Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-99
99. országos ülés 1897. május 19-én, szerdán. 115 keresni és alkalmazni az ő életének főfeladata. De a bírót nem kell oly helyzetbe hozni, a hol neki hősnek kell lennie, hogy a hivatását teljesítse. Nem szabad ily helyzetbe hozni különösen ma, t. ház, midőn a bíráknak legtöbb része a legnagyobb önfeláldozással teljesíti kötelességét, daczára egyrészt a szerény fizetésnek, másrészt a munkában való tűlhalisiozódottságnak ; de midőn épen a kormány élén álló férfiakra vonatkozó dicshimnuszoknak az ügyészi indítványokban való felhangzása, midőn az eddigi hallatlan drákói szigor, melyet a bíróságok a sajtó munkásaival szemben gyakorolnak, midőn a törvények hézagosságának a sajtószabadságot megszorító reakczionárius irányban való magyarázása, midőn azon körülmény, hogy a vidéki bírák majdnem kivétel nélkül ott vaunak a pártélet mozgalmaiban: mind azt bizonyítják, hogy a stréberségnek jellemrontó szelleme az igazságszolgáltatás közegeit is befolyásolta irtaid kell ezt a szellemet, nem pedig új alkalmak csinánálásava! annak újabb tápot adni. Mindebből az következik, t. ház, hogy miután a szelekczió a bírákra nem bizható, tehát bízzuk azt magukra a polgárokra és ez kétségkivííl elvi tekintetben egy tiszta álláspont. Az állam akkor s midőn az esküdtszéki intézményt behozza, a polgárokat hívja fel arra, hogy segítsenek neki teljesíteni a jogszolgáltatás nemes kötelességét. Egészen természetes volna tehát, hogy ugyanazokra a polgárokra, kiket a jogszolgáltatásban való részvételre felhív, bízza rá azon egyének kijelölését, kik ezt a nagy és szép jogot és kötelességet az ő megbízásaikból és nevükben tetjesítik. A hol erőteljes a közszellem és ép az önkormányzat, ott feltétlenül e rendszer barátja lehet mindenki, a ki az igazságot és szabadságot egyaránt szereti. De, t. ház, a törvényhozónak nem czélszerű magát elméleti jelszavak által félrevezettetni, számolnia kell a kor irányával és felfogásával, melynek törvényt alkot, és elsősorban a gyakorlati élet tapasztalatai által keli magát vezettetnie. Agyakorlati élettapasztalat pedig,fájdalom, azt bizonyítja nálunk, t. ház, hogy Magyarország legtöbb vidékén az önkormányzatot a pártpolitika teljesen megsemmisíti. Akarva nem akarva kénytelenek vagyunk elviselni, t. ház, hogy akárhány vármegyéjében a hazának a vármegyei törvényhatósági bizottság kifejezett akarata semmi egyéb, mint egyszerű visszatükröződése a mindent elnyelő, mindent lenyűgöző főispáni akaratnak. Ily körülmények közt, t. ház, a szelekeziőt tisztán az önkormányzatra bízni nagyon könnyen azzal a veszélylyel járna, hogy ez nem lenne egyéb, mint hogy ha a főispánra bíztuk volna a szelekcziót. Már pedig, t. ház, ha egyszer a főispán egy jogintézménybe beleavatkozik, kétségtelen, hogy arra rárakja a pártpolitika békóit. (Igaz! tlgy van! a bal- és ssélsobaloldalon.) Nem lehet tehát a szelekcziót kizárólag az önkormányzat közegeire sem bízni. Azért szerény meggyőződésem szerint teljesen helyes középutat választott az igazságügyi bizottság, midőn a szelekczió feladatát egy oly testületre ruházza, melyben a bíróság az elnök és még egy taggal, az önkormányzat pedig három taggal van képviselve. Mert így e testületben, t. ház, bírni fogjuk mindaaon előnyöket, melyeket a bírói állás természete nyújt, a nélkül, hogy a bírót abba a ferde helyzetbe szorítanók, melytől én őt magasabb jogpolitikai szempontokból feltétlenül megkimélendönek tartom. Mert, t. ház, ha az önkormányzat tagjai teljes tudatában annak, hogy a szelekczió fogja eldönteni az esküdtszék! intézmény egész életképességét és azt, hogy helyes volt-e a jogszolgáltatást ez intézménynek kiszolgáltatni vagy nem: felülemelkednek a pártpolitika, szűk korlátain, és oly férfiakat küldenek ki e bizottságba, a kik teljesen, részrehajlatíanúl fognak a szelekcziónál eljárni, akkor a vármegyei kiküldöttek és bírói tagok közt kontroverzió természetesen fel sem fog merülni. Ha pedig egyes helyeken a kiküldöttek megfeledkeznek tisztök szentségéről és a szelekczió alkalmával is érvényesíteni akarják a pártpolitikát, akkor meg bírót az .a szerencsés körülmény, hogy ő csak egymaga van és így a három vármegyei bizottsági tag által egész könnyen majorizálható, megmenti attól a kéayszerhelyzettől, hogy őt saavazata leadásánál a kormányhatalom befolyásolja. Ezenfelül az a körülmény, hogy az elnökön kivűl még egy bírói tag van a tanácsban, talán mégis feszélyezőleg fog hatni a pártpolitika érvényesítésére is és alkalmas lesz arra, hogy legalább kiáltó törvénytelenségek elő ne forduljanak, hogy legalább a kiáltó jogtalanságok elkertíltessenek. Azonban, t. ház, hogy az az elv, melyre én is hivatkozom, a mit a miniszter úr is ismételten hangsúlyozott, és a mi az igazságügyi bizottság javaslatában és ténykedésében — mert ezzel az elismeréssel kell adóznunk e bizottságnak — egyaránt kifejezésre jutott, hogy tudniillik a pártpolitika teljesen kiválasztassák a szelekczió alkalmával, én egy további következményét abban látnám, hogy a vármegyék ne tizenkét tagot küldjenek, a mint a javaslat kontemplálja, hanem három tagot a bizottságba, illetőleg ne válaszszanak többet, mint a hány tag a bizottságban tényleg ülni fog. Mert hogy áll a dolog, t. ház"? Különösen eleinte, midőn az esküdtszéki intézmény hazánkban teljesen meg nem gyökeredzik, a vármegye közegeinek legkitűnőbbjei, teljesen felfogván a 15*
