Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-110
gg£, 110. országos ülés 1897. június 9-én, szerdán. hogy az egyetemi ifjúság nyilvános tüntetések rendezésétől távol tartassák. íme, szólt nagy hatással, 21 éves korában a fiatal ember jó katonának; jó arra, hogy meghaljon a hazáért, de & szabadságért lelkesednie nem szabad. Azt hiszem azonban, itt elfelejtett egy nagyon fontos sérelmet a t. képviselő úr. Tudtommal ugyanis a 21 éves ifjúnak házasodnia sem szabad s a magyar faj szempontjából ez mindenesetre súlyosabb sérelem, mintha bármely párt szolgálatában tüntetéseket nem rendezhet, (Tetszés jobbról.) Kívánatosnak tartom, hogy az ifjúság érdeklődjék a szőnyegen levő nagy kérdések iránt, s hogy ez érdeklődés minél inkább fejlesztetik azok szivében, a kiknek kezébe lesz letéve a haza jövendő sorsa. Nem is volna az baj, ha nyilvános tüntetések rendeztetnének, ha azokon mindvégig az ifjúság maradna a helyzet ura. (Egy hang balról: Na a kormány rendezi!) Sohasem a kormány rendezi! De e tüntetések el szoktak fajulni, a vezetést az utczák turbulens elemei veszik át s az ifjúság czégére alatt sajnálatos visszaélések történnek, melyek maguk után vonva a rendőrség beavatkozását, esetleg ártatlanok is szenvednek. Ilyen körülmények közt, azt hiszem, ha erre nézve megkérdeznők a szülőket, a kik anyagi áldozatok árán, sokszor anyagi tehetségeik megerőltetésével taníttatják fiaikat az egyetemen: Győry Elek t. képviselőtársam meglehetősen elszigetelten maradna nézetével. (Mozgás a szélső baloldalon.) Nálunk a rendőreégnek különösen nehéz a helyzete. Míg például Angliában a rendőrség legerősebb támasza a közönség, addig nálunk mintha csupa ellenséggel állana szemben. A sajtó czikkezik a rendőri brutalitásokról, ha munkatársaikat nem engedik tüntetni, vagy a rendőrség őket nem részesíti különös privilegiáíis elbánásban ; a t. képviselő urak pedig interpellálnak ebből kifolyólag. Minden megtörténik tehát, hogy a nagy közönség előtt kisebbíttessék és lerontassék azon intézmény tekintélye és hitele, melyet felelősségteljes feladatában támogatni mindnyájunk kötelessége lenne. (Élénk helyeslés jobbról.) A sajtószabadságnak, mint minden más szabadságnak, kell hogy meg legyen a maga korlátja, (Úgy van! a jobboldalon.) s ezen korlát nem lehet egyéb, mint más embernek a joga; (Úgy van! a jobboldalon.) ennek a csorbítására pedig semmiféle alkotmányos országban semmiféle szabadságnak sincsen privilégiuma. De, igen tisztelt képviselőház, az egész vita menetén keresztül s a mindennapi életből szerzett tapasztalataim azt mutatják nekem, hogy az igen tisztelt túloldal és a sajtó csakis azon esküdtszékeket, csakis azon esküdteket csodálják és dicsérik, a kik felmentenek, nem pedig azokat is, a kik esetleg el is ítélnek. (Éüenmondások a baloldalon.) Bocsánatot kérek, épen ezekre mondta gróf Apponyi Albert t. képviselő úr, . . . (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Molnár Béla:... hogy ezen verdiktek nem tarthatók a közlelkiismeret megnyilatkozásának. (Mozgás,) És a modern therapia ismer is már ezen a téren egy új betegséget, ezt úgy hívják, hogy »esküdtszéki láz«. Rendesen szerkesztők szokták megkapni, 36 5 /io fokon túl rend szerint nem szokott felszökkenni, és a mi tudO' mányos orvosaink azt mondják róla, hogy nem valami veszedelmes baj. (Tetszés jobbfelöl.) T. ház! Legyen szabad a magam részéről világosan és elfogulatlanul azon meggyőződésemnek adni kifejezést, hogy én a 16. §, rendelkezését elegendőnek nem tartom. (Nagy zaj és ellenmondások a bal- és szélső báloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek!,. Molnár Béla: Nem tartom elegendőnek azért, mert őszintén fájlalom és sajnálom, hogy a 16. §, rendelkezései nem terjesztettek ki egyszersmind a köztisztviselők magánviszonyaira is. A közügyek, a haza szolgálatában eltöltött munkás élet elismerést és méltánylást érdemel, és Magyarország köztisztviselői kara megérdemelte volna, hogy magánviszonyait illetőleg olyan védelemben részesíttessék, mint akárki más. Ha a büntetőtörvénykönyv meg tudja tenni a megkülönböztetést a köztisztviselő, mint ilyen és a köztisztviselő magánélete között, -— mert hiszen csak az előbbire nézve engedi meg a bizonyítást — úgy méltányos és igazságos lett volna az, hogy a haza és a közügy szolgálatában eltöltött munkás élet derekán egy becsületben megőszült köztisztviselő ne tétessék ki akárki és akármi féle magánboszú martalékául. Meg vagyok róla győződve, hogy a mindennapi élet és a gyakorlat ezen nagyon is kivánt reformot előbb-utóbb úgyis meg fogja hozni. A mennyiben pedig a szőnyegen levő javaslat a múlthoz képest mindenesetre haladást jelent, (Mozgás a baloldalon.) a helyzeten javít: azt általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Lázár Árpád jegyző: Rátkay László! Rátkay László : T. képviselőház ! Mielőtt beszédem tulajdonképeni tárgyára áttérnék, lehetetlen, hogy egy-két szóval vissza ne térjek Plósz Sándor igen tisztelt államtitkár úr elmondott beszédére és annak egynéhány megjegyzésére. (Halljuk ! Halljuk !) Az igen tisztelt államtitkár úr . . •. (Zaj a jobboldalon.) Komjáthy Béla: Halljuk, kérem! Ez a revanche ? • Rátkay László: Az igen tisztelt államtitkár úr beszédében azt a kijelentést tette, hogy az 1848-iki törvények egyáltalában és különösen