Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-100
if4 10 °- országos ülés 1897. ismeri igazságszolgáltatási érdekeinket nem ismeri-e el, hogy nem lehet nagyobb ellensége a jogszolgáltatásnak, mint hogy ha az a párturalomra van alapítva. És hogy ha mi a t. miniszter urat tárgyilagosan, ebben az irányban aggodalmainkról meggyőzzük és neki és a t. háznak kimutatjuk, hogy talán öntudatlanul is ezen javaslat által a legridegebb pártbíráskodást fogjuk jogszolgáltatásunkba behozni, vájjon nem fogja-e ő maga is azon kérdést maga előtt felvetni, hogy inkább e javaslat helytelen elvi álláspontjától térjen el, mintsem hogy épen az o igazságügy minisztersége alatt hozassák be ezen, a magyar jogszolgáltatást igazán megölő és az egész társadalomban gyűlöletet keltő reform. Nekünk, t. ház, összes kifogásaink és összes támadásaink egy mondatban foglalhatók össze. Nekünk inkább kell szakbírósäg, mint pártbíróság. Mi ez ellen küzdünk. Mi nem az esküdtszéki intézményt tartjuk panaezeának a jogszolgáltatásra nézve. Az esküdtszéki intézmény sokkal károsabb és veszedelmesebb lehet, mint a szakbíróság, h oly alapokra van fektetve, mint az, nézetünk szerint, ezen tervezetben lefektetve van. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az esküdtszéki intézménynek világszerte az a prinezipiuma és alapja, hogy független polgároknak élő lelkiismerete legyen a bíró a polgárok felett. A szakbíróságoknál ez nem fordul elő, mert ezeknél nagyfontosságú kérdésekben az ítélet meghozatalánál nem a lelkiismeret, de a szakismeret a döntő, az a szakismeret, a melyet a formalizmus és a preczedensek túlságos követése egyoldalúvá és elfogulttá tesz. A szakbíróságokkal szemben azonban nem ez a fő és kizárólagos kifogás, hanem az, hogy az ő ítélkezésük minden oly esetben, a midőn az illető ügy a közhatalom fnnkezionáriusaival érintkezésben van, nem nyújthatja azt a megnyugvást, mint egy független társadalomnak polgáraiból alkotott esküdtszék nyújtani képes. Mert bármennyire tiszteletreméltó legyen is a bírói kar, az az egész világon exiszteneziájánál fogva mégis csak az igazságszolgáltatási felsőbb hatalomhoz van fűzve. Előléptetés, magasabb fizetési vagy rangosztályba való belehelyezés (Igás! Ügy van! a szélső baloldalon.) bár apróbb kérdések mégis rendkívüli fontossággal biró és az egész exisztencziát érintő kérdések, a melyek az igazságszolgáltatást a felsőbb adminisztratív hatóságokhoz és az igazságszolgáltatás magasabb közegeihez fűzik. Ennek következtében nem lehet azzal a megnyugvással letenni a szakbíróságok kezébe az egyes ügyek elbírálását, a mely szakbíróságok a közfunkczionáriusokkal és az adminisztráczió élén álló egyének érdekeivel össze vannak fűzve, mert ezektől függetlenséget kívánni nem lehet, ha pedig függetlenek lennének, ez május 20-án, csütörtökön. egyenlő lenne a mártiromsággal és egyéni érdekeik feláldozásával. Midőn tehát, t. ház, egész európaszerte a polgári társadalom az esküdtbíróságokhoz fordul, mint panaczeához, akkor annak egyetlen kelléke az, hogy a megnyert esküdtbíróság független és minden párturalrai czélzatoktól ment legyen. Mi ezt modern inlézménynek mondjuk, azonban hogy a magyar jogszolgáltatásban milyen erősen bele volt ez ékelve, azt a t. igazságügyminiszter úrnak nem kell hosszasabban fejtegetnem, mert ő nagyon jól tudja, hogy egész régi jogrendszerünk arra volt alapítva, hogy független polgárok, a hatalomtól nem függő bírák ítéltek a polgároknak úgy magánjogi, mint büntetőjogi érdekei felett. Nem kell egyébre tekinteni, mint az nriszékekre, a melyek mind ez alapon voltak szervezve, de kiemelem különösen a városi törvénykezést, a hol minden tanácsban ülő tanácsosok, mint esküdtpolgárok ítéltek századokon keresztül a polgároknak magán- és büntetőjogai felett. És hogy a mi jogrendszerünkből ezt kiirtottuk, az egyesegyedűl azon tendencziának volt következménye, hogy mindent az államhatalom ragadott magához a független polgárok kezéből úgy az önkormányzat, mint a törvényhozás, valamint az igazságszolgáltatásban és annak kezéből a rendelkezési és végrehajtási jogot teljesen kivette. De, t. ház, én ezekkel a kérdésekkel foglalkozni nem kívánok és kizárólag gyakorlati szempontból magának a javaslatnak előttünk fekvő intézkedéseit veszem csak bírálat alá és egész őszinteséggel kijelentem, hogy czélom az, hogy úgy a t. kormányt, mint a t. túloldalt meggyőzzem arról, hogy ez irányban az igazságszolgáltatást reformálni magának a t. túloldalnak és azoknak, a kikben a jogérzet erősen és épen van kifejlődve, azoknak érdeke és meggyőződése szerint is azt ebben az irányban és ilyen formában reformálni nem lehet. Akként vannak szervezve az esküdtszékek, hogy a törvényhatóság választ tizenkét egyént, ezen tizenkét egyénből hármat a törvényszék elnöke meghív és ezek állapítják meg, hogy kik legyenek az esküdtek, tehát kik legyenek azon törvényszéknek bírái, a kik a polgárok legfontosabb érdekei felett ítélnek. Budapest székvárosában például a hivatalos kimutatás szerint az esküdtképes polgárok, ha minden harminez éven felüli egyént veszünk, 59.000 számot tesznek, minthogy pedig a javaslat a huszonhat évet veszi alapúi, bizonyára e szám növekedni fog, úgy, hogy 70.000-re lehet tenni az esküdtképes polgárok számát. Most mi fog gyakorlatilag lenni az eljárás? Budapest székes főváros egy közgyűlési tárgysorozatban kitűzi, hogy megválasztatik azon tizenkét férfiú, a kikre rábízzák az esküdtek összeírását. Mint minden
