Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-74

158 74. országos Ölés 1897. márczins 19-én, pénteken. Ezen alkalommal egyúttal arra is felkérem az igen tisztelt pénzügyminiszter urat, vájjon nem lehetne-e módot találni arra, hogy a kistermelőknek alkalom nyújtassák, bogy dohányt a külföld számára is termelhessenek. Ez volna a kérelmem; a tételt különben — mint előre is kijelentettem — elfogadom. Madarász József: Szabadtermelés! Gr. Teleki Sándor jegyző: Péchy Tamás! Péchy Tamás: T. képviselőház! Arra nézve, a mit Madarász József t. képviselőtársam mondott, teszem tueg legelőször észrevételemet. Volt egy idő, a mikor én is ebben a házban a szabadtermelés melett törtem lándzsát tehetségem szerint. Akkor lehetett volna is azt behozni. Madarász József: Megjön az ideje! Péchy Tamás: Még e téren akkor úgyszólván tabula rasa volt, de ma, a mikor az államnak ebből oly nagymérvű jövedelme van, a melyet pótolni szabadtermelés útján teljes lehetetlen volna, lehetetlen nekem arra a térre lépnem, hogy szabadtermelés legyen. Elfogadom a tételt és megszavazom azt, Belitska Béni t. képviselő úr aira kérte fel a miniszter urat, hogy mivel a dohánytermelést nézete szerint restringálui kellene, azt ne a kis-, hanem a nagytermelőknél tegye. Az én meggyőződésem szerint azonban ez tulajdonképen egyikre nézve is, másikra nézve is igazságtalan. Igazságtalanság arra, (Ellenmondások a baloldalon.) a ki előkészületeket tett és a ki épületeket készíttetett, hogy a dohánytermelést folytathassa, mert nem attól függ, hogy kisebb vagy nagyobb termelő legyen-e valaki, hogy engedélyt kapjon, hanem attól, hogy milyen a talaj, a melyen termel. A mi dohányunknak mi a baja? Épen az, hogy sok dohány nem dohánynak való talajon terjesztetik. Ha azt mondjuk ki, hogy a nagyobb birtokokon restringáltassék a dohánytermelés, még ha jó talajuk vau is, a kisebb termelőknek, a kiknek nem dohánynak való, hanem egészen aljföldjeik vannak, a melyen nagymennyiségű, de hitvány dohányt termelnek, ezen az alapon meg kellene az engedélyt adni, pedig ha a dohány minősége nem nyer, a kormány nem képes azt eladni, mert nem venné senki, bár olcsó. Ez nagyon természetes dolog. Én tehát arra kérném a t. miniszter urat, hogy teljes igazságossággal és pártatlansággal az arra való földre adjon dohánytermelési engedélyeket, a hol tudnillik megletős, vagy jó minőségű dohány termelhető, tekintet nélkül arra, hogy kicsiny, vagy nagy-e a termelő. Tudom, hogy a kistermelőknél sokkal nagyobb baja van a kincstárnak a beszedésnél; tudom, hogy a kistermelőknél a dohány természeténél fogva, gyakran fordul elő a csempészet és így a dohány kezelésére vonatkozólag sokkal czélszerűbb a nagytermelőkkel lenni érintkezésben, de azt az egyet luégis kérném, hogy ha az illetőkneknek a dohányra jó, alkalmatos talajuk van, ha kicsiben termesztenek is, méltóztassák azokat figyelmére méltatni és részükre a dohánytermelést lehetővé tenni. (Helyeslés balfelöl.) A legújabb időkben gyakran hallottuk azt a panaszt, hogy Magyarországon több dohány termesztetik, mint a mennyi elfogy, és hogy Magyarországon silányabb dohány termesztetik, mint a milyennek a kereskedésbe jönni lehet. Gondolkoztam rajta, hogy mi lehet ennek az oka? Mert igen jól emlékezem arra, a mikor még a a magyar dohányok, különösen a magyar pipadohányok nagyon jók voltak s közelismerésben részesültek. A dolog természete szerint tehát arra kellett jönnöm, hogy talán a kezelésben rejlik a hiba. (Igaz! balfelől.) Nem mondom, hogy mindenesetre igazságom van e részben, mert nem vagyok annyira beavatva a kezelés módozataiba, de tapasztalásból merem állítani, hogy én, a ki szintén dohányos ember vagyok és a magyar dohányt régi időktől ismerem, ma nem vagyok képes ízlésem szerinti, jó pipadohányt kapói. (Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Mi ennek az oka? Az, hogy nekünk olyan dohánykezelő embereink vannak, a kik a dohány kezelést a régi Bach-rendszer embereitől örökségbe vették át és nem gondolkoznak azon, hogy azon a fermentáczión, a mely akkor divatba hozatott, talán javítani is lehetne, hanem egyszerűen, a mint átvették az elődeiktől, itgy folytatják azt. Ennek következtében mi olyan szalma-dohányokat kapunk, melyek először rögtön kilobbanak, másodszor pedig minden iz nélkül valók. Arra kérném az igen tisztelt miniszter urat, hogy méltóztassék ennek a fermantácziónak talán más módon való keresztülvitelére is kísérletet tenni. Ausztriában sokkal jobb dohányt szívok. Ha külföldön vagyok, mint például a múlt évben, betegségem miatt több hétig Karlsbadban voltam, jó pipadohányokat szívtam, nem is lobbant az olyan hirtelen ki és ize is volt. Hazajövök ide, a honnan oda is viszik a pipadohányokat és itt teljesen íztelen és hitvány dohányokat kell szívnom. Ennek még egy másik következése is van : az, hogy a csempészet nagyban folyik, mert ha rossz dohányt kapunk a trafikból, természetesen a csempészett dohányhoz fordulnak sokan, mert az jobb. A csempészett dohányok között, a mint mondják, de a régi időből magam is tudom, mert a Baeh-korszakban csempészni hazafiság volt, (Derültség.) igen jó dohányok vannak, s a kik olyant szívnak, igen jó dohányokat szívhatnak és olcsóbban. Az én meggyőződésem szerint a mi dohányunk drága,