Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-72

104 72. országos ülés 189?, márczius 17-én, szerdán. ereklye, mely magábaszállásra ösztönzi a gyarló embert s lelkében feltámasztja az igazságnak szózatát, s mintegy inti arra, hogy » Vigyázz! mikor azt az esküt leteszed, akkor az Istennel kell beszélned s előtte számolsz be élő lelkiismereteddel!* (Élénk helyeslés a bah és széhö báloldalon. Éljenzés a baloldal hátsó padjain.) Azt mondhatnák talán, hogy ez sértené egyik vagy másik felekezetnek vallási érzületét; ez azonban nem áll, mert csak egy-két vallásfelekezet van Magyarországon, a mely Krisztus tanát nem hirdeti, de áz is tisztelettel hajol meg a feszület előtt, épen úgy, mint a Krisztust hivők tisztelik más felekezetűeknek meggyőződését, jelvényeit és ereklyéit. De ha egyebet nem is érnénk el: a Krisztus tanát hívőkben mindenesetre felkelti az a feszület azt a tudatot, hogy ott egy szent pillanatban és órában van jelen, és így nem kalmárszellemmel, hanem vallásos érzülettel járul kötelessége teljesítéséhez (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon. Éljenzés a baloldal hátsó padjain.) Mindezeket szükségesnek tartottam elmondani, azt hiszem, el is fognak hangzani a pusztában; pedig méltóztassék elhinni, igen tisztelt igazságügyminiszter úr, hogy ezzel az igazságszolgáltatásnak igen nagy szolgálatot tesz, mert az anyagi igazság kiderítése körűi ez nagy szerepet és nagy befolyást fog gyakorolni. Áttérek már most röviden a börtönök és fegyházak átalakításának és berendezésének ügyére. A börtönök, fegyházak és a letartóztatásra rendelt intézetek körül Magyarországon két óriási szélsőséggel találkozunk. Áz egyik szélsőség az, a mi az emberszeretetnek, a humanizmusnak szinte nevetséges fokáig megy el, a másik pedig az, a mely lealacsonyítja az embert egészen az állatig. En ez utóbbiról akarok beszélni. (Ralijuk! Halljuk!) Nemcsak az aradi épületeknél van ez így, a hol igazán állattá sülyesztetik az az ember, a ki lehet ártatlan is, a kinek vétke lehet olyan, mely őt nem beesteleníti meg egész életére, de mert az ax alsó nép rétegébe tartozik, azért odadobják őt a férgek közé, utálatos helyiségekbe, a melyekből egészségesen még egyetlenegy sem került ki. Azt mondják, sőt tényleg az a czélja a büntetésnek, hogy javítson, és hogy az állam megtorolja a bűnt. Midőn az állam megtorlási jogát gyakorolja, és a bűnösre a büntetést kiszabja, mindig figyelembe veszi azon belső körülményeket, a melyek az illető bűnös akaratának, elhatározásának, rugói voltak. Én elhiszem, hogy a javítás terén az állam megteszi kötelességét; ezt látom is, de a megtorlás terén nagyon sok mulasztásra tudnék rámutatni, a melyekkel ezúttal nem foglalkozom. Azonban egy igen fontos körülményre felhívom az igazságügyminiszter úr figyelmét s ezt megelőzőleg bűnügyi praxisomból kifolyólag egész bátran merem állítani azt, hogy nem a rossz emberek száma szaporítja a börtönöket, hanem a rossz börtönök szaporítják a rossz embereket. Tessék megnézni akármely törvényszéket. Ott, a hol ilyen nyomorúságos börtönhelyiségek vannak, milyen különbség van azon bűnügyek között, hol vizsgálati foglyok vannak és azon bűnügyek között, hol vizsgálati foglyok nincsenek. Ma a vizsgálati fogoly, a ki bekerül abba a valóságos bűnbarlangba, mikor a végtárgyalásra kerül a sor, akkor már mindegyik jól ki van iskolázva, jól ki van tanítva azon társaktól, a kiket már ott talált, és mikor odakerül a törvényszéki tanács elé, akkor először is tagadja azt a szörnyű bűnt, a mit rája rónak, és a vége a bűnügynek az, hogy nagyon sokan szabadulnak és menekülnek az államnak igazságsújtó karjai elől épen azért, mert egy rossz körben, erkölcstelen helyeken tanulták azt meg. Felteszik magukban, hogy először is tagadás által meneküljenek nagy bűnük következményeitől. Nézzük meg azon bűnügyi pereknek százalékát, a hol nincsen vizsgálati fogság, azok, ha érintkeznek is a rossz körökkel, de mégis érintkeznek a társadalomnak azon rétegeivel is, a melyek őt a jóra buzdítják, az erkölcsi lelkületet edzik meg bennük és sokkal kisebb a százaléka azon bűnügyi cselekményeknek, hol az anyagi igazság kideríttetik, mint ott, a hol egyik a másiktól eltanulva a hazudozást, kikerülik az igazságszolgáltatás következményeit. Ezek voltak azok, a miket én itt röviden előhozni szándékoztam, s minthogy én keveslem azt, hogy csak 300.000 forint vétetik fel a beruházások czímén, minthogy magam égető szükségnek tartom azt, hogy ezen a czímen az igazságügyi kormány nagyobb összeget vegyen fel, nem akarok következetlen lenni és a magam részéről ezt a tételt nemcsak elfogadom, de arra is kérem a t. igazságügyminiszter urat, hogy jövőre e tekintetben, mert égető szükség fedezéséről van szó, jelentékenyebb összeg előirányozásával gondoskodni szíveskedjék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Kivan valaki szólni ? Ha senkisem kíván, a vitát bezárom. Erdély Sándor igazságügyminiszter: T, ház! Az igaz, hogy ezen tétel alatt csak 300.000 forint van felvéve beruházásra, de hisz a képviselő úr igen jól tudhatja, hogy ennél évenként sokkal több fordíttatik e czélra és hogy ha ennek a tételnek az iudokolását megnézi, ki fog tűnni, hogy nemcsak 300.000 forintnyi összeg az, a mit évenként beruházásokra fordítunk, hanem ennél sokkal nagyobb. Mert ezen 300.000 forint tulaj donképen csak akként szerepel itt, hogy ezen összegnek megfelelő tőke I erejéig a beruházások megtörténhetnek, mint ez