Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-102

102. országos ülés 18 két szó kihagyása vagy betoldása, mint azokra nézve, kik alapjában helyeslik e javaslatot. Itt van Schreiber Frigyes t. képviselő úr módosítványa. Erre nézve nem teszek egyéb észrevételt, mint hogy a magyar parlamentben ezzel komolyan foglalkozni nem lehet. A kik még apnyira sem tisztelik a magyar államiságot, hogy magyarul írni és olvasni nem akarnak megtanulni, azokról nem akarok szólani sem. Ez a képtelenség oly nagy foka, a mely még azt is felülmúlja, a melyet a t. kormány a törvényjavaslatban előterjesztett. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Erről tehát tovább nem beszélek. A másik Sághy Gyula t. képviselőtársam indítványa. Nem tudom, el fogja-e fogadni ezt a t. párt. A törvényjavaslat, igaz, hogy a Schreiber Frigyes álláspontján áll, Sághy Gyula pedig a magyar nyelv pártján, mert a törvényjavaslat maga sincs helyesen magyarul írva. Azt mondja tudniillik: »a ki azt írni és olvasni tudja«, holott magyarul nem »ezt vagy azt«, hanem »ezen vagy azon« a nyelven szokás irni. Nagyon kíváncsi vagyok, vájjon a t. kormánypárt el­fogadja-e azt, hogy a mit mond, legalább ma­gyarul mondja. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Minthogy én feltétlenül megkövetelem a magyar nyelv írni és olvasni tudását, ezt a a módosítványt is feltétlenül pártolom. A mi illeti gróf Batthyány Tivadar módo­sítványát, az úgyis benfoglaltatik abban, a hogy én kívánom az esküdtképességet rendezni. Erről tehát most részletesen nem Szólok. Molnár János t. képviselő úr nagyon figye­lemre méltó dolgokat hozott fel. Itt van tudni­illik, hogy a lelkész is lehet esküdtképes. (Hall­juk! Halljuk!) Megvárom, míg Pulszky Ágost t. képviselőtársam elvégzi a tanácskozást. Azt mondja Molnár János t. képviselő úr, hogy nagyon furcsa helyzetben vannak a lelkészek. Sok oly dolog van, a mi rajok nézve nehézzé teszi az esküdtszékí funkcziót; de ha már bele­veszszük őket, ne csak az egyházközség lelkészét vegyük be, hanem a többi papot is, különösen a szerzeteseket is. Azt mondja : szükséges volna a mentességet azokra nézve is figyelembe venni, a kik bizonyos mértékben akadályozva vannak e funkczióban. Itt az 5., 6. és 7. §. meglehetős összefüggésben van a most tárgyalt szakaszszal és legczélszerííbb lett volna, ha mindjárt el­határozták volna, hogy ezek összefüggőleg tár­gyaltassanak, minthogy azonban ez nem történt, azért módjukban van reflektálni azokra a dol­gokra, a melyek itt történtek. Az a 4. §. akként van megállapítva, hogy ezenszakaszra vonatkozólag annak konzequencziáit levonhassuk. Megvallom, hogy annak tárgyalásánál én bizonyos tekintetben nyíltabban és Őszintébben, — talán ezt helyte­lenül mondom, hogy őszintébben, mert mindig '. május 24-én, hétfőn. J57 így szoktam nyilatkozni — de sokkal mélyebbre­hatólag foglalkozhatnám a kérdéssel, ha nálunk Magyarországon oly szerencsétlen állapotok nem volnának, hogy igen könnyen vallási elfogultságnak néznek valamit, a mi teljesen ment attól és a képviselőházban is akként osztályozzák a fel­szólalásokat, a mint katholikus, lutheránus, kál­vinista, görög-keleti vagy zsidó mondta azokat. Én ezt nem tartom helyesnek, mert itt mind­annyian képviselők vagyunk és mindenki lelki­ismereti meggyőződése szerint mondja ki meg­győződését. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső bah 'dalon.) Mindazonáltal bizonyos gyöngéd figyelem­mel kell lennünk azok iránt, a kiknek lelki­ismeretét az egyes kérdések jobban érintik. Ez az oka, hogy nem megyek mélyebben a dologba. De különbség van lelkészek között általában. Méltóztassék azt venni, hogy vannak olyanok, a kik nem lehetnek abban a helyzet­ben, hogy halálos ítéletet mondjanak, hogy állá­suk és hivatásuk ezt meg nem engedi. Viszont milyen helyzetbe jut azon felekezetűek lelkésze vagy papja, a hol fülbegyónás van, és a hol az illető lelkész valamely esetnek a legszentebb titok pecsétje alatt ismeri minden részletét és viszont nem szabad az ítélkezésnél erről tudo­mástvennie, mert ott csak az egymással szemben­álló bizonyítékok súlyának mérlegelése szerint kell ítélnie. így például a római katholikus papok. (Helyeslés.) Ha viszont azt mondjuk, hogy csak őket vegyük ki a törvényből, ez igen könnyen félremagyarázásra adna okot és azt fogják mondani, hogy jogtól akarjuk őket meg­fosztani. Pedig nézetem szerint az esküdtszéki dolog jog és kötelesség egyaránt. Már pedig az ilyen kötelesség teljesítése sokszor igen súlyos lelkiisme­reti felelősséggel járhat; már pedig azt kimondani a törvényben, ha valaki nem akar belemenni az esküdtszékbe, nem akar szavazni, vagy verdiktet mondani, hogy akkor bírsággal szorítjuk őt erre, vagy hogy egy papot arra kényszerítsünk, hogy esküje és meggyőződése ellen bíráskodjék éa szavazzon, nézetem szerint igen nehéz dolog. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Én eleinte másként szándékoztam a kérdést megoldani, tudniillik hogy az 5. és 6. §-ba bele kell tenni a mentességet. De ha meggondol­juk a dolgot, lehetetlen nem látni, hogy ott, a hol az esküdtképesség megállapításáról van szó, mindazokat fel kell sorolni, a kik ezen képes­séggel bírnak, a későbbi paragrafusba bele kell venni azokat, a kik bizonyos dolog miatt ki vannak abból zárva és viszont a 6. §-ban fel kell említenünk azokat, a kik bár a legtisztább foglalkozással birnak, de a collisio offieiorum miatt esküdtek nem lehetnek, mert nem volna helyes dolog, hogy azok minden esetben a men

Next

/
Oldalképek
Tartalom