Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-75

108 75. országos ülés 1897. márczins 20-án, szombatéi. valamint a tanuk is kihallgattatván, annak ered­ményéül a budapesti büntető törvényszék ebben az ügyben a bűnvádi eljárást megszüntette, egyszersmind pedig az ügyvédi rendtartás 66. §-a értelmében, mely azt mondja, hogy ily kö­rülmények között, hogyha nem is mutatkoznak a bűnvádi eljárásra alkalmas ismérvek a felje­lentésben, mindamellett a fegyelem szempontjá­ból, ha bizonyos ügyvédi kötelességszegés esete forog fenn, a törvényszékhez teendők át az ügyek, a büntető törvényszék ezen ügyet a polgári törvényszékhez áttétetni rendelte. Ezen bűnvádi eljárást beszüntető végzés jogerőre emelkedvén, az ellen Éles Gusztáv jog­orvoslattal nem élt. 2 — 3 hónappal később, 1896. évi Julius havában ismét ugyanazon tárgyra vonatkozólag a büntető törvényszékhez egy újabb bűnvádi feljelentést adott be, a mely nemcsak Füredi Ferencz budapesti ügyvéd ellen, hanem Papp Elek országgyűlési képviselő és bizonyos dr. Horváth Jenő ügyvéd ellen is indíttatott. A törvényszék ezen újabbí följelentést az ügyész indítványa értelmében ismét bűnvádi el­járásra nem alkalmasnak ítélte, azt hozván fel indokul, hogy már egyizben ugyanazon tárgyra vonatkozólag, jogérvényesen intézkedett. Ezen elutasító végzés ellenében Éles Gusz­táv adott be felebbezést é« ezen felebbezéssei együtt az iratok felterjesztettek a királyi táblá­hoz. A királyi tábla azonban másodfokú határo­zatot nem hozott azért, mert időközben Papp Elek, a ki most másodízben vonatott bele ezen bűnvádi följelentésbe, országgyűlési képviselő­nek választatott, és utasította az ezen ügyben eljárt elsőfokú törvényszéket, hogy kérje ki Papp Elek országgyűlési képviselőt a háztól. Ennek folytán került ide a felterjesztés a büntető törvényszéktől, a melyben Papp Elek országgyűlési képviselő kiadatása kéretik. A menteimi bizottság behatóan foglalkozván az ügygyei azon megállapodásra jutott, hogy Papp Elek képviselő űr mentelmi jogának fel­függesztését a t. háznak nem hozza javaslatba, nem pedig azon oknál fogva, mert a büntető bíróság már kétízben kimondotta, hogy ezen bűnvádi följelentés a bűnvádi eljárás folyamatba tételére egyáltalában alkalmatlan; mert semmi oly bizonyítókok nem foglaltatnak ezen másod­ízben előterjesztett bűnvádi feljelentésben Papp Elek országgyűlési képviselő űr ellen, a mely támpontot és indokot nyújtana arra nézve, hogy miért kellene Papp Elek képviselő ellen a bűn­vádi eljárást folyamatba tenni; mert azon jegyzőkönyv, a mely állítólag a följelentő föl­fogása szerint meghamisíttatott, Papp Elek kép­viselő által sem aláírva, sem hitelesítve nincs, s mindössze annyiban kivánja őt is bűnvádi el­járásra vonatni, a mennyiben Papp Elek ország­gyűlési képviselő azon gazdák és iparosok ál­talános hitelszövetkezetének elnöke, a melynél a följelentő annak idejében jogtanácsos volt. Nem forog tehát fönn semmi olyan ismérv, a melyen ezen állítólag elkövetett okirathamisí­tás közt és Papp Elek képviselő úr személye közt az összefüggést helyreállítaná. A mentelmi bizottság azon javaslatot ter­jeszti a t. ház elé, hogy Papp Elek képviselő mentelmi jogát ez esetben fel nem függeszteni méltóztassék. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: T. ház! Kivan valaki szólani a mentelmi bizottság jelentéséhez? Ha nem kíván senkisem hozzászólani, azt hiszem, kimondhatom határozatilag, hogy a ház elfogadja a mentelmi bizottság jelentésében foglalt javaslatot, a mely oda irányúi, hogy Papp Elek képviselő űr sze­mélyére vonatkozólag a mentelmi jog ne füg­gesztessék fel. Következik a képviselőház mentelmi bizott­ságának jelentése (írom. 119) párviadal vétségé­vel vádolt Ivánka Oszkár országgyűlési kép­viselő úr mentelmi ügyében. Schmidt Gyula előadó:T. képviselőház! Múlt évi deczember 8-án Kistúron Schiller Antal ipolysági királyi közjegyző és Ivánka Oszkár országgyűlési képviselő urak között párbaj volt és ebből kifolyólag az illetékes ipolysági tör­vényszék kéri Ivánka Oszkár képviselő úr men­telmi jogának a felfüggesztését. Az ügyész indítványára a bemutatott bűn­vizsgálati iratok szerint az elővizsgálat ez ügy­ben megejtetett és kihallgattatott úgy Schiller Antal, az egyik párbajozó fél, valamint ezen párbajnál jelen volt segédek, orvosok és ezek­nek egybehangzó vallomása szerint ezen párbaj ott 1896. deczember 8-án csakugyan megvíva­tott. Már most mindössze Ivánka Oszkárnak, az egyik párbajozó félnek terheltként való kihall­gatása van hátra. Miután a bemutatott vizsgálati jegyzőköny­vekkel és az azokban foglalt egybehangzó val­lomásokkal a párbaj ténye beigazoltatott; miután a párbaj ténye a büntetőtörvény 296. §-a értel­mében büntetésre méltó vétséget képez; miután itt a zaklatás esete fenforogni egyáltalán nem látszik és illetékes bíróság tette folyamatba ezen bűnvádi eljárást: a mentelmi bizottság ré­széről azt a javaslatot van Szerencsém előter­jeszteni; hogy ez esetre vonatkozólag az e tekintetben megállapított gyakorlat szerint Ivánka Oszkár képviselő úrnak mentelmi jogát felfüg­geszteni méltóztassék. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: T. ház! A bizottság a maga jelen­tésében Ivánka Oszkár képviselő úr mentelmi jogának felföggesztését véleményezi. Kiván-e még valaki hozzászólani"? Nincs senkinek kifo­gása a bizottság véleménye ellen ? (Felkiáltások

Next

/
Oldalképek
Tartalom