Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-74

"4. országos ülés 189". márezius 19-én, pénteken. 161 Elnök : Megszavaztatik. Gr. Teleki Sándor jegyző (olvassa).- Sójövedék. Rendes kiadások. XVII. fejezet, 21. ezíni. Rendes bevételek IV. fejezet, 39. czím. Összes kiadás 2,494.310 forint.' Lakatos Miklós jegyző: Molnár János! Molnár János: T. ház! Három, de nagyon rövid kérésem volna e tételnél a t. pénzügyminiszter úrhoz, és pedig az egyik a konyhasónak, a második a marhasónak darusítására vonatkozik, a harmadik pedig szól a sós vizek, a sós források, az úgynevezett sós kutak használatáról. Nincs úgyszólván az egész országban falu vagy község vagy puszta, a hol ne volna trafik, a hol ne árúinának dohányt, pedig a dohányt, t. ház, ez idő szerint még csak kivételesen használják és élvezik a nők, a gyermekek pedig csakis lopva, titokban, úgy hogy azt tisztán és kizárólag csaknem csupán a férfiak élvezik, holott a sót férfiak, nők, gyermekek, ifjú és öreg, mindenki élvezi és az életszükségletet képez. És mégis vannak Magyarországon helységek és idők, a hol és a midőn napokszámra nem kapni sót. Oka pedig ennek az, hogy szerintem kevés a sóhivatal és épen azért igen kérem az igen tisztelt pénzügyminiszter urat, ha a sóhivatalokat megszaporítaná és külöuösen Nyitrának adna sóhivatalt, a melynek környékéről igen panaszkodnak a sóhiány miatt. Ez megkönnyítené a sóbeszerzést is a szegény nép számára, a mely most 13 forintért kényszerűi épen Nyitravidékéu fizetni a sór, holott ha sóhivatal volna, 11 forint 40 vagy 45 krajczáért is kaphatná métermázsáját. A második kérésem a marhasó elárúsítását illeti. Több helyütt panaszkodnak és külöuösen Nyitramegyében, hogy egész Nyitramegyében csak tíz helyen árulják a marhasót és azért kérem a t. pénzügyminiszter urat, hogy szíveskedjék általában, de különösen azon megyében a marhasó-árudákat szaporítani, mert úgy vélem, hogy ez az országnak is érdekében volna, mert minél több az elárusítóhely, annál több a vevő és a jövedelem is. Harmadik kérésem a sósforrásokra vonatkozik. Ez nem tartozik ugyan szorosan ezen tételhez, hanem a sótermeléshez, de azt hiszem, a t. elnök úr és a t. ház is megengedi, hogy —- mert pár perez múlván amúgy is rákerülne a sor — egy füst alatt itt szólhassak erről is. A Királyhágón túl levő sósvizek szabad használatát, illetőleg e használatnak péuzügyi ellenőrzését a sójövedéki pénzügyi törvények és szabályok hivatalos összeállításának 9. §-a, illetőleg az erre alapított és 1893. szeptember 29-én 63.200. szám alatt kibocsátott pénzügyminiszteri rendszabály irányozza. E rendszabályból kétKÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. V. KÖTET. három pontot egy pár pillanat alatt fölolvasok, mert tárgyamhoz tartozik és a dolog könnyebb megértéséhez. Ennek első pontja kimondja, hogy a Királyhágón túli községek, a törvényhozás netaláni máskénti intézkedéséig meghagyatnak ezen sósforrások élvezeti jogában, a melyek határaikban a föld gyomrából szabadon föifakadnak. A 13. pont rendelkezése szerint az engedélyezett sóskút vizét csakis az engedélyes község lakosai használhatják a maguk, helyben lakó családtagjaik és a község határán nevelt marháik élelmére; a sósvizet semmi ürügy alatt sem szabad más község területére vinni, más községek lakosainak pénzért vagy ingyen átengedni, sőt a jogosult község lakosainak más községben lakó családtagjai vagy idegen határon tartott marhái számára sem szabad elvinni. A 14. pontban foglalt rendelkezés szerint sósvizet hetenkint egyszer s legfeljebb kétszer szabad a sóskútból meríteni. A 16. pont végre akként rendelkezik, hogy a kiszolgáltatandó sósviz mennyisége a sóskút bőségétől a jogosult család tagjainak és marháinak számától íügg, kötelességévé tétetvén a községi elöljáróságnak felügyelni arra, hogy egyrészről a jogosultak közííl senki meg ne rövidíttessék s másrészről senki se merítsen több sósvizet, mint a mennyit két vagy három nap alatt házi szükségletre valósággal el is használhat. így preczizirozza, il}

7 szigorúan szabja meg a sósvizek használatát e rendszabály. T. ház! Az 1848 : XI. törvéuyczikk az erdélyi részekre is kiterjeszti a sóskatak használatára vonatkozó engedélyt, azonban 1848. után, a provizórium alatt, számtalan ily sóskutat Erdélyben főleg, de Magyarországon is az abszolút kormány betömetett. Midőn 1868-ban törvényt hoztak erre, melynek alapján azután felépült a felolvastam rendszabály, már akkor felszólaltak itt e házban s kérték azt, hogy azon sóskutak és források, a melyeket az abszolút kormány betömetett, ismét megnyittassanak, használhatókká legyenek. Akkor ezen kérés elhangzott és nem nyert kellő megoldást. Épen ezért legyen szabad a t. ház figyelmét ezen ügyre újra felkeltenem és a t. pénzügyminiszter urat kérnem, hogy miután igen sok község és annak számtalan lakója meg van fosztva ezen jogtól és élvezettől, a mely pedig számtalan törvényben gyökerezik, kegyeskednék intézkedni, hogy az abszolút kormány által betömetett sóskutak újra megnyittassanak. E három kérést óhajtottam az igen tisztelt pénzügyminiszter úr figyelmébe ajánlani. Elnök: Kivan még valaki szólani? Ha senkisem kivan, a vitát bezárom. Lukács Lászlő pénzügyminiszter: T. ház! Röviden kivánok nyilatkozni azokra nézve, a miket Molnár János t. képviselő úr felemlített. 21