Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-111

111. országos ülés 1897. június 10-én, csütörtökön. 357 ban is szórjuk szét, mindig csak magánérdek marad. (Úgy van! jobbfelöl.) Ez a nagy elválasztó vonal az, mely a sajtó hivatásának mesgyéjét félreismerhetlenül megjelöli, melyen belül közérdekből még rombolhat is a sajtó, de azonkívül már az »én váram az én házám« következik, melynek falain belül engem megvédeni, a jogállam feladatához tartozik. (Helyeslés jobbfelöl.) Ennek a védelemnek pedig, t. ház, olyannak kell lenni, hogy az a sajtószabadságot a maga közérdekű birodalmában egyetlenegy ponton se érinthesse, mert ha érinti, ha a sajtót közérdekű hivatásának teljesítésében korlátolja, úgy azt a nagy alkotmányjogi biztosítékot semmiféle magánbecsület és családi szentély érdekeiért feláldozni nem tudhatnánk. Hol kezdődjék ez a védelem, t. ház, erre igen egyszerű a felelet. Ott, a hol a közérdek megszűnik (Felkiáltások a szélső baloldalon: Hol van az?) s a hol a magánegyén családi, gazdasági és egyéb életviszonyai következnek, vagyis azon a téren, a hol a sajtó már nem igazi hivatását teljesíti, s a hol a magánviszonyokba való beavatkozásának anyagi és erkölcsi következményeivel számolnia kell. (Helyeslés jóbbfelől.) Ebből a szempontból vizsgálva a javaslatot, t. ház, én megtalálom benne az intencziót, mely a magánhecsüíet védelme körül úgy a többi művelt népek jogi felfogásában, mint hazánk összes társadalmi osztályainak közérzületében kifejlődött, de megtalálom másrészről azon határvonalat is, mely a köz- és magánérdek szövevényei közé helyezkedve, megNagyja a sajtónak a maga közérdekű birodalmát, de eltereli egyszersmind a sajtót azon térről, melyen igazi hivatását eddig sem teljesítette s a melyen fegyvereinek nem dicsőséget, hanem akárhányszor súlyos csorbákat szerzett. (Igás! Úgy van! jóbbfelől.) És én, t. ház, kerestem, de most is hiába keresem azt a sokat emlegetett rést, melyet a magándeliktumoknak a büntető bíróságok elé tervezett utalása közszabadságunk egyik legfontosabb intézményén, a sajtószabadságon ütött. De igenis találtam egy másik rést, t, ház, melyen hívatlan elemek férkőztek be a sajtószabadság fényes palotájába, melyet ha be nem tömünk, senkisem állhat jót, hogy a közügyek temploma nem fog-e idővel a magánérdekek és magán vágyak tőzsdéjének színvonalára sülyedni. (Helyeslés a jobboldalon.) Meszlény Lajos: Ez a parlamentben is megtörténhetik! (Zaj.) Elnök: Meszlény Lajos képviselő urat rendreutasítom. És kérem a képviselő urakat, ne konverzáljanak a szónokkal, hiszen annyian vannak felírva, hogy mindenki elmondhatja a nézeteit. (Derültség a szélső baloldalon.) Krístóffy József: Hiszen, t. ház, ha az a másik rés csakugyan fennállana, ha a sajtónak a magánérdekek pertraktälásától való elterelése csakugyan közszabadaágunk biztosítékaiba ütköznék : vájjon nem állott volna-e azóta talpra az egész magyar társadalom, az összes politikai tényezők, az alkotmány épületének minden téglájára féltékeny vármegyék, hogy az ilyen megengedhetlen csapást az alkotmány épületéről elhárítsák. De ezek a tényezők hallgatnak, mert érzik és tudják, hogy a magánbecsület érdekében czélbavett alaki eljárás az anyagi sajtószabadságot nem érinti, hanem érinti épen a hazafias sajtó reputáczióját, mely nem lesz kénytelen ezentúl a mások tisztátalan cselekményeinek erkölcsi következményeiben osztozni. (Helyeslés jóbbfelől.) így ítélve meg a dolgot, t. ház, azon eredményre jutunk, hogy a magándeliktumoknak a rendes bíróságok hatáskörébe leendő utalása által a sajtószabadság nagy intézményének épenséggel nem ártunk, vagyis hogy a réven nemcsak, hogy nem veszítünk, hanem a sajtó kívánatos tekintélyének megszilárdítása által még nyereségben vagyunk. És most, t. ház, méltóztassék megengedni, hogy megfordítsam az éremnek azt a másik oldalát, melyet époly tisztának és fényesnek óhajtunk látni és tartani, mint a mily kitörülhetlen betűkkel van az első lapon a magyar sajtó »örök időkre« szóló szabadsága bevésve. A magánbecsület és családi szentély általános, mindannyiunk által tisztelt nagy érdekéről van itt még szó, melyek az állam hatályos védelmét nemcaak önmagukért, hanem azért is megérdemlik, mert egy életerős, magyar nemzeti társadalom fundamentális alapját képezik. Távol áll tőlem, t. ház, a magyar sajtónak általában azon szemrehányást tanni, hogy a magándolgok terén a társadalmi élet ezen legféltettebb összekötő kapcsait kellő tiszteletben nem részesítette, sőt mulasztást követnék el, ha a főváros nagy lapjait e helyen követendő példaképen ki nem emelném, de engedelmet kérek, t. ház, engem tizenhét éves vidéki közpályám arra tanított, hogy a magyar nemzeti társadalom konszolidácziójának semmi jobban útjába nem állott, mint azon különböző szenvedélyekből fakadt rombolások, melyek nyomtatvány útján a magánbecsület és családi szentélyen, a békés társadalmi élet alkotó elemein elkövetve lettek. (Zaj és ellenmondások a szélső baloldalon.) És ha panaszkodunk azon, t. ház, hogy a magyar társadalom legbecsesebb elemei széthúznak, ha panaszkodunk azon, hogy a magyar társadalom nélkülözi azon elengedhetlen kontraktust, mely nagy társadalmi czélok elére-