Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-71

94 71. országos ülés 1897. márczius 16-án, kedden. ügyvédi kart megtámadni. De hát lehet-e nagyobb megtámadás, mintha valakiről egész általánosságban egyetlen adat említése nélkül azt mondják: ezek az okai azon óriási bajnak, a pörök elszaporodásának ? Nem egy osztály védelméről van itt szó, hanem arról, hogy nem szabad ily általános nyilatkozatokkal arra hatni, hogy az igazságügy tényezői közt szakadás támadjon, hogy azok egymást ellenségnek tekintsék. Pedig van-e erre alkalmasabb mód, mintha nemcsak a bíróban, hanem mindenkiben, a ki bíráskodási működéére van hivatva, azt a hitet keltjük, hogy íme az ügyvéd okozza neki azt a sok bajt és fáradságot s ha ez a kar más ként viselkednék, nem szaporodnának el oly túlságosan a perek. Ez az ilyen általános ráutalás káros következménye. Ez egyszersmind nagy félreértés jelzője, mert úgy tűnteti fel az ügyvédi hivatást, mintha az csak polgári és büntető perekben való képviseletre szorítkoznék; pedig annak a hivatása egyáltalában minden téren jogi tanácsadás és a közreműködés a jogvitákban, legyenek azok a közigazgatás terén, pénzügyben, vagy bárhol, a hol szakértő közreműködés szükséges. Ily körülmények között még tágabbra szakad az az örvény, mely a t. miniszter úr nyilatkozata folytán megnyílik, mert mindenki ellen, a ki erre van hivatva, az ellenszenvet ébreszti, a mely a közönségnek nagy hátrányára máris működik. Ez annyival károsabb félreértésre ad okot, mert ne méltóztassanak elfeledni, a mit hangsúlyoztam s ez alkalommal is hangsúlyozok, hogy az felel meg az ügyvédség hivatásából folyó valóságos érdekének és a mi egyúttal a közönségnek is elutasíthatlan érdeke. A mi ezen túl van, követelhették volna az ügyvédek is, a mint a társadalomnak más osztályai. Felhozhatták volna, hogy például a keresetük kevés, keresetük nincsen, de ők soha és sehol ilyennel nem jöttek, hanem mind'g csak azt követelték és követelik ma is, a mi az ország és a haza érdekében van és a mi tehát egyúttal a közönség elutasíthatatlan érdeke. És ezt be is fogom bizonyítani t. ház, hogy ha épen ezen szempontból vagyok ráutalni kénytelen én ig azokra, a miket az igen tisztelt miniszter úr félhozott, a ki akképen állította oda a dolgot, midőn fentartja nyilatkozatát, hogy voltak ügyvédi bajok korábban is. Én ezt a nyilatkozatát egy kissé kétértelműnek tartom, mert úgy tűnik fel azzal kapcsolatban, hogy ők szuggerálják a pereket, mintha a bajok oka az volna, hogy ok a pereket okozzák vagy pedig saját külön érdekükben kívánnak a törvényhozástól valamit. Méltóztatott a negyvenes évekre czélozni, méltóztassék tehát megengedni, hogy e bajokra kitérjek, s erre annál inkább kérem szíves türelmüket, mert azokból, a miket mondandó leszek, kiderül majd, hogy mily bajok miatt panaszkodtak s hogy azt kívánták, a mi a legfontosabb érdeke a közönségnek és az egész hazának. Az ügyvédek már a negyvenes években és korábban is nagyon érezték az akkori jogrendszernek keserves hatását, sürgették, de nem a régi jog törmelékének fentartásár, hanem úgy fogva fel a magyar jogot, hogy az is hozzá tartozik, a miáz 1848 :XV. törvényczikk alapján való előhaladásra vezet. Az ősiség kihatással volt arra is, hogy az ügyvédeknek természetes hivatása eltolassék a maga igazi útjából. Csak méltóztassék arra gondolni, hogy a mikor az ősiség mellett lehetséges volt az, hogy magszakadás után, midőn a tulajdonjog megszűnt, a mit az érdekelt nem is tudott, mert sejtelme sem volt róla, hogy száz év előtt az illető elődje csakis fiágra kapta az adományt s hogy az az ág már kihalt, akkor azt a birtokot felkérte más, beiktatta magát s igyekezett kivetni azokat, kiknek családja azt századokon át bírta. Akkor bíró és ügyvéd kénytelen volt oda működni, hogy a támadó törekvés ne érvényesüljön oly hamar. Az igazságtalan állapot vezetett arra, hogy az igazság érdekében hosszú időre elhúzódott a per s az erre szükséges eszközöknek prókátor! fogás elnevezés alatt az ügyvédség adta meg az árát. Az ügyvédség látva ezt s egyéb bajokat, törekedett is arra, hogy orvoslás következzék be. Épen köreiktől követelték a perek gyorsaságát, olcsóságát, a nyilvánosságot, szóbeliséget. Mindez oly dolog, mely a bajok megszűntetésére volt szükség, de egyszersmind az egész közönségnek is érdeke. Méltóztassanak elhinni, hogy a bajoknak egy nagy oka most is abban van, hogy az ügyvédi rendtartás ezen helytelen felfogásnak befolyása alatt készült és ha fenn fog maradni ez a szellem, ennek a közönségre csakis káros hatása lehet. Ez volt egyik baj, mi ellen küzdöttek tagjaiból sokan. Hogy legyen-e okirati kényszer vagy sem, ez is oly kérdés, a mit csakis egyes esetekre alkalmaz ottan lehet tárgyalni, mert hiszen az okirati kényszer a telekkönyveknél már megvan és van néhány más dolog is, a hol ezt be kellett hozni. De egy tagadhatatlan és ez az, hogy nálnnk nem jogügyleteik megkötésénél fordulnak rendszerint az emberek ügyvédhez, hanem, ha a szakértő közreműködése nélkül létrejött szerződéseknél baj van. Oda kell hatni felvilágosítással, hogy ez a gondolkodási mód megszűnjék, mert ez egyik melegágya a vitáknak, pereknek. Méltóztatnak tudni, — mint már említem, — hogy nálunk úgyszólván szokás, hogy jogtanáesadóhoz csak akkor fordulnak a felek valamely szerződésből vagy jogviszonyból kifolyólag, mikor már baj I van; holott sokkal kisebb költséggel, sokkal