Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-111

június 10-én, csütörtökön. 3gQ 111. országos illés 1897. annyival kevésbbé, mert tételes intézkedés e tekintetben még nem is volt. És bizonyára a t. igazságügy miniszter úr, ha akkor foglalta volna el azt az állást, a melyet most betölt, erre az indítványra sem felelhetett volna máskép, ha a 16. §. védelmében kifejtett nézetéhez és érveléséhez következetes akart volna maradni, mint ilyeténképen szintén ez a javaslat anyagi törvényt egyáltalán nem érint, hanem pusztán egy alaki rendelkezéssel a bírói hatáskör megállapításával foglalkozik; az indítványt készséggel elfogadom. így kellett volna, t. ház, az igazságügyminiszter úrnak felelnie, mert az indítvány tényleg nem ezélzott mást, mint alaki intézkedést. r Úgyde, t. ház, 1848-ban az a férfiú, a ki akkor töltötte be azt a fényes állást, a melyet most a miniszter úr elfoglal, egy kissé máskép gondolkozott; az a férfiú, a kit véletlenül Deák Ferencznek hívtak, nem szándékozott a puszta alakiság védelmének a leplét a ház nyakába borítani, hanem felelt egyenesen, őszintén ekként: nem fogadhatom el az indítványt, nem azért, mintha talán a munka terhe, avagy a felelősség súlya alól magamat kivonni akarnám, hanem azért, mert ez az intézkedés a konstituczió szempontjából veszélyes lenne és a jogátruházás a a nemzet nyakára forrhatna. Erdély Sándor igazságügyminiszter úr azt mondja: a bírói hatáskör megállapítása alaki intézkedés, anyagi jogot nem sért és így csekély jelentőségű mellékkérdés, szót sem érdemel; Deák Ferencz az igazságügyminiszter pedig azt mondotta: a bírói hatáskör megállapítása elsőrangú kérdés, a jogátruházás a konstituczió szempontjából veszélyes és valaha a nemzet nyakára forrhat. Kérdem a t. túloldalt, e két felfogás közt nem vesz észre némi csekélyke űrt, nem vesz észre egy-két arasznyi távolságot: és oly igen egyöntetűnek látja itt is a két törvény alkotóinak megnyilatkozott akaratát; kérdem, e két elme gondolkozás világa között nem vesz észre egy mákszemnyi különbözetet? Nincs éles látásom, nincs kiválóan jó szemem és én mégis konstatálni merem a végtelen távolt, a mely a gróf Batthyány Lajos kormányának és a báró Bánffy D^zső uralmának törvényhozási szelleme között jelentkezik. Amaz a felfogás az 1848-iki törvényhozás szelleme és nekünk tiltakoznunk kell az ellen, hogy azt ennek a törvényhozásnak szellemével azonosítani megkiséreljék. Ilyen az a jelenet, a midőn az átengedni szándékolt nagyfontosságú jogot nem megragadni, hanem magától elhárítani igyekszik a legfőbb végrehajtó hatalom, elhárítani igyekszik, mert ez az intézkedés a konstituczió szempontjától veszélyes és a mint azt Deák Ferencz lelke megérezte, ha nem is az akkori viszonyok között, hanem a messze távol eső jövőben a nemzet nyakára forrhatna: ez a jelenet tükrözi vissza az 1848-iki törvényhozás szellemét; ez a jelenet tárja elénk azokat a nemes indokokat, a melyek az 1848-iki törvényhozókat nagyfontosságú munkálkodásukban vezérelték. Biztosítani a magyar nemzet államiságát minden rendelkezésre álló eszközökkel; felruházni az állam polgárait a szabadsági jogok összességével az első feladat hatályos támogatására; az volt az a kettős czél, a mely az 1848-iki törvényhozókat munkálkodásukban vezérletté s e kettős czél szülte meg, t. ház, az 1848-iki sajtótörvényt is. így fogva fel, t. ház, az 1848-iki törvényhozás szellemét és annak a sajtótörvényben megnyilatkozott akaratát, kell hogy felvessük azt a kérdést, hogy melyek azok a nagyfontosságú indokok, a melyek a jelenlegi kormányt ezen törvényjavaslat benyújtására ösztönözték; melyek azok a rugók, a melyeknek nyomása arra birta reá, hogy az 1848-iki törvényhozásnak alapelvében legalább érintetlenül megNagyott utolsó foszlányát is kitörölje a hatályban levő törvények keretéből. Kerestem az indokokat, t. ház, úgy a javaslat hosszas megokolásában, valamint a tervezetet támogatók beszédében és csakis egy alapot tudtam felfedezni, hogy habár mindannyian a leghatározottabban tiltakoznak is az ellen a vád ellen, mintha a sajtó szabadságának a megszorítása lenne szándékukban, mégis az 1848 : XVIII. törvényczikk 17. §-át, a mely az esküdtszéki bíráskodás hatáskörét állapítja meg, részben hatályon kivííl helyezik s ez elhatározásukat a magánbecstilet védelmének feltétlen szükségességével okolják meg. Hát, t. ház, én elismerem, hogy az állampolgárok becsületének kérdése, a családi szentély tisztasága, a védtelen nő erkölcsi reputáeziója mind-mind oly kiválóan fontos ethíkai mozzanatok, a melyek épen ezen jellegüknél fogva kell hogy a törvényhozó akaratára befolyást gyakoroljanak; sőt tovább megyek és azt is elismerem, hogy épen az ily kiválóan kényes és finom árnyalatú kérdésekben lehet, hogy egyszer-kétszer csérben Nagyta az esküdtek ítélete a náluk jogvédelmet kereső sértett felet; elismerem, hogy az ítélet mérlegébe itt is, ott is jó nagy súlyt dobott az irányadó közhangulat, az igazság fokmérőjét feljebb nyomta, vagy lejebb süly esztette a vádlott iránti rokonszenv avagy a sértett iránti gyűlölet; szóval, t. ház, elismerem, hogy a megsértett becsület a saakbíróságök keretében sokkal kényelmesebben és biztosabban találhatna meg a jogorvoslatot.