Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-101

148 101. országos fllés 1897. májas 22-én, szombaton. magyar állameszme uralmának olyan biztosítékát állítsuk a törvénybe, a melyben teljesen és feltétlenül megbízhatunk. Egy állam, a mely saját méltányosságára valamit ad, a mely tekintélyét a törvényhozás termeiben megvédelmezni akarja, az kevesebbet sem nem követelhet, sem el nem fogadhat, mint azt, hogy a ki az állam nevében a bírói hatalmat gyakorolja, az legalább annyit tudjon, hogy magyarul írni és olvasni tud. Ez a politikai szempont. Méltóztassék esak elképzelni, hová vezetne az, a mit a t. képviselő úr akar. Sehova tovább, mint oda, hogy az esküdtszéki tárgyalásoknál nemcsak az ügyfelek miatt, a kik miatt a törvény úgyis elrendeli a tolmács alkalmazását, de a bírák miatt kellene tolmácsokat alkalmazni ott, a hol a magyar ember áll a saját bírája előtt. No már azt az igazságszolgáltatási paradoxont, hogy magyar ember, ha bírája elé kerül, a bírájával szemben legyen kénytelen tolmácsot alkalmazni, soha el nem fogadjuk, legalább én ahhoz hozzájárulni képes nem vagyok. De eltekintve attól, hogy okirathamísítási pereknél stb. stb. a nyelv ismerete, annak Írásban való tudása oly feltétel, a mely nélkül a bíró lelkiismeretesen nem ítélkezhet, ebben oly tendencziát látok, a mely réstakar ütni a törvényjavaslat azon intenczióján, hogy a magyar állameszmének kivan tiszteletet szerezni és institucziót a törvénybe állítani. Azért azt hiszem, hogy felesleges, hogy e felett több szót ejtsünk és kérve kérem a t. házat, hogy bizonyítsuk be, hogy bírunk azon érzékkel, hogy az ilyen javaslatot egyhangúlag el nem fogadjuk, T. ház! A mi Sághy Gyula t. képviselőtársamnak irályi módosítását, illeti, ahhoz nincs szavam. A javaslat alapelve azonban a 4. § ban az, a mint már az általános vitánál méltóztatott hallani, hogy adóczenzust állapít meg az esküdtekre nézve. Én nem fogok alkalmatlankodni a részletes vitánál ilyen, a javaslatnak gerínczébe vágó kardinális módosításokkal. De kötelességem e helyütt is felemelni szavam az ellen, hogy a 20 korona adófizetési képesség legyen az értelmi színvonalnak az a demarkácziója, a mely Magyarországon valakit esküdtté képesít vagy nem. Én magam is nagyon kívánom, hogy az esküdtbíróság az ő hivatását rendeltetéséhez méltón betölteni képes legyen, és ha a t. miniszter úr az értelmiségi quiiifikácziót állítja be megfelelően a törvényjavaslatba, ahhoz hozzájárulok, de a bíráskodás szempontjából azt, hogy az az ember, a ki 20 korona adót fizet, vagy fizetni képes, az épen alkalmas legyen, míg a nála sokkal képesebb, autodidakta vagy nem autodidakta embereket mellőzni akarjuk, a kik pedig értelem tekintetében messze fölöttük állanak, ezt helyes igazságszolgáltatási elvnek nem tartom. Hiszen valami értelmi czenzust úgyis megállapít a javaslat, megállapítja a magyarul olvasni és írni tudásnak értelmi czenzusát. Ez az elemi oktatás értelmi qualifikáeziójának felel meg. Miből állna? Azt mondja, hogy e helyett az igazságszolgáltatási anomália helyett, a hol a 20 koronától teszszük függővé az emberek értelmi képességét, a hol, hogy helyesen tudjunk bíráskodni, a helyett az elemi iskolák elvégzését teszszük a czeuzus alapjául és egy értelmi fokozatot állapítunk meg. Szóval, t. képviselőház, én a magam részéről kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy elvileg ezen diszpoziczióhoz hozzá nem járulok. A mi már most Batthyány Tivadar t. képviselőtársam módosítványát illeti a hajóskapitányok érdekében, tiszteletreméltó lokálpatriotizmus nyilatkozik meg benne. Szó sincs róla, joga és kötelessége ezt képviselni. De a hajóskapitányokra nézve kivételt megállapítani, ez egy veszedelmes preczedens volna ebben a javaslatban. Az a hajóskapitány vagy középiskolai záróvizsgát tett egyén, vagy nem, rendszerint az. De tessék nekem megmondani, mi különbség van a hajóskapitányi vizsgát letett egyén és például a vasúti vizsgát letett egyén között. Hiszen t. képviselőtársam szíveskedjék csak megengedni, ha ezen az enumeráczion, a mely itt foglaltatik, tágítani kíván a képviselő úr és a javaslatot visszaküldetné a bizottsághoz azzal, hogy ezzel a qualifikáczióval egyenrangú egyéb tényezők is állíttassanak a javaslatba, az helyes dolog; de hogy egy állást kivételcsen bevegyen, ezt nem tartom szerencsés gondolatnak, habár nekem az ellen semmi kifogásom nines in concreto, hogy a hajóskapitány olyan egyéu legyen, a ki esküdtképességgel bir. Nem az ellen van kifogásom, hanem az ellen, hogy az eimnieráczióba csak azok vétessenek be. Ez egyébként a t. miniszter úr dolga, hogy az ő javaslatának ilyen értelmű korrekczióját és tágítását helyén valónak látja-e vagy nem, avagy nem látja-e szükségét annak, hogy esetleg a javaslatnak nagyobbmérvfí kibővítésére az a bizottsághoz visszaküldessék. Végül, t. ház, csak egyetlenegy eszmét akarok még felvetni. Az esküdtbíróságnak legnagyobb nehézsége az, hogy azzal az aggodalommal találkozunk, hogy nem lesz elég esküdtképes férfiú Magyarországon található. Ez az oka annak, hogy igen sok olyan bűncselekményt, a melyet különben az esküdtszék elé utalna majd az életbeléptetési javaslat, nem utal most oda azért, mert rettegünk és félünk attól, hogy nem lesz elegendő esküdt. Ha ez az aggodalom jogos, akkor kérdem én hogy a mai korszakban, a hol a nő társadalmi állásának minden téren való reparálásáért nem_ "t