elnök: Eötvös Károly képviselő úr szintén felszólalni kívánna napirend előtt. 10*