Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-68

S4 akár a vásáron, akár a vásáron kivfíl a magyar embernek parolája ma is többet ér minden bécsi vagy porosz embernek váltójánál? Ez az az instituczió, az okirati kényszer, az, a mivel a t. képviselő úr Magyarországot a magyar joginstitucziók révén akarja boldogítani? Azután, t. ház, van egy harmadik arkánuma is: a békéltetési eljárás. Hiszen jól mondja az államtitkár úr, hogy a békéltetési eljárás Magyarországon nem új, minden törvényben benne bírónak legelső kötelessége, hogy a feleket békéltetni megpróbálja. Azonkívül emlékezzék a t. képviselő úr, hiszen megvan ennek a gyökere a régi magyar intézményekben, milyen többek közt a nádori bíráskodás, az ambuláns bíráskodás, a mely mind szóbeli és közvetlen és a mellett a békéltetés alapeszméjén felépített instituczió volt. Nekünk tehát nincs szükségünk se Jägerre, se Mittermaierre, hogy a békéltetési eljárás tekintetében ilyen franczia vagy német mintákat majmoljunk vagy utánozzunk. (Helyeslés balfelől.) De bármiként álljon is ez, akkor, mikor a képviselő úr a nemzeti jogegység szempontjából és a nemzeti institueziók szempontjából akar beszélni, akkor ne beszéljen ilyen szubordinált jelentőségű kérdésekről, hanem tárgyalja a nagy kérdéseket, mint a mit az ő tudománya szerint elvárhatnánk. Beszéljen az örökösödési kérdésben az ági örökösödés kérdéséről, ott majd megkérdezem a t. képviselő urat, hogy a magyar történeti jogfejlődés szempontjából mennyiben híve az ági vagyon rendszerének és mennyiben nem; beszéljen a hitbizományi kérdésről. És szólaltassuk meg a t. képviselő urat, hogy törekvéseit egészen ismerjük, a mindnyájunk kebelét domináló esküdtszéki instituczió szempontjából. És mit találunk? Mert a mennyire nekem rövid idő alatt lehetséges volt, igyekeztem összeállítani azon adatokat, melyek bennünket tájékozhatnak t. dr. Emmer Kornél urnak álláspontja felől, és a felől, hogy mi rejtőzik azon felszólalás mögött. Hát, t. ház, én nemcsak beszédjét, hanem egy nekem díszkötésben megküldött könyvét (Derültség.) — köszönet érte — »A büntetőjogi reform és a sajtókérdés« czímíí munkáját is olvastam a t. képviselő úrnak. A t. ház kell, hogy tudomásul vegye, hogy ez a munka, a mely egy felolvasásnak a kinyomatása, az 1848. márczius 16-iki eseményekkel foglalkozik, és azoknak — legalább úgy veszem észre — nem jóakaratú szellőztetését ezélozza. A t. képviselő úrnak egész egyéniségét meg fogja találni a t. ház, — hozzáteszem: jogszolgáltatási szempontból, mert minden félreértést ki akarok zárni, — ha egy pár idézetet ezen munkából felolvasok (Bálijuk! Halljuk!) Ez azt mondja a 48-iki eseményekről szólva (olvassa): »Míg a rendőrrczlus 11-én, csütörtökön, állam a kig körökben való eszmecserétől is tartott már, addig a napisajtó az egész lakosságot folyton tanácskozó nagy népgy ülésé alakította át, melyen czenzus qualifikáczió nélkül mindenki részt vehet, bárki szólhat mindenkihez, új jogokat fedezve fel, addig kimondani sem mert reformokat hirdethet s a kormányzást egészben és részben ellenőrizheti, bírálhatja, bonczolhatja. Támadni látott abban eszközt, mely az addig elszórt és izolált gondolkozók között organikus közlekedési kapcsot teremtett s a nem gondolkozókkal dogmáit elfogadtatta, tetszetős és hízelgő alakban tálalván eléjük azokat: szóval — közvéleményt teremtett, a parlamentarizmus minden garancziája nélkül, minden biztosíték nélkül arra nézve, hogy az állampolgárokban nem-e a szenvedély és hazugság szülte nézet keltetik és neveltetik közakarattá az objektív érvelés eredményei helyett, mely utóbbitól félni a rendőrállamnak egyébiránt szintén elég oka volt.« Továbbá: »De a politikai vagy sajtóvétségekre fórum specialeként való alkalmazása az esküdtszéknek oly eszme, melynek szörnyű voltát teória és praxis egyaránt kitüntette. Az esküdtek már az által, hogy a politikai szabadság őreiül vannak felhíva: a felmentésre egyenesen provokálva érzik magukat s csak azt vizsgálják, minő verdiktet vár tőlük a közönség. Mittermaiertől kezdve majdnem mindegyike az esküdtszék nagy védőinek kimutatta, hogy mily rossz szolgálatot tesz az esküdtszéki eszmének az, ki azt csak politikai vagy sajtó-bűntettekre nézve, külön bíróságként lépteti életbe.* Konkluzuma ezen munkának röviden: »Szükségesnek látom, hogy bűnvádi eljárásunk szabályozásakor az esküdtszéki intézmény az arra vonatkozó kontár-rendeletekkel egyetemben eltöröltessék.« Ez a t. képviselő úrnak — engedje meg — el nem mondott, be nem vallott nagyobb czélja, és ne csodálkozzék a t. ház, ha én ellenzéki létemre egy furcsa szerepben most azt állítom, hogy én nem honorálhatom az ilyen támadást olyan kormánynyal szemben, a mely az esküdtszék-institucziónak hive a sajtószabadságnak eddig védője és annak a bűnvádi perrendtartás életbeléptetése által egyúttal megtestesítője lesz. Ha én a bíró szerepére vállalkoztam itt és összeütközésben látom azt a kormányt, a mely a sajtószabadságnak és az esküdtszéki intézménynek nemcsak híve, de azoknak tettekben megvalósítója is, és másrészt látom dr. Emmer Kornél urat, a ki az esküdtszéki institucziónak és a liberális instituczióknak egyaránt ellensége: akkor én nem vonhatok le magamnak más nézetet, mint azt, hogy nem csatlakozhatom azon táborhoz, a melyben dr. Emmer Kornél t, képviselőtársam szándékozik terveit megvalósítani. De bármiként álljon a dolog, az a tény is kétes, országos fllés 1897. in