Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-105

105. országos Illés 1897. inAjns 29-én, szombaton. 237 a kik 2 frtot is kapnak. Miután pedig itten minimum van megállapítva, természetes, hogy az fel is emelhető és a praxis is azt mutatja, hogy a napidíj idő folytán föl U szökött emeltetni. Mivel azonban t. képviselőtársam odanyilatkozott, hogy ez az illető köröket egyik-másik irányban megnyugtatná, a magam részéről hozzájárulok a módosításhoz. Miután már volt szerencsém csekély indítványomat az általános vita során megindokolni, azt egyszerűen felolvasom, a mely szerint a 3. pont szövege után tétetnének a következő' szavak: »Az időleges fegyvergyakorlatra vagy mozgósítás esetén felhívott díjnok, ha nős vagy gyermeke van egész napidíját kapj a,« (Helyeslés balfelöl.) Elnök: Van-e még valakinek észrevétele? Mócsy Antal: T. ház! Elnök: Kérem, Városy Gyula képviselő úr van szólásra feljegyezve. Városy Gyula: T. ház! A 2. §-ra nézve nekem többrendbeli megjegyzésem van. Annak első pontjára nézve elfogadom azt, a mit Münnich Aurél képviselő úr ajánlott és a mihez Ragályi Lajos képviselő úr is hozzájárult, de nem olyan alakban, a mint az előadva volt, mert az nem annyira az állami díjnokok megnyugtatására szolgál, mint esetleg az ő jogos igényeik kielégítésére. Az, hogy a napidíj felemelhető, oly általánosan van mondva, hogy e helyett konkrété ajánlanám, hogy tétessék: »felemeltetik«, vagy »felemelendő*. Én a 2. §. egész első pontja helyett ajánlom azt a módosítványomat, hogy vidéken a minimális napidíj állapíttassák meg egy forintban, Budapes* székes főváros területén pedig egy forint húsz krajczárban. Miután minimumról van szó, felemlítem azt, hogy bizonyos maximális dologról is beszélhetünk, s azért kijelentem, hogy az országos díjnok-egyesületnek szándékával, közhangulatával találkozik az a stakkató való felemelése a napidíjaknak, hogy ha például bizonyos eltöltött szolgálati évek után a napidíj maximaliter emelkedik, például Budapesten eltöltött nyolcz év után húsz krajczár minden két évre, vagyis a véglegesítés után — hogy így fejezzem ki magamat — két évet eltöl.vén húsz krajozár napidíjjavítással, nyolcz éven keresztül nyolczvan krajczár és így a maximális két forint eléretik,- a vidéken pedig az egy forintnyi alap napidíjhoz eltöltött tíz év után minden két évre tíz krajczár maximális emelkedés történnék, úgy, hogy tíz év múlva a vidéki napidíjas egy forint ötven krajczár maximális napidíjban részesüljön. A 2. §. első pontját tehát egészen kihagyandónak és a következőleg formulázandónak vélem és e czélból a következő módosítványt nyújtom be: »A napidíj minimuma a székes fővárosban egy forint húsz krajczár s ezen alapösszeg két forintra nyolcz éven át úgy emelkednék, hogy két évenkint húsz krajczár adatnék hozzá; a vidéken a minimumra egy forint, mely egy forint ötven krajczár maximuma tíz éven át két évenkint tíz-tíz krajczár emeléssel emelkednék.« A mi pedig a 2. §. negyedik pontját illeti, a mely a díjnokoknak nyugdíj-ügyéről szól, erre nézve megjegyzéseimet már a törvényjavaslat általános bírálásánál megtettem, most pedig megjegyzem, hogy én az országos díjnok-egyesiiletnek — a mely legjobban tudja a saját szükségletét, maga érzi legjobban saját sorsát, hogy mikép lehet a legczélszerűbben bajaikat gyógyítani és orvosolni — azt az álláspontját foglalom el, hogy az állami szolgálatban lévő díjnokok nyugdíjügye intéztessék úgy, mint a néptanítóké, saját megadóztatás alapján, a kormány felügyelete mellett, bizonyos autonómikus jogokkal, az államnak beleszólásával, felügyeletével, de egyszersmind bizonyos évi hozzájárulásával. Én nem tartom soknak, a mit az országos díj n ok-egyes illet memorandumában előterjesztett, az évi 15.000 forintnyi segélyt. Hiszen ez a nyolcz-tízezer tagból álló testületre, mint állami kiadás, egészen semmi s a díjnokok ezzel megelégednének annyival inkább is, mert akkor be tudnák vonni az egész testületet a maguk körébe azon kötelezett" seggel, hogy az országnak minden díjnoka a segély- és nyugdíjintézetbe álljon be. Az én módosítványom tehát a negyedik pontra nézve így hangzik: »A díjnokok és azok családjai szolgálati képtelenség esetén nyugdíjban részesülnek, A kormány a Budapest székes főváros területén fennálló, belügyminiszterüeg megerősített országos díjnok-egyesület és nyugdíjintézet nyugdíj-alapja javára évi 15.000 forint segélyt ad és kötelezi ezzel az ország összes díjnokait az egyesületbe való belépésre.* Ha pedig ez nem fogadtatnék el, akkor sokkal méltányosabb kulcsot lehetne megállapítani, a mely ezen szegény emberek iránt teljesen méltányos és talán közülünk sokan nem is tudják méltányolni, mi az a valódi szegénység, midőn bizonyos intelligencziával és képzettséggel biró családos emberek küzdenek a nyomorral, és eltelvén az idő, elfogyván az egészség, igen csekély nyugdíjban részesülnek. Ha tehát az előbbi módosítványom a negyedik pontra nézve nem fogadtatnék el: akkor az eredeti negyedik pontot következőleg vélném a méltányosság alapján átalakítani (olvassa): » Szolgálatképtelenség esetén. ha tíz évig szolgált a díjnok, kap 150 forint nyugdíjat.« Az eredeti szöveg azt mondja, hogy ha húsz évig szolgált, kap 200 forintot. De ebben nincs meg a garanezia, hogy ha esetleg 18—19 évig szolgált, kap-e a tíz éven felül eső, tört alakban megjelölt szolgálati évek után valami nyugdíjat? Én úgy hiszem, hogy nem