Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-101

101. országos ülés 1897. május 22-én, szombaton. 137 bevitetik a nép jogérzete, a népakaratnak nyilvánulása a bíráskodásba, hogy ott azután a büntetőtörvénykönyvnek időnként egybea-másban szigorúbb, nem egészen megfelelő, mereven nem alkalmazható intézkedéseit hozzásimítsa a jogérzethez és a népakarat nyilvánuljon úgy, hogy ha hibák történnek, ne csak a kegyel mezééi jogra kelljen szorulni, hanem mindjárt gyökerében orvosolni lehessen. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Ezért folytonosan őszinte barátai voltunk az esküdtszéki intézménynek, sürgette is ez a párt harmincz éven át állhatatosan és folyvást ezen intézménynek behozatalát és bizony igaza van az igazságügyi bizottság jelentésének abban, hogy ez már hat évtized óta nemzeti tradiczió és a nemzeti tradiczió tartja ezt fenn. De kik álltak ellene ezen intézménynek? Kik próbálkoztak minden úttal-móddal, hogy ezt be ne kelljen hozni; kik kísérlettek meg itt is annak a nemzetiségi mumusnak folytonos előrevezetését, hogy valamikép az esküdtbíróság és a népbíróság a népszabadság kiterjesztésére ne érvényesüljön? Kik voltak azok? Az a párt, a mely magát szabadelvűnek nevezi és a melyet inkább lehetne függő pártnak, vagy a párturalom monopóliuma pártjának nevezni. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ebben, t. uraim, szabadelvűséget annyival kevésbbé lehet látni, mert mikor megjelent, rögtön belevették ezen szervezetbe azt, a mi azt egészségtelenné képes tenni. Mikor előterjesztették a javaslatot, belejött ime a gusztus szerinti kiválogatás elve és azonnal előállott az, hogy most már azt nem lehet többé olyan mértékben üdvösnek és jónak tekinteni, — ha így marad — mint a politikai szabadság minden igaz barátja kívánja, sőt igenis nem lehet egyébnek tekinteni, mint a pártpolitika bevitelének a bíráskodásba, (Igaz! Úgy van! a bál- és szélsőbalon.) nem pedig a nemzet jogérzetének, és hogy még helyesebben fejezzem ki magamat, az uralmon lévő párt hatalmának bírói téren is érvényesülésének. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Vagyis a midőn kisajátították ezt is a mi progranimunkbói, egyúttal felhasználták alkalomnak arra, hogy az egyetlen még megmaradt tért, a hol talán még a politikai hatalom nyomása alól szabadulhatott a polgár, szintén kisajátítsák maguknak. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hát bizony, t. ház, a ki a politikai szabadságnak és a sajtószabadságnak igaz barátja, az lehetetlen, hogy aggodalommal ne fogadja ezt a javaslatot, hogy keserűséggel ne tekintsen erre a javaslatra; mert ebben a javaslatban nem nyilvánul semmi egyéb, mint — a mire már utalni voltam kénytelen — az az ellenmondás, a mely a szabadelvű név és az a mögött rejlő tettek között évtizedek óta nyilatkozik. (Igaz! KÉPVH. NAPLÓ. 1896 — 1901. VI. KÖTET. Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Szabadelvtíség van hangoztatva mindig itt is, szabadelvű hangok emelkednek az igazságügyi bizottság indokolásában, de mikor azután rákerül az alkalmazásra a sor, ime miként alkalmaztatik az a híres szabadéivűség. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Nem szabadelvű nyilatkozat volt-e, t. ház, a mikor az igen tisztelt igazságügyminiszter úr azt a törvényjajvaslatot, melyre ez a bizottsági jelentés vonatkozik, előterjesztette? Hiszen lehet-e szebben, lehet-e jobban hangoztatni, de nem követni a szabadelvííséget, mint a midőn itt ezen javaslat előterjesztetett? (Tetszés a szélső baloldalon.) Mit mondott a t. miniszter úr? Engem — mondotta legutóbi beszédében — az vezetett ennek a j'avaslatnak megalkotásánál és előterjesztésénél, hogy az esküdtszéki intézmény oly becses kincse lesz a nemzetnek, hogy attól távol kell tartani az objektivitás hiányának még csak a gyanúját is. Hát biz ez igaz és nagyon szép. Azután azt mondotta a miniszter úr, hogy: vezetett engem még egy, vezetett az a nagy elv, hogy a bíráskodás területén is érvényesüljön a jogegyenlőség. Szép szavak, nagy szavak ezek és ezek mögött rejlik ez a törvényjavaslat. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Frázisok!) Méltóztassék, t. ház, már most, azt megnézni, hogy hogyan valósulnak ezek az elvek tényleg, a melyek a t. miniszter urat ebben a javaslatban vezették. Azt mondja erőszür is, hogy

r távol kell tartani az objektivitás hiányának minden gyanúját. No hát, a kik azt távol akarják tartani, ezt a törvényjavaslatot nem fogadhatják el. Mert mi az a szelekczió, az a kiválogatás, az a gusztus szerinti megállapítása a qualifikácziónak? Lehet-e ott objektivitásról szó, nem-e a legnagyobb szubjektivitás a világon, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) mikor valakinek a szabad tetszésére bízzuk, hogy hogyan állapítson meg egy qualifikácziót és hogyan állítson össze egy bíróságot? (Úgy van ! a szélső baloldalon.) Itt nagyon el méltóztatott a szót téveszteni; mert itt nemcsak nem bárít.tatik el az objektivitás hiányának gyanúja, de sőt a törvényszék elnöke kevertetik bele minden esetben a szubjektivitás bizonyosságába és az objektivitás hiányába. (Úgy van! balfelöl) Mert e szerint egy törvényszéki elnök egy bíróval és a többségben levő törvényhatósági bizottsági tagokkal — a kiket mint Holló Lajos t. barátom igen jól jellemezte, Pueherék fogják választani — válogatják az évi lajstromba felveendő esküdteket és kiválogatják úgy hogy ha például valakinek nem tetszik, hogy egy nemzeti ünnep alkalmával a »Gott erhalte«-t muzsikálták s azt megírja az újságba. azt azután meg is büntessék. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És kire hárul a gyanú? 18