Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-69

38 69. országos ülés 1897, társadalomnak, a kik, mint megbüntetett múltúak ezen társadalomban többé helyt nem foglalhatnának, igen helyes, hogy Magyarország is ezen országok példáját követi és a feltételes ítélkezés intézményét behozza. Azt hiszem, tájékozva van az iránt a t. ház minden tagja és az igazságügyi kormány is, hogy Magyarország azon szerencsés helyzetben van, hogy ezzel nem új intézményt ültet át; hiszen az abból is látszik, hogy sokszor a későbbi generácziók által mellőzött intézmények utóbb mégis épen a fejlődő felfogás által helyeseknek állíttattak oda. Magyarországnak régi büntető perei és régi aktái, de még a közelmúlt aktái is igazolják, hogy nálunk a bíróság előtti megintés, a mely büntetés helyett alkalmaztatott, vagy az, hogy a bíróság előtti megjelenés büntetéskép tudatott már be, a közelmúlt időben igen gyakran alkalmaztatott. Azért mondom a közelmúlt időben, mert igen jól emlékszem rá, hogy a büntető törvénykönyv életbelépte előtt rövid idővel, a mikor magam is bírósági gyakorlaton voltam, a bíróság előtti megintés a praxis criniináiis szerint alkalmaztatott és büntetéskép tudatott be a bíróság előtti megjelenés. Azt hiszem, felesleges bővebben fejtegetnem, hiszen elég, ha rámutatok azon nagy vívmányokra, a melyeket más államokban ezeti a téren tapasztalhatunk. Ezért arra kérem a t. igazságügyi kormányt, hogy a feltételes ítéletnek intézményét is mielőbb legyen szíves meghonosítani. Neumann Ármin t. képviselőtársán) igen helyesen mutatott reá, hogy jó volna, ha vizsgälóbíráink szakszerű kiképzésben részesülnének és hogyha a büntető jogtudománynak úgynevezett segédtudományai is taníttatnának, sőt hogy ezekben a gyakorlat férfiai is kellő jártasságot szerezzenek. Nagyon érdekes példáját nyújtotta Ausztria ennek, a hol nem rég egy gráezi ügyészt, a ki kitűnő szakembernek bizonyult, mint vizsgálóbíró egyenesen Bécsbe hívtak meg, hogy az irásszakértőségről, a tőrvényszéki orvostannak egyéb ágáról és mindazon segédtudományokról, a melyek szükségesek a bűnügyi nyomozásra, előadásokat tartson, a melyekre eljártak az ügyészek, vizsgálóbírák, a bűnügyi policziának kiváló vezető férfiai. És mi volt az eredmény? A ki ismeri azon vaskos kötetet, a mely ezen előadásokról megjelent, az bámulattal látja, hogy ezen segédtudományok ápolás bűnügyi nyomozat és bűnügyi vizsgálat terén, mily óriási előhaladást tesz más országokban, de különösen Ausztriában. Magam is felhívtam a múlt évben a t. kormány figyelmét, hogy talán ideje volna annak, hogy bűnügyi múzeumot létesítsünk. Akkor azt mondták, hogy ezt nem lehet létesíteni, a míg árezins 12-én, pénteken. a büntető törvénynek egy szakasza nem módosíttatik. Ez tökéletesen így van. Hogy áll a dolog ma? Úgy, hogyha a betörők a legkitűnőbb betörő-eszközöket akarják megszerezni, ezeket csak a törvényszéki árveréseken keresik. Ha nálunk a betörő, tolvaj, rabló, hamisító kitöltötte büntetését, akkor a tőle elkobzott, vagy mint a büntető törvénykönyv mondja, »a bűntett elkövetésére szolgáló tárgyat«: fúróját, szerszámait, a mikor árverésre kerül, visszaválthatja. Erdély Sándor igazságügy miniszter: Nem lehet, mert megsemmisítik! Visontai Soma: Engedelmet kérek visszaváltják és e miatt már a rendőrség is panaszt emelt, mert nem semmisítik azokat meg, hanem a törvény szerint elkobozzák, aztán elárverezik. Mert mit semmítenek csak meg? Olyasmit, a mi könnyű szerrel megsemmisíthető, például a hamis bankjegyeket elégetik; azt pedig, a mi töréssel, zúzással megsemmisíthető, azt összezúzzák, a gipszmintát, a mely a hamis forintok öntésére szolgált, de a többi eszközöket, — méltóztassanak figyelemmel kisérni a lapokat, —• a törvényszéknél elárverezik. Akadt egy rendőrtisztviselő itt Budapesten is, a ki saját szerény fizetése mellett és saját eszközeivel próbálta ezt az eszmét átplántálni a gyakorlati életbe s egy bűnügyi múzeumot létesíteni, ele semmi támogatást nem talált sem a belügyi, sem az igazságügyi kormány részéről, mert mikor azért fordult a törvényszékhez, hogy például a WertheÍDi-kasszabetörőknek finom reszelőit, fúróit, -fűrészeit adja át a bűnügyi múzeumnak, mert ez tanulságos, azt mondták, nem lehet,, mert a büntető törvény erről nem gondoskodik. Már pedig, hogy ha nem is haladhatunk annyira, mint más államok és például az antropométriát nem is honosíthatjuk meg, a mi pedig nagy segédeszköze a bűnügyi nyomozásnak, de a bűnügyi múzeumot kis jóakarattal s az illetékes tényezők hozzájárulásával lehetne létesíteni. Ezzel mindenesetre nagy eredményeket lehetne elérni a vizsgálóbírák és a bűnügyi rendészeti tisztviselők kiképzése terén. A mi azt illeti, hogy ezen tisztviselők és a rendőri közegek minden téren, mely az ő szakmájukba vág, bizonyos szakértelmet szerezzenek ; ebből, az ötletből eszembe jut az is, hogy midőn az igazságügyi kormány az új bűnvádi eljárást életbe lépteti, akkor a szakértői közreműködések terén is nagy reformokat kellene életbeléptetni. Nem tudom, hogy a t. igazságügyi kormány tájékozva van-e e felől már kellőleg, de sajnos, az igazságügyi orvosi tanács ellen számos és, azt hiszem, alapos panaszt hall a jogászközvéleménytől és különösen azoktól, kik hivatva vannak a büntető perben