Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-107

568 107. országos ülés 1897. jtinins 2-án, szerdán. delmet, a természet és az ember legnagyobb, legerősebb ellensége, az ember ellen; melyek feladata megkönnyíteni a közösség tagjainak a munkát, az életet, az önfentartást, megkönnyíteni a fajfentartást, szóval: elviselhetőbbekké tenni a lét földi harczait. Ezen rendelkezések, intézkedések kétségen kivűl nagyon fontosak, gondolom, a legfontosabbak közül valók és bizonyos állandóság jellegével bizonyára bírók; mindazonáltal mindenesetre legfontosabbak és legállandóbbak, legmesszebbre, legmélyebbre hatók ;izok, — bár a jelenvaló idő pillanatnyi felfogása szerint az említettem nagy czélokat kevésbbé szolgálni látszanak is, — melyek az igazság ideáljának szolgálnak. Melyek a természetben mindenütt feltalálható, azon örök törvénynek hódolnak és parancsoló, mindent kötelező megnyilatkozásai: melyek az általános, az örökös különbözésekben, az érdekek ezerféleségében, a szétválasztó erőkben, melyeket az emberi tökéletesedés magas foka; másrészről az ennek elérésére irányzott törekvés s végre azok igyekezése, kik mindkettőt irigy szemmel nézik, szükségkép szülnek s azon eredményt idézik elő, hogy a természetben, ugyanazon fajban ember és ember között legnagyobb a különbség: az egyforma, az ugyanazon keletkezések okát, az egyforma okok egyforma hatását, az általános, az örökös egyformaság alapját, rendjét és szabályait feltalálják, megismerik és a társadalom, mint emberi alkotásra alkalmazzák; miként nincs két egyforma falevél és mégis a rendszeres természetrajzban mindannyi falevél. Az igazságügyre vonatkozó ilyen rendelkezések és intézkedések, a belőlük származó eszmék olyanok, melyek a műveltebbek, a nagyobbak szellemében élnek nemcsak, hanem valóban behatnak a nagy tömegek, a valódi államfentartók szellemébe, lelkébe; behatolnak mindennapi dolgaik, családi életük körébe is, mindezeket egészen magukhoz ragadják, mindezeket egészen magukhoz idomítják : a közösségnek úgyszólván elpusztíthatatlan köveit képezik. Mely tulajdonságuk s az ezzel általuk előidézett hatásteremtett helyzet, az általuk előidézett állapot az állam javára megadja elsőrangú, legnagyobb fontosságú értéküket, becsüket; miként a fát nem annyira öreg, nagy gyökerei táplálják, melyek inkább magasra, egyenesre tartják: mint aprónak, gyöngének látszó, megszámlálhatatlan mennyiségű hajszálgyökerei. Am Róma ledőlt (Felkiáltások a szélső baloldalon; És rabigába görnyedt!) s vele veszett politikai törvénye is, de mi az ókorban fentartotta, nagygyá tette, nem csupán fegyvere, nem csupán dicsősége, hanem polgárainak joga is volt; joga, mely túlélte halálát, megtartotta hatalmát, mely nálunk is, mely minden művelt népnél él, fejlődik tovább. Ám Verbőezy nagy munkája, ha törvényerőre nem emelkedhetett is, mert az igazság magasabb követelményeinek szolgált, átment népünk teste és vérébe; még tipikus alakokat is teremtett és nem birta elsöpörni azt a századok vihara sem. Mennyi jó, mennyi nagy szolgálatot tett e századok alatt e viharokban nekünk, úrnak és nem úrnak egyaránt. Mint ki az igazság eszméjét, a nagy mindenség legnagyobb égi testeiben, miként legkisebb atomjaiban is szívesen keresem és megtalálom ; mint a ki az igazság eszméjét az emberi alkotásokban is szívesen keresem és megtalálom és annak nagy, íeltétlen értékét és becsét az emberi életczélokra nézve kicsinyelni nem tudom: örömmel üdvözlöm az előttünk fekvő törvényjavaslatot, (Derültség a baloldalon. Helyeslés a jobboldalon) mint elöljáróval együtt, az emberi szellem és erő, az igazság és jog, tehát a valódi szabadság fényes megnyilatkozását, mely századok fejlődésére van hívatva vetni világát, mely századok békéjét, egyenlőségét, egységét, közös lelkiismeretét, erkölcsét van hivatva megvédeni; tehát az emberi műveltség, tökéletesedés hatalmas tényezőjéül szolgálni. (Tetszés jobbfelöl.) Az alap, melyen e törvényjavaslat megbírálásánál állok, azon előszeretet, melylyel az esküdtbírósági eljárás iránt viseltetem, mint mely az igazságérzet hatalmas fejlesztője. Ezen előszeretetemnél fogva — nem mellőzve az igazság eszméjének általam érintett magasabb szempontját, mint kiinduló pontot sem — igyekeztem és meg is elégedtem azzal, hogy a javaslatot összehasonlításba hozzam a külföldi összes fennálló törvényekkel és gyakorlattal . . . Barabás Béla: Mi közünk nekünk a külföldhöz?! (Halljuk!) Zsigárdy Gyula: ... és másrészről meggyőződést szerezzek magamnak arról az előttem sokkal fontosabb részről is, hogy mennyiben számolt az a különös magyar viszonyokkal és mennyiben számolt az a magyar természettel. Ügy találtam, hogy mindaz, a mi a külföldi törvényhozásban jó és gyakorlatukban bevált, a kellő óvatossággal elfogadva lett; úgy találtam, hogy teljesen számolt a magyar népességi, nemzetiségi és műveltségi viszonyokkal és egyes intézkedéseiben hatalmas erőt fejtett ki a jogegység, tehát közvetve a politikai és nemzeti egység javára; úgy találtam, hogy számolt a magyar természettel, mintha csak belőle nőtt volna ki; a magyar természettel, mely kiváló nagy erényei mellett, méltányos gondolkodása és szabadságszeretete mellett, ha szereti is minden ügyében magát kibeszélni és minden dön-