Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-107
107. országos ülés 1897. junins 2-án, szerdán. 261 szék ezen igazságügyi intézményt, a hová az 54. §. zátonyrajutása folytán a szakbíróságokat nem lehetett juttatni, tudnillik a főispáni hatáskör alá. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Égért ennek az intézménynek hivatalos czíine »népbfróság« lesz. ítéleteit, mint »iuditium parium* erejével bírókat fogják fejünkhöz vagdalni, (Halljuk! Halljuk !) és ha panaszok fognak felmerülni, akkor a nép jogérzete lesz kompromittálva, mint a hogy például ezen országgyűlés kezdetén a miniszterelnök úr a lefolyt, vérlázító erőszakoskodások közt megejtett választásokat a népakarat nyilvánításának jelentette ki. Hogy az esküdthíróságokról szóló törvényjavaslat megalkotásánál, a melyet a most tárgyalandó törvény van hivatva életbeléptetni, ugyanazon elvek és ugyanazon inteneziók inspi rálíák a t. kormányt, a melyek az általam jelzett intézmények létesítésénéi vezérelték: ennek igazolására, ha ugyan ez igazolásra szorul, még egypár tényre legyen szabad rámutatnom. (Halljuk ! Halljuk!) A t. igazságügyminiszter úr az alaplajstromok elkészíttetését késedelem esetén a főispánra kivánta bízni. Reiter ^TállOS : Megint a főispán! Barta Ödön: Csak nagynehezen sikerült a bizottságban a miniszter urat meggyőzni arról, hogy itt egy jelentékeny igazságszolgáltatási intézményről van szó és ezen intézmény körüli eljárásnál a törvényszék elnökét nem lehet panaszával a kormány politikai ügyvivőjéhez utasítani; (Úgy van! a szélső baloldalon.) még sokkal nehezebben sikerült a t. igazságügyminiszter úrnál kivinni azt, hogy elfoglalt álláspontjától eltérve, lehetővé tegye, hogy az úgynevezett szelekczionális bizottságban a törvényhatóság választottjai számára biztosíttassák a többség. Nehéz volt, mert hiszen az igazságügyminiszter úr a javaslat indokolásában azt mondta, hogy a szelekczió eszközlésének helyesebb módját nem találta, mint az ő hivatalnokai által eszközlendő szelekcziót. De már azt abszolúte nem sikerült kivívni, hogy beleegyezését adja ahhoz, hogy a törvényhatóság mintegy fix megbizást adhasson, hogy ne kelljen tizenkét tag közül megadni a módot a főispánnak arra is, hogy onnan még három tagot külön, mint legjobb, legmegbízhatóbb erkölcsű urakat kiválasztva ajánljon az elnöknek. Ettől nem lehetett eltéríteni a t. igazságügyminiszter urat, mert itt a párthatalmi kérdés volt érintve, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) a mi pedig mindenütt a fődolog. (Egy Mng a szélső baloldalon: A hagyományos szellem!) T. ház! Még az ilyen garancziák mellett az ilyen kautelák mellett sincs meg a t. kormánybau az eskädfbíróságok iránt szükséges bizalom. A nyelvükön van, de a szivükben nincsen. (Úgy van! a szélső baloldalon) Ennek a következménye az és csak ennek tulajdonítható, hogy a hírhedt 35. szakasz elejtése után is fenn kellett tartani a 34. §-t, a mely nem kisebb jelentőségű, mert ezen szakasz alapján a territoriális illetékesség törvénybea rejlő garaneziájától is megfoszthatja az igazságügyminiszter rendeleti úton egy egész megye összes polgárságát megfoszthatja jogától, a kiknek kiválogatásában a szelegáló bizottság esetleg nem működött eléggé megbízhatóan, vagy mondjuk, hogy egy hivatalos szót használjak, eléggé »szabadelvtíen«. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Van az esküdtbírósági szervezetben, t. ház, a sok közt egy szó nélkül nem hagyható ellenmondás is, melynek hatása az esküdthíróságok működésére nézve, azt hiszem, vita tárgyát nem képezheti. Ugyanis annak folytonos hangoztatása mellett, hogy a legmegbízhatóbb és legfüggetlenebb elem a bírói kar, mely tényleg törvényekkel körűlsánezolva, a függetlenség, a megbízhatóság legfőbb attribútumaival van felruházva, mégis mit látunk? Az egész nagy hivatalos apparátus tagjai közül a t. igazságügyminiszter ár épen csak a bírákat nem tartja esküdtképeseknek. Hát nem látja a t. miniszter úr, hogy a közigazgatás, a pénzügy és az adminisztrácziónak száz meg száz hivatalos és félhivatalos alakban működő, légiókra menő hivatalnoki kara melynek minden tagja exisztencziájával, előléptetésével, sorsával, sőt állásában maradásával is a kormány kegyétől függ, — legalább is oly mértékben megbízhatlan és legalább is oly kevéssé független polgárokból áll, — az esküdtbíróság szempontjából szólok — mint az általa kizárt bírói és ügyészi kar ? Igen sokat lehetne erről beszélni, de én azt hiszem, hogy a t. igazságügyminszter úr a puszta véletlennek, vagy talán épen az elvhűség konzequeneziájának akarja feltüntetni azt, hogy az az egész nagy hivatalnoki kar, minden rendű és rangú állásban, majdnem kivétel nélkül — tisztelet a kivételkenek — Széles ez országban mindig és mindenütt a kormány jelöltjeire és a kormány intencziója szerint szavaz. Milyen lesz azután, t. ház, az a »pares«-ekből alakított bíróság, a melynek igen sok esetben többségét fogja képezni az az elem, melynek minden tagjára nézve a kormánynak legszelídebb óhajtása is parancs. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hogy ezek az intézménybe becsempészett mellékes dolgok milyen garancziáját fogják azután képezni annak a közszabadságnak, melyet a közhatalom kezelői oly gyakran veszélyeztetnek, azt én a t. kormány lelkiismeretére bízom. (Derültség balfelől.)
