Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-71

71. országos ülés 1897. niárczius 16-án, kedden. 87 a német nagy nemzet, akár más nemzetnek ' tudományos vívmányait. Sokat és folyton kell tanulnunk, tanulok magam is és magam is nagy bámulója vagyok a német nagy irodalomnak. Keressünk, kutassunk, asszimiláljunk, de ne veszít­sük el soha azt a buzgalmat, azt a hitet, a mely minket a magyar felfogás kultiválására ösz­tönözhet. Azt mondják talán, hogy ugyan ne kínozzam már őket a magyar jogmaradványok­kal, hisz nincs ott semmi keresni való, nincs ott semmi használható. Tessék csak kitűzni, t. igazságügymiuiszter úr, egy pályadíjat egy olyan munkára, egész máskép fognak írni azok az urak, a kik engem most ezen az okon gáncsolnak, a magyar jogi maradványokról. Nem mondtam én sóba, — mert most így ferdítik beszédemet, — hogy én új életre akarom ébresz­teni Frankot, Kelement és Husztit. Maga az a példa, a melyet használtam, mutatja, hogy mit gondoltam, azt, hogy egy törmelékből lehet egy stílust rekonstruálni és azt egy modern épületre felhasználni. Ezt mondtam én. T. ház! Az olvasás, a tanulás, az nem sodor el bennünket ezen iránytól. íme a jó pap is olvassa Straust, Bucimért és Molecsliottot és Isten tudja, milyen istentelen munkákat, hogy ellenük prédikáljon, vagy hogy tanuljon; fidem servare! a hitet fentartani és a hitet megőrizni, ez legyen a jelszó. T. ház! Én mégis azt hiszem, hogy nem veszett egészen kárba azaz idő, a mit ennek a vitának szentelni oly kegyesek voltak. Én úgy vagyok meggyőződve, hogy a szel­lem, a tendenezla, a melynek oly nagy súlyt tulajdonítok, mégis érvényesülni fog kodiüka­czionális munkáinknak további folyamán. Az a haszna pedig kétségtelenül meglesz felszólalá­somnak is és ennek a vitának, hogy az elbiza­kodottságot, az optimizmust, egy bizonyos self­eontrol fogja felváltani és hogy nem fogják tartani Pope-pal: »A11 that is, is we}l«. »Minden, a mi van, jó úgy, a hogy van«. Önök azon az állásponton voltak: Non plus ultra. Engedjék meg, hogy V. Károly jelszavát mondjam és ajánljam Önök szives figyelmébe: Plus ultra! Elnök: Öt perezre felfüggesztem az ülést. (Szünet után Láng Lajos foglalja él az elnöM széket.) Elnök: Az ülést újra megnyitom. Ki kö­vetkezik ? Lehoczky Vilmos jegyző: Plósz Sándor! Plósz Sándor államtitkár: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Igen rövid időre kívánom a t. ház szives figyelmét igénybe venni. A tétel, a melyről szó van, megtámadva nincsen; csupán esak egy kis, inkább személyes kérdés forog fenn és épen ezért rövid lehetek. E személyes kérdés köztem és Emmer Kornél t. képviselő- I társam közt forog fenn. Mondhatnám majdnem, hogy félreértett szavaim helyreigazítása végett szólalok fel, vagyis inkább beszédemnek félre­értett szelleme megmagyarázására. Emmer Kornél t. képviselő úr az én fel­szólalásomat úgy vette, mintha én az ő személye ellen akartam volna felszólalni. Semmisem állott tőlem távolabb. Megvallom, egy kissé éles vol­tam, de tettem ezt azért, mert oly fegyvereket hozott a vitába, a melyek az én nézetem szerint tudományos vitáknál, de semmiféle vitánál, a melynek czélja az igazság kiderítése, nincsenek megengedve. (Helyeslés a jobboldalon.) 0 ugyanis jelszavakkal harezol argumentumok helyett. Doktrinerizmus és germanizmus vádját sújtotta felém. T. ház ! Ezek a fegyverek néha csütör­tököt is mondanak. Az ily fegyverek olcsók, de épen azért nem sokat érnek. Még egy másik kérdés van, a melyben szintén félreértett szavaimat kell helyreigazíta­nom, illetőleg helyre kell igazítanom annak ér­telmét, a mit elhallgattam. (Halljuk! Halljuk!) Emmer Kornél t. képviselő úr azt gondolja, hogy éu az ő 114-ik szakaszát azéit nem ol­vastam fel egészen, hogy evvel neki ártsak; pedig ellenkezőleg, t. ház: kimélni akartam őt. (Derültség a jobboldalon.) Ez a szakasz, nézzük csak meg közelebbről, két mondatot tartalmaz. Az egyik az, hogy: »A megkezdett tárgyalás, a felek és bírák szükséges pihenése czéljából félbe­szakítható ugyan; de a törvényszék rendszerint más ügynek tárgyalásába nem bocsátkozhatik, míg a letárgyalt ügyet el nem intézte.« Nézzük meg, mit mond ez a szakasz két mondata? Az egyik azt mondja, hogy félbe lehet szakítani a megkezdett tárgyalást pihenés czél­jából. Ez tehát tárgyazza azt az esetet, a midőn a bíróság el van fáradva, hosszasan tart a tár­gyalás és ennek folytán szükségessé válik a tár­gyalás félbeszakítása. A másik pont azt mondja, hogy mi történik a letárgyalt ügyekkel ? Ezekre azt mondja, hogy nyomban el kell intézni. A bíróságoknál a szóbeliség mellett divatban van az, hogy nem intézik el rögtön a letárgyalt ügyeket. Ez a felekre nézve nagyon terhes volna, mert meg kellene várni, míg tanácskozik a bíró­ság, míg meghozza határozatát. E helyett a bíró­ságok letárgyalják a napi penzumot egymásután és azután bizonyos napon vagy délután jönnek össze és akkor tanácskoznak és akkor hozzák meg az ítéletet. Az tudvalevőleg proczesszuáiis kérdés, hogy melyik a helyes mód, ez-e, vagy az: rögtön meghozni az Ítéletet, vagy pedig megfontolni az ügyet és később tanácskozni és azután az ítéletet meghozni. A második részében ezen szakasznak ellen­ben az a kérdés döntetik el, hogy ha le van tárgyalva az ügy, mit kell csinálni ? Azt mondj a

Next

/
Oldalképek
Tartalom